Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.07.11.

««« Előző nap



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?



Az Endless August forgatásán dolgozott Sanghajban.




ENDLESS AUGUST


FORGATÁS

01
Credit: Y雪壬 https://weibo.com/p/2304449f6961295019f78b4647e3fc561be399?sudaref=t.co&retcode=6102








TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS



Közszereplők, hírességek köszöntötték egy kampány keretében a koreai Tudomány és Technológia Minisztériumot fennállásának 50. évfordulója alkalmából, köztük Rain is.



http://www.scienceall.com/%EB%A6%B4%EB%A0%88%EC%9D%B4-%EB%A9%94%EC%8B%9C%EC%A7%80-%EC%BA%A0%ED%8E%98%EC%9D%B8-%EC%8B%9C%EC%A6%8C2-10/?term_slug=science_event&sa_term=event#;









PRIVATE LIFE


Bár Rain otthon sincs, a bulvár minden figyelmeztetés ellenére tovább turkál a magánéletében, egész kis filmeket kerítve a nagy semmi (illetve az ismeretlen) köré. Ugyanis az alábbi összeállításban minden el van torzítva. Mivel az elmúlt négyben talán két fotó készült, amelyen Rain és Kim Tae-hee közösen látható, a bulvár a filmjeikből ollózott össze egy kvázi-magántörténetet. Döbbenetes etikátlanság és ízléstelenség.


160711 [TVN] ′연애 4년차′ 김태쁘♡비, 결혼설 계속되는 이유! 명단공개 122화
http://linkis.com/js.t.sinajs.cn/t5/al/MDjhM
(via @sunnypeony twitter)















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése