Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.01.12.

««« Előző nap




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


FELTÖLTÉS ALATT!


Az új single iránti érdeklődést Rain és a Rain Company ma egy különleges képpel éa a CD fotójával fokozta, valamint Rain a dal egy sorát is közzétette.




RAIN BEJEGYZÉSEI


rain_oppa
https://www.instagram.com/p/BPJcTzHhu3V/

"이 세상이 내게 준 최고의 선물 너와 같이 같은 꿈을 꾸고 파"





rain_oppa
https://www.instagram.com/p/BPKqFkWhgkj/?taken-by=rain_oppa

스켸치북 녹화~ 잘 끝났으영 음식도 감솨함돠 낼은 3차티져 공개요 ~
#최고의선물#15일0시공개#아는형님본방사수#유스케#연예가중계#v앱#골든디스크#토요일하루종일나오기 ㅋㅋㅋ #비잔치

A Sketchbook forgatása sikeresen befejeződött. Köszönöm az étkezési támogatást. A 3. előzetes holnap fog megjelenni.
#TheBestPresent #Megjelenés15-én0óra #KövesdFigyelemmel #KnowingBrothers #Sketchbook #GuerrillaDate #Vapp #GoldenDisk #SzombatonEgészNap ㅋㅋㅋ  #RainÜnnep

Sketchbook filming finished successfully. Thank you for the food support. The 3rd teaser will be released tomorrow.
#TheBestPresent #15th0AMrelease #WatchOnTime #KnowingBrothers #Sketchbook #GuerrillaDate #Vapp #GoldenDisk #AllDaySaturday ㅋㅋㅋ  #RainFeast
(ih@sunnypeony fordítása, twitter)






 





RAIN COMPANY



레인컴퍼니 ‏@raincompany_
https://twitter.com/raincompany_/status/819393154994446336/photo/1

비 - 최고의선물 - 2017.01.15

 




MWAVE
http://mwave.interest.me/en/kpop-news/article/111680/rain-unveils-online-cover-for-the-best-present-all-kpop-news


Rain Unveils Online Cover for ′The Best Present′

2017.01.12 15:30 Mwave Susan Min


Rain has revealed the online cover and additional photo for his track The Best Present, releasing on January 15.

On January 12, Rain rose the expectations for his upcoming track by sharing the online cover for The Best Present and additional photo through his personal Instagram. 


 


In the revealed online cover, a bright red CD is seen with the words, "RAIN, THE BEST PRESENT" written on it.

The second shared photo is a close-up of Rain′s nose and lips. The photo is especially eye-catching as the word "RAIN" is written in black on his lower lip.

New track The Best Present is said to be inspired by pop ballads from the 90s. The lyrics were written by Psy with the artist also participating in the composing and producing of the track. Additionally, Rain has also participated in writing lyrics for the track.

It has been revealed that Rain performed the first stage of The Best Present while recording for KBS2′s Yoo Hee Yeol′s Sketchbook and received praise from the audience.

Meanwhile, Rain′s The Best Present will be officially released on January 15.


Photo credit: Rain Company

















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése