Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

FILMOGRAPHY / FILMOGRÁFIA


•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
FEATURE FILMS / EGÉSZ ESTÉS JÁTÉKFILMEK
•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••



THE CYCLIST KING

(Post-production / Utómunka szakaszban
Planned release in 2018 / Tervezett bemutató 2018-ban)

Korean movie / Koreai film

Director / Rendező: Yu-seong Kim, Lee Beom-soo

Main role / Főszerep

Name of Rain's character is / Rain karakterének neve:
Uhm Bok-dong 










FOR LOVE OR MONEY

露水红颜 / SZERELEMBŐL VAGY PÉNZÉRT

2014, Chinese movie / 2014, kínai film

Director / Rendező: Gao Xixi

Main role / Főszerep

Name of Rain's character is / Rain karakterének neve:
Xu Chengxun
 


Screenshots of Rain's scenes / Rain jeleneteinek pillanatfelvételei







THE PRINCE

A HERCEG

2014, American movie / 2014, amerikai film

Director / Rendező: Brian A. Miller

Supporting role / Mellékszerep

Name of Rain's character is / Rain karakterének neve:
Mark
 


Screenshots of Rain's scenes / Rain jeleneteinek pillanatfelvételei








RAIN THE BEST SHOW 3D

2012, Korean movie / 2012, koreai film


  Concert film / Koncertfilm








R2B: RETURN TO BASE

알투비: 리턴투베이스 / R2B: VISSZA A BÁZISRA

2012, Korean movie / 2012, koreai film

Director / Rendező: KIM Dong-won

Main role / Főszerep
Name of Rain's character is / Rain karakterének neve:
Jung Tae-hoon

 
Screenshots of Rain's scenes / Rain jeleneteinek pillanatfelvételei











NINJA ASSASSIN

NINDZSAGYILKOS

2009, American movie / 2009, amerikai film

Director / Rendező: James McTeigue

Main role / Főszerep

Name of Rain's character is / Rain karakterének neve:
Raizo

 
Screenshots of Rain's scenes / Rain jeleneteinek pillanatfelvételei  







SPEED RACER

TOTÁL TURBÓ

2008, American movie / 2008, amerikai film

Director / Rendező: Wachowskis

Supporting role / Mellékszerep

Name of Rain's character is / Rain karakterének neve:
Taejo Togokahn










I'M A CYBORG, BUT THAT'S OK 

CYBORG VAGYOK, AMÚGY MINDEN OKÉ

2006, Korean movie / 2006, koreai film

Director / Rendező: PARK Chan-wook
Main role / Főszerep

Name of Rain's character is / Rain karakterének neve:
Park Il-sun


Screenshots of Rain's scenes / Rain jeleneteinek pillanatfelvételei
1. »»»         2. »»»      3. »»»


IMDb    Facebook






•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Televíziós sorozatok
•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••


Please Come Back, Mister
돌아와요 아저씨

2016

SBS, 16 episodes / rész

Directed by / Rendezte:
Shin Yoon-sub

Main role / Főszerep:
Lee Hae-joon







Diamond Lover
(Chinese)

2015

Zhejiang Television & Anhui Television

 Original series are / Eredeti sorozat. 68 episodes / rész
Re-cut version / Újravágott változat 24 episodes / rész (2017)

Directed by / Rendezte
Chen Mingzhang, Wu Qiang

Main role / Főszerep:
Xiao Liang







My Lovely Girl

2014

SBS, 16 episodes / rész
Directed by/ Rendezte: Park Hyeong-gi

Main role / Főszerep: 
Lee Hyun-wook






The Fugitive: Plan B 

2010

 KBS, 20 rész
Rendező: KWAK Jung-hwan

Főszerep: Ji-woo







A Love To Kill 

2005

KBS, 16 rész

Rendező: KIM Kyu-tae


Főszerep: Kang Bok-goo








Full House 

2004

KBS, 16 rész

Rendező: PYO Min-su


Főszerep: Lee Young-jae






Sang Doo, Let's Go To School

2003

KBS, 16 rész

Rendező: LEE Hyung-min


Főszerep: Cha Sang-doo







Orange 

2002

SBS, 72 rész

Rendező: LEE Yong-hae, JEON Hyun-jin


Mellékszerep: Bi (cameo)





The King Of Disco
Parody
 
2002

  




•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Minidrámák (Banjun drámák)
•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••


For Her Sake 
SBS, 2004


Something To Tell You 
(part 1, part 2) 
SBS, 2004


Romance Solver 
SBS, 2004


Run Ma Ma
2003


•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Egyéb rövidfilmek
•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••



Love Story
music short movie, 35"

2009
Rendező: LEE Sang-kyu
 




Any Dream

Samsung, 2008







BMW Meets Truth
26"

2006
Rendező: Andrew Berglund






Memory In My Hand
 
Pantech, 2006























No comments: