Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.03.01.

««« Előző nap                                                                                                                                                   



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Mivel március 1. a Függetlenségi mozgalom emléknapja Koreában, ezért valószínűleg Rain is pihent egy kicsit. A zászlós bejegyzéssel emlékeztetett az ünnepnapra.





RAIN INSTAGRAM


RAIN♥ rain_oppa
https://www.instagram.com/p/BCZGFe3JSv_/?taken-by=rain_oppa









PLEASE COME BACK, MISTER







FOTÓK






Credit: junct_
https://www.instagram.com/p/BCaf4Pbqlae/

#연습생 #견습생 #연습 #춤 #노래 #춤스타그램 #셀스타그램 #노력파 #목표 #준비 #노래스타그램 #돌아와요아저씨 #비 #멋지심 #언젠간 #나도








MENTHOLATUM


Credit 曼秀雷敦中国官方微博 Weibo
http://mall.jd.com/index-1000003180.html












LOVO



Credit @罗莱家纺lovo潮流家居生活 weibo



















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése