Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.05.22.

««« Előző nap



FELTÖLTÉS ALATT



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?





OSEN
http://osen.mt.co.kr/article/G1110650388




비, 보상금 '100억원' 성대 보험 가입...'명단공개' 1위 [종합]

2017.05.22 21:14



[OSEN=김나희 기자] '명단공개' 비가 100억 원 성대 보험의 주인공으로 밝혀졌다.

22일 방송된 tvN 예능 '명단공개 2017'(이하 명단공개) 167회에서는 억대 신체보험에 가입한 스타들의 순위가 공개됐다.

먼저 대망의 1위는 '월드스타'이자 배우 겸 가수인 비였다. 성대 보험에 가입한 그는 6개월 동안의 단기 보험임에도 불구하고 불입액만 1억 원에 달하는 100억 원짜리 보험에 가입한 것으로 알려져 놀라움을 안겼다.

2위는 이혜영이 차지했다. 그는 솔로 활동 당시 과격한 안무 때문에 다칠까 싶어 미국계 회사를 통해 약 12억 원의 보험금을 수령할 수 있는 다리 보험에 가입했다. 하지만 지금은 이를 해약한 상태다.


 


3위는 배우 강수연이 거머쥐었다. 국내 연예인 최초로 유일무일하게 2억 원에 달하는 얼굴 보험에 가입한 그는 현재도 아름다운 미모를 유지하기 위해 남다른 노력을 기울이고 있는 것으로 전해졌다.

4위는 S.E.S. 리더 바다였다. 10억 원짜리 목소리 보험에 가입한 그는 성대에 이상이 생길 경우 각종 치료비부터 시작해 최고 10억 원의 보상을 받을 수 있다. 하지만 지금은 보험을 중도 해약한 것으로 알려졌다.

5위는 세계적인 팝스타 머라이어 캐리와 할리우드 배우 줄리아 로버츠다. 머라이어 캐리는 지난해 해외 투어를 앞두고 성대와 다리에 각각 3500만 불씩(총 800억) 보험에 가입했으며, 줄리아 로버츠의 미소 보험은 3000만 불(330억)에 달하는 것으로 알려졌다.

6위는 걸스데이 유라가 차지했다. 지난 2011년 각종 사고에 대비하기 위해 소속사의 제안으로 보상금 5억 원의 다리 보험에 가입한 그는 매월 3만 원 상당의 보험금을 납부하고 있다고 한다.

7위는 중화권 인기 스타인 판빙빙과 유덕화였다. 먼저 판빙빙은 중국판 '런닝맨'에 출연하기 전 얼굴에 작은 상처가 하나라도 생기면 1억 위안(176억)의 금액을 수령할 수 있는 보험에 가입했다.

유덕화 또한 3000만 위안(43억)에 달하는 얼굴 보험에 가입했는데, 지난 1월 낙마 사고를 당했을 때는 미리 가입해둔 보험에 덕분에 580억 원에 이르는 보험금과 4억 원에 이르는 입원비를 받았다고 한다.

마지막으로 8위는 배우 이본이었다. 10억 원에 달하는 전신 보험에 가입한 그는 계약 내용 중 성형을 목적으로 칼을 대는 것을 금지한 것으로 알려져 시선을 모았다. / nahee@osen.co.kr
[사진] '명단공개' 방송화면 캡처




HANCINEMA
http://www.hancinema.net/rain-joins-10-billion-won-insurance-106202.html?utm_source=dlvr.it&utm_medium=twitter






Rain joins 10 billion won insurance

2017/05/22




Rain has a voice insurance of 10 billion won.

The tvN show "List of Names" revealed names of stars who have insurances worth billions.

First in place came Rain who registered for a six-month insurance that pays 100 million won monthly and it's worth 10 billion won.

Second came Lee Hye-yeong. Due to her aggressive performances when she was a singer, she registered for leg insurance worth 1.2 billion won. However, she's currently terminated the insurance.

Third in place is Kang Soo-yeon who insured her face for 200 million won. Apparently, she's working hard to maintain her beauty.

Fourth is Bada from S.E.s. She has a billion won insurance on her voice. However, she's closed this insurance at the moment.

Fifth in place came Mariah Carey and Julia Roberts. Mariah Carey has a 80 billion insurance on her voice and Julia Roberts insured her smile for 33 billion won.

Yura from Girl's Day came in sixth place. She has 500 million won on her legs and she's paying 30,000 won a month for this.

Seventh are Fan Bingbing and Yoo Deok-hwa. The Chinese actress insured her face for 1.76 billion won.

Yoo Deok-hwa also has a face insurance worth 430 million won. An accident he experienced in January this year earned him 5.8 billion won in insurance money and medical expenses worth 400 million won.

Lastly, actress Lee Bon has a body insurance of 100 million won and contract says she's not allowed to have plastic surgery.

Source : www.osen.co.kr/articl...


Rainhez 10 milliárd wonos biztosítás kapcsolódik

2017. május 22.
  

A "Névlista" című tvN műsor bemutatta azon sztárok felsorolását, akik milliárdos értékű biztosítással rendelkeznek.

Az első helyre Rain érkezett, aki hat hónapra kötött biztosítást, amiért 100 millió wont fizet havonta, a biztosítás értéke pedig 10 milliárd won.

















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése