Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.02.28.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»






MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


A Come Back, Mister sorozat forgatásán dolgozott.
Helyszín: Mok-dong Hyundai Department Store / Gapyeong County, Gyeonggi Province, Seorak-myeon





PLEASE COME BACK, MISTER

FORGATÁS


1.
jang.ga_hyun
https://www.instagram.com/p/BCUxiXBwbHc/

🎥 #rolling @rain_oppa @bakjjong

[2016-0439]
https://indavideo.hu/video/160228_RAIN_-_Please_Come_Back_Mister_-_shooting





GREY'S HOUSE
Forrás: http://m.blog.naver.com/grays-house/220645166728

A blogbejegyzés március 4-én jelent meg.






 게시판

목동 현대백화점에서 장가현리포터였습니다

댓글28
gray 이웃추가 | 2016.03.04. 10:17



이번주 방송은 다들 보셨습니까??
태양의후예.....보느라.......아직이십니까!??
쯥~ 돌아와요 아저씨 점점 재미있어집니다!!! 더 많이~~
여러분의 응원이 쬐~~~큼! 필요합니다~ㅎㅎㅎ


한장면...한장면....
정말 고생하는데 결과가 맘만큼 안 따라오면 다들 넘 힘빠질거에요.....

 

신윤섭 감독님!
못난이주의보때 함께 했었는데요~ 한 인물하셔서 일본에 팬클럽도 있으시고~ㅎㅎㅎ 촬영장에 감독님보러 오시기도 해요
그...러....나....
요즘 폭삭....늙어버리셨....ㅋㅋㅋㅋㅋㅋ


카메라 감독님~
역시 못난이주의보 함께 했었구요~^^
신감독님과는 아주 각별한 사이세요~
 


 B팀 카메라 감독님~
역시나~못난이주의보에서 함께 했구요~
요즘 초2병을 앓고있는 자녀가 있습니다~ㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋ




음향팀~~



잠시 눈을 쉬고있는 스크립터....
에긍~~다들 아직 클 나이인데....ㅎㅎㅎㅎㅎ
제 눈에는요~^^;





FD군단들~
저랑은 청담동스캔들을 함께했었어요~
상남자들이구요^^
현장 통제 및 감독님 지휘 전달 전체 스케쥴 조절을 합니다

 

저렇게 항상 스케쥴표 보면서 배우들 도착시간 체크하고~
또 늦어지면 대기하라고 전달하고......
예전에는 전화비가 작품하는 동안 60만원씩 나온다고 했는데
요즘은 무제한이 있으니까~ 제작비가 아마 퐉~줄었을거에요


ㅎㅎㅎㅎㅎㅎㅎ
숨은그림찾기!!!
리허설중인데요~~ 저기 혼자 구두만 서있는거 보이세요??
리허설 포함....저날 저 한씬을.....5시간인가?? 6시간인가....ㅇ
찍었나봐요........


이상!
돌아와요 아저씨 현장에서 장가현리포따~였습니다!!






FOTÓK






PROMÓCIÓ

A sorozat színészeit arról kérdezik, hogy ha újraszülethetnének, akkor mik szeretnének lenni?

Credit: SBSNOW
https://twitter.com/SBSNOW/status/703779938013306880

#돌아와요아저씨 이 다시 태어난다면? 여러분이 다시 태어난다면 무엇이 되고 싶으세요? 일요일 오후 1시15분부터 1,2회 재방송




[2016-0438]
https://indavideo.hu/video/160228_RAIN_-_Please_Come_Back_Mister_-_Reborn_question





RAIN WEIBO


Rain üzenete most a Weibo olvasóinak szólt, a sorozat iránti figyelmet kérve.


RAIN-JIHOON
http://weibo.com/3962886578/DjXV74XI2?from=page_1004063962886578_profile&wvr=6&mod=weibotime&type=comment


































































 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése