Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

Útmutatások a 10. Cloud hivatalos tagságához



Igyekszem ebben a bejegyzésben összegyűjteni az eddig megjelent tájékoztatókat arról, hogy miként válhattok Rain 10. Cloudjának hivatalos tagjává. Ha fontos információ érkezne a témával kapcsolatosan, akkor a bejegyzést  ki fogom bővíteni (ezeket jelezni fogom a Facebook oldalunkon is), tehát érdemes lesz néha visszatérnetek ide.

A legfontosabb tudnivaló: 
Rain hivatalos rajongói klubjának neve The Cloud (A felhő), amely 2002-ben jött létre. Azóta a tagságot időszakonként megújítják, és az egyes tagsági terminusokat (melyek egytől akár néhány évig is tarthatnak) számokkal jelzik. Így most a kilencedik terminus ér véget azzal, hogy megnyílt a 10. Cloudba való jelentkezés lehetősége.

Rain a legutóbbi, The Confession (A vallomás) című rajongói találkozóihoz készített videóleveleiben beszél arról, hogy nem hozta meg könnyen ezt a döntést. Szüksége volt arra, hogy újabb értelmezést adjon a rajongói klub és a közte lévő kapcsolat jellegének, és most a személytelenebb rajongó-híresség viszony helyett a barátságát ajánlotta fel a Cloudoknak, akik társaiként, szinte családjaként kísérték végig felnőtté és érett művésszé válásának útján, miközben maguk is hasonló utat jártak be. Ez a gondolat nagyon szép és egyben megtisztelő is. (Az pedig külön öröm, hogy Rain videólevelének általunk angolul feliratozott videója segíti a 10. Cloud létrejöttének előkészületeit.)





Ennek fényében Rain változtatott az eddigi "játékszabályokon" is. A tagságért eddig minden alkalommal fizetni kellett, most először, ebben a terminusban a tagság ingyenes. Eddig az egyes terminusok alatt tartott rajongói találkozón való részvételért nem kellett fizetni, most viszont ez lesz belépti díj fizetéséhez kötve. Látható a logika, hogy most nagyobb a kedvezés a nemzetközi rajongók felé. 

Azonban a tagság nem teljesen automatikus, Rain némi aktivitást vár el a kedvezés viszonzásaként. Szeretne aktív embereket és pezsgő rajongói életet látni a hivatalos rajongótáborban, ezért a felhívásban előírt, könnyen teljesíthető feltételekhez kötötte a hivatalos tagsági státusz megszerzésének lehetőségét.

Az eredeti felhívás szövege után megjelentek az egyes pontokat világosabbá tevő értelmezések, ezeket is olvashatjátok ebben a bejegyzésben.

Remélve, hogy Rain hívó szava és meleg szíve sokakat megszólít, így rövidesen magyar felhők is táplálják majd szép számban a világ legkülönlegesebb Esőjét, kérem, hogy vágjatok bele az olvasásba, és ne hezitáljatok a regisztráció nehézségei felett sem, mert higgyétek el, sokkal egyszerűbb, mint ahogyan elsőre látszik.


=========================================================================
=========================================================================


AZ EREDETI FELHÍVÁS



[10. Cloud felhívás] A 10. Cloud, Rain hivatalos rajongói klubjának felhívása

# FELHÍVÁS

==== 10. CLOUD - Rain hivatalos rajongói klubjának tagfelvétele ====


* A tagfelvétel időtartama:
2017.8.22. - 2017.10.30.


* Belépési feltétel:
Bármely rajongó az egész világon, aki szereti Raint


* Hogyan csatlakozhatsz?

Kérjük, hogy menj a felhívás alján is megtalálható linkre és kapcsolódj rá:
cafe.naver.com/officialcloud.cafe

EGY HÓNAPIG kell teljesítened a Kávézó-tevékenységek előírásait ahhoz, hogy tagja lehess a 10. Cloudnak.


* Mik ezek a Kávézó-tevékenységek?

1. Reménybeli (bimbózó) tag leszel amikor csatlakozol a kávézóhoz:
cafe.naver.com/officialcloud.cafe

2. Az első 15 nap során írnod kell
5 bejegyzést,
10 választ mások bejegyzéséhez a GREETING / FREE BOARD menükben és
a részvétel ellenőrzéséhez 10 jelenlétedről szóló beírást tenned a GREETING menü CHECKING ATTENDANCE pontjában,
ezek után automatikusan Szorgalmas Cloud leszel a Naver Kávézó rendszerén keresztül.

3. A Szorgalmas Cloud léted befejező 15 napja alatt írnod kell
6 bejegyzést,
12 választ mások bejegyzéseihez a GREETING / FREE BOARD menükben, és
a részvétel ellenőrzéséhez ismét 12 jelenlétedről szóló beírást tenned a GREETING menü CHECKING ATTENDANCE pontjában,
melyek után automatikusan a 10. Cloud tagja leszel a Naver Kávézó rendszerén keresztül.


* Tagsági díj:
NINCS (Viszont a 10. Cloud időtartama alatt belépési díjat fogsz fizetni a "Rajongói találkozókon", ha részt kívánsz venni azokon.)


* A tagság időtartama:
Attól kezdve, hogy a 10. Cloud tagja lettél a Cloudok Naver Kávézójában a 11. Cloud tagságára szóló felhívásig.


* Különleges szolgáltatás a hivatalos 10. Cloud számára:

- Hivatalos "RAIN különleges kártya" (ezt csak a 10. Cloud hivatalos tagjai kapják).
Miután a 10. Cloud hivatalos tagja lett, erről egy alkalommal kap e-mailben értesítést
a 10. Cloud minden egyes tagja.

Mi is az a "RAIN különleges kártya"? =>
Igazolás a 10. Cloud hivatalos tagságáról.

# Az ügynökség a továbbiakban ajánlásokat fog küldeni, hogy azt mikor és hogyan használhatod.
# Kérjük, hogy jól őrizd meg a kártyát, amelyet csak egyszer küldünk el a 10. Cloud tagjainak.

- Elsődleges értesítések a programokról, információ a rajongói találkozóról és a nyilvános közvetítésekről.
(Abban az esetben, ha rajongói találkozóra is sor kerül a 10. periódus ideje alatt.)


* Ügyelj a következőkre a csatlakozás során:

- Először is, egyénileg (saját személyedben) kell a Cloud Naver Kávézójának (Cafe Naver for Cloud) tagjává válnod.
- Az első 15 nap Kávézó-tevékenységeinek teljesítése után a Szorgalmas Cloud még nem lesz tagja a 10. Cloudnak.
- Csak akkor válhatsz a 10. Cloud tagjává, miután teljesítetted a hónap második 15 napjának Kávézó-tevékenységeit is.

A hónap összes tevékenységének teljesítése után írhatod meg a "KÉRELEM A TELJES TAGSÁGRA" kérvényedet (csak abban az esetben lesz erre szükség, ha teljesítetted a feltételeket és mégsem kaptál automatikusan értesítést a taggá válásról).

- Nem fogsz tudni újra csatlakozni a rajongói klubhoz, ha a leiratkozást választod a
cafe.naver.com/officialcloud.cafe felületéről vagy feladod a Kávézó-tevékenységek teljesítését a hónap során.


* A személyes információk védelme:
A beérkezett összes információt kizárólag a 10th Cloud tagságáról szóló tájékoztatás céljára használjuk fel, és semmi egyéb célra nem adjuk ki azokat.


* Egyéb:
Ha bármi más kérdésed lenne, kérjük, hogy a lenti válaszokban vagy ezen az e-mail címen tedd fel nekünk:
Wcloud10Rain@gmail.com


Tehát az első lépéshez szükséges link:



=========================================================================
=========================================================================



--- Magyarázat a tagsági szint emelkedéséhez és a megemelésre szóló kérelemhez ---

Írta: raincloudworld



Mindannyian tudjuk, hogy két fokozata van a hivatalos 10. Clouddá válásnak:
1. szakasz: A Reménybeli (bimbózó) Cloudtól a Szorgalmas Cloudig.
2. szakasz: A Szorgalmas Cloudtól a hivatalos 10. Cloudig.

Mindkét szakaszra 15 nap áll rendelkezésre az előrelépés előtt. Például, ha augusztus 23-án léptél be a Cloud kávézóba, akkor automatikusan Reménybeli (bimbózó) Cloud lettél. Majd 15 nap múlva leszel előléptetve Szorgalmas Clouddá (szeptember 6. és 8. között az időzónák közötti eltolódások függvényében), valamint ha teljesítetted az összes előírt feladatot.

Hasonlóképpen, ha már egyszer Szorgalmas Cloud lettél, újabb 15 napot kell várnod arra, hogy hivatalos 10. Clouddá léphess elő, amennyiben teljesítetted az összes előírt feladatot.

A rendszer automatikusan fog előléptetni téged Reménybeli (bimbózó) Cloudból Szorgalmas Clouddá, majd Szorgalmas Cloudból hivatalos 10. Clouddá. Nem kell kérelmet írnod az előléptetéshez.

Kérjük, hogy vedd figyelembe: még ha bármelyik szakaszban a 15 nap lejárta előtt teljesítetted is az előírt feladatokat, nem leszel korábban előléptetve. A 15 napos periódus fog működni tekintet nélkül arra, hogy mikor teljesítetted a feladatokat. Néhány Reménybeli Cloud tévesen lett Szorgalmas Cloudként minősítve, és Szorgalmas Cloudból hivatalos 10. Cloudként. Ezeket most mind visszaminősítettük.
Megismételjük, hogy NEM SZÜKSÉGES kérelmet írni az előléptetéshez. A rendszer automatikusan feljebb fog minősíteni. Ámbár ha úgy találod, hogy már elő kellett volna lépned és ez mégsem történt meg, akkor kérjük, hogy küld egy kérelmet a REQUEST MEMBERSHIP UPGRADE helyen. Ha csak ezzel a céllal küldenél kérelmet, az nagymértékben csökkentené a munkatársakra háruló terheket.

Reméljük, hogy így már világosabb, és reméljük, hogy mindannyian találkozunk a 10. Cloud társalgójában• egy hónap múlva!
Fighting!!!


• A fordító megjegyzése: ez azt jelenti, hogy a hivatalos tagok számára új felület nyílik meg, mely zárt lesz a többiek előtt (jelenleg is így működik a Cloud honlapja).



=========================================================================
=========================================================================




ÉRTESÍTÉS


Fordítás - Megjegyzés a részvétel számlálásáról 

Készítette: raincloudworld



Üdv, itt a 10. Cloud mestere, Springrain.

Mivel nagyon sok a kérdés a jelenlét számolásáról, a következő magyarázattal szeretnék szolgálni.
A jelenlétetek számlálásának alapelve, hogy egy Reménybeli tagnak 10 bejegyzést kell tennie a CHECKING ATTENDANCE menüpontban a 15 napos időszak során.

A 10 bejegyzést napi rendszerességgel kell megírni, tehát egy napon egy bejegyzést.

Az ide írt bejegyzéseket elkülönítve számolják, és nem is lesznek beleszámítva azok közé a bejegyzések közé, amelyeket más menüpontokba írtok.

Habár a Naver rendszerének különböző hibái miatt úgy tűnhet, hogy az egyes belépések során időnként számolja a részvételt, időnként nem. Továbbá, ha ki akarjátok deríteni a CHECKING ATTENDANCE menüpontba tett bejegyzéseitek számát, akkor a rendszer nem a helyes számot mutatja. Ez elég nagy káoszt és zavart okozott a tagjainkban. 

Kérjük, vegyétek figyelembe, hogy a Naver rendszerének ilyen hibái ellenére, amint közzétettetek 5 bejegyzést, 10 hozzászólást és a jelenléti bejegyzéseitek száma eléri a 10-et, automatikusan elő lesztek léptetve Szorgalmas Clouddá a 15 napos periódus után.

Kérjük, hogy ne aggódjatok a jelenlétszámláló zavara miatt. Reméljük, hogy türelmesen vártok, amíg majd újabb 15 nap múlva taggá váltok.

Köszönjük.


=========================================================================
=========================================================================


 A REGISZTRÁCIÓ


ÚTMUTATÓ A REGISZTRÁCIÓHOZ A NAVER-BE, MAJD A NAVER KÁVÉZÓJÁBA


Kérjük, hogy figyeljétek a képek feliratait.

Mivel mobiltelefonon és számítógépen is lehetséges a regisztrálás, lehetnek eltérések a kétféle felület között. A Naver rendszere koreai nyelvű, de a mobilra letöltött app érzékeli az IP címet, és automatikusan átvált angol nyelvre. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ezután mindent angolul fogtok majd látni, mind a menük, mind az útmutatók és magyarázatok bőven szolgálnak majd még hangullal írt olvasnivalókkal. De mi ez a bejegyzések nyelvi sokaságához képest, hiszen Rain felhőzete valóban lefedi az egész világot!

Tehát a találékonyságra szükség lesz, és egymást segítve sorra jelennek meg az egyes Cloudok által írt segédletek is a menüpontok használatáról, ezeket majd igyekszünk mind közzétenni.

De most kezdjük a legfontosabbal, hiszen gyorsan be kell jutni Rain kávézójába, ahol már vár bennünket az ő személyes üzenete - amit majd csak akkor láthatunk meg, amikor teljes jogú 10. Cloud lesz belőlünk :)

Tehát fighting, magyar Cloudok, mi is vagyunk olyan ügyesek, mint az a sokszáz rajongó, akik más javában beszélgetnek a kávézóban :)


Az alábbi két képsor útmutatóit Mira és Alisa4Rain készítette, én csak kiegészítettem a másodikat a magyar szövegekkel. Biztató, hogy mivel már le lettek tesztelve, több magyar Cloud is bejutott a nyomvonalukon a kávézóba. Azonban ha mégis elakadnátok, használjátok bátran a Google fordítót, bemásolva a hangullal írt menüpontokat már nem is olyan nehéz kitalálni, hogy melyik mire való.


A számítógépen történő regisztráláshoz is szükséged lesz a mobiltelefonodra, tehát először is készítsd azt a kezed ügyébe!


Kérjük, hogy írd be a címsorba a kávézó címét, amelynek a felületét látod, de még nem tudod bejegyzésekre használni:





Most pedig kövesd a képek feliratait:



=========================================================================
=========================================================================



 MIRA ÚTMUTATÓJA










Megjegyzés a következő lépéshez:
Ügyelj arra, hogy a telefonos országhívó számot (+36) a legördülő menüből válaszd ki, nem jó megoldás ezt megkerülve egyszerűen beírni!
Ha nem kapnád meg rögtön a Naver kódot a telefonodra, akkor próbálkozz változtatni a felhasználóneveden vagy a jelszavadon, valószínűleg a szigorú előírások valamelyikébe ütköztél (pl. ne legyenek ismétlődő karakterek egyikben sem, lehet, hogy nem szereti a nagybetűt stb., szóval érdemes egy kicsit kísérletezni). Ha jól emlékszem, voltak kipipálandó dobozok is az szabályok elfogadásáról, ezekről se feledkezzetek el, ha felbukkannának.










=========================================================================
=========================================================================



ALISA ÚTMUTATÓJA






Az alábbi üdvözlet már azt jelzi, hogy beléphettek a Naver rendszerébe:


Most jön a kávézóba történő regisztrálás, tehát az első képen lévő kattintással visszamegyünk a kávézóba, oda, ahonnan elindultunk, de már az aktív részvételre kérünk engedélyt.

Megjegyzés a következő lépéshez:
Ügyelj arra, hogy a telefonos országhívó számot (+36) a legördülő menüből válaszd ki, nem jó megoldás ezt megkerülve egyszerűen beírni!
Ha nem kapnád meg rögtön a Naver kódot a telefonodra, akkor próbálkozz változtatni a felhasználóneveden vagy a jelszavadon, valószínűleg a szigorú előírások valamelyikébe ütköztél (pl. ne legyenek ismétlődő karakterek egyikben sem, lehet, hogy nem szereti a nagybetűt stb., szóval érdemes egy kicsit kísérletezni). Ha jól emlékszem, voltak kipipálandó dobozok is az szabályok elfogadásáról, ezekről se feledkezzetek el, ha felbukkannának.











=========================================================================
=========================================================================





Tehát, ha minden jól ment, akkor az alábbi üzenetet fogjátok látni a regisztráció végén. Ebben arról értesítenek, hogy a regisztráció sikeres volt, de a jóváhagyásra még várnod kell, az is meglehet, hogy egy teljes napig.





A jóváhagyásról kétféle módon kaphatsz értesítést: ha belépsz a kávézóba (vagy mondjuk az English Talk menüjébe), akkor egy felugró ablak fog üdvözölni. Ugyanazt a képet megkapod a leveleid között is a kávézó oldalán (természetesen az új naveres email címeden, tehát ne keresd az eddigi leveleid között). Az én esetemben így nézett ki az üdvözlet:





Ha te is kapsz egy hasonlót, akkor gratulálunk, mert máris Rain 10. Cloudjának


Reménybeli (bimbózó) tagja lettél.


De csak egy pillanatra állj meg örülni, mert most jönnek a feladatok, szóval láss is neki a kávézó felfedezésének és az előírt feladatok teljesítésének!

 NE FELEDD, HOGY A CHECKING ATTENDANCE MENÜPONTBA AZ ELSŐ SZAKASZBAN 10 ALKALOMMAL KELL BEJELENTKEZNI KÜLÖN-KÜLÖN NAPOKON A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ 15 NAP ALATT, TEHÁT NINCS SOK IDŐ A VÁRAKOZÁSRA!


A menügombok feliratának fordításával igyekszem segíteni az oldalon való tájékozódást.



=========================================================================
=========================================================================



A KÁVÉZÓ




Nézzük először a felső menüsort! A legtöbbel közülük még egyáltalán nem lesz dolgunk :)





Folyt. köv. :)

Íme a folytatás:


A kávézó gombjai  









A "Checking Attendance" (Jelenlét jelzése) menü







Az "English Talk" (Angol beszélgetés) menü







Bejegyzés írása






Hozzászólás írása









Válasz egy hozzászólásra






A többi menüpontot, utasítást hasonlóan lehet felfedezni, bátran használjátok a copy-paste megoldást és a google fordítót. Ha nem is pontos, de ki lehet találni, hogy mi mire is való :)


Kellemes közösségi életet kívánok mindannyiunknak Rain Kávézójának nagyszerű hangulatában!











Youtube videó csatolása a bejegyzésedhez





















Hogyan adhatsz egy vagy több fotót a bejegyzésedhez?

















































Nincsenek megjegyzések: