Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.06.24.

««« Előző nap





MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Nincs biztos információ. A 25-én megosztott képek alapján valószínűsíthető, hogy ezen a napon ünnepelték meg Rain születésnapját (fotók a holnapi nap bejegyzésénél).






PRIVATE LIFE


Park Ji-eun ékszertervezővel készült a közös fotó.


Credit: jieun12060
https://www.instagram.com/p/BHCHD-aAbxb/?taken-by=jieun12060


비 동생이랑 울 언니랑~ #쥬얼리빡스 #가수비
#명품주얼리 http://www.pparks.co.kr/







RAIN SZÜLETÉSNAPJA


A Cloud is átadta a rajongók nevében az ajándékát Rainnek. Nagyon figyelmesen arra gondoltak, hogy nemsokára kezdődik Rain számára a filmforgatási időszak Kínában, és ez az extrém nyári hőségben nem lesz könnyű feladat. Tehát az ajándékkal igyekeztek feltölteni az energiaraktárait, ezért két hónapra elegendő, minőségi vörös ginzeng kivonatot ajándékoztak neki, egy egyszerű torta és egy cserepes növény társaságában, bízva abban, hogy az tovább a társa lesz, mint egy csokor vágott virág.
Elnézést kértek a rajongóktól, hogy idén nem volt közös egyeztetés az ajándékról, de azt hiszem, hogy mindenki egyetértett volna a választással.


#郑智薰Rain625生日快乐# @RAIN-JIHOON  小曼和曼粉、雨粉祝Rain一直帅帅帅![太开心]开心的日子,来个开心福利吧:即日起至6月29日,转发此微博并@ 三位好友,即有机会获得激活保湿水凝霜,一抹爆水,清透保湿![爱你]P.S.说出你为什么想要激活保湿水凝霜,获奖机会更大哦~ #曼秀雷敦男士专业护肤# ​​​​
























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése