Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.08.12.

««« Előző nap
Következő nap »»»



FELTÖLTÉS ALATT



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?















dumb_ndumber
https://www.instagram.com/p/BXrYzlFA1Yc/?taken-by=dumb_ndumber

전주종합촬영소 서포트 나왔습니다~ .

#덤n더머 #연예인서포트 #연예인조공
#커피차 #간식차 #츄러스
#촬영장서포트 #팥빙수
#답기다림






dumb_ndumber
https://www.instagram.com/p/BXsV8vKgIXW/?taken-by=dumb_ndumber


영화"엄복동" 비.. 정지훈님 서포트 다녀왔습니다~👍❤ 더운 여름날 촬영하으로 고생하시는 정지훈님..
그리고 출연배우분들 스탭분들을 위해 정지훈님 아내분인 최고미녀 배우 김태희님이 저희 덤n더머를 전주종합촬영소로 보내주셨답니다~👍😘 점심식사후 시원한 커피음료와 핕빙수 간식인 츄러스를 제공해드렸습니다~

촬영으로 고생하시는 남편분을 응원하기 위해 마음쓰시는 아내 김태희님.. 두분에 사랑이 철철 넘쳐 흐릅니다~❤❤ 외모도 마음도 굿입니다~!! 영화"엄복동" 여름날 힘들게 촬영하시는만큼 천만이상 대박 나시길를 팬분들과 덤n더머도 함께 응원 하겠습니다~^^ .


#비 #정지훈 #엄복동 #김태희 #이범수 #강소라
#민효린 #박진주 #고창석 #이경영
#연예인서포트 #연예인조공 #덤n더머













via
raincloudworld
https://www.instagram.com/p/BXr8oaejqpJ/

@taehee35 gives her support to @rain_oppa and the Uhm Bok Dong movie crew with a cool coffee truck and snacks! Hope all actors/actresses and staff will have a cool break! So sweet 😘😘😍😍 guess @rain_oppa will enjoy his red bean sherbet with a big smile😆😆😆#자전차왕엄복동 #rain #jungjihoon #rain_oppa #정지훈 #비








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése