Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.02.25.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»



MIT CSINÁLT RAIN VALÓJÁBAN EZEN A NAPON?


A Come Back, Mister forgatásán dolgozott.





PLEASE COME BACK, MISTER


FORGATÁS

Forrás: http://blog.naver.com/grays-house/220638193553














RAIN INSTAGRAM


1.
RAIN♥ rain_oppa
https://www.instagram.com/p/BCMXDc7JSmy/

오늘부터... #해준 #홍난 #투입 #석천




 

2.
A tegnapi kép csatolásával Rain az esti közös sorozatnézésre emlékeztetett.


RAIN♥ rain_oppa
https://www.instagram.com/p/BCNa7W1pSj4/?taken-by=rain_oppa

https://www.facebook.com/sbsnow/ 돌아와요 아저씨...오늘 생방송 Q&A합니다
바로 지금





3.
Maradt még valami, amit az adás előtt Rain gyorsan meg akart nekünk mutatni :)

RAIN♥ rain_oppa
https://www.instagram.com/p/BCNzMZCpSlc/

느무 가볍다...










RAIN TWITTER


RAIN @29rain
https://twitter.com/29rain/status/702687313139118081

Koreai idő szerint: 11:51


2.
RAIN @29rain
https://twitter.com/29rain/status/702836176860786688

Koreai idő szerint: 21:42

3.
RAIN @29rain
https://twitter.com/29rain/status/702889930544979969

Koreai idő szerint: 21:42




SBS INSTAGRAM / FACEBOOK

Credit: SBS NOW sbsnow_insta
https://www.instagram.com/p/BCNeNrhKNEz/

sbsnow_insta지금 SBS 페이스북으로 오시면 #돌아와요아저씨 2회를 #정지훈 #오연서 와 함께 보실 수 있습니다. 질문도 많이 많이 남겨주세요!! ^^ 배우들이 실시간으로 직접 대답해드려요~




Credit: SBS FB
https://www.facebook.com/sbsnow/posts/1150219708323040

Az SBS oldalán ismét az esti közös epizódnézésre invitálták a nézőket.

#‎돌아와요아저씨‬ 2회 본방 실시간 함께 보기 전에!
먼저 궁금한 점을 댓글로 남겨주세요~
‪#‎정지훈‬‪#‎오연서‬ 가 직접 답변해드려요






SBS NOW sbsnow_insta
https://www.instagram.com/p/BCNcIT9qNBA/

지금 SBS 페이스북으로 오셔서 질문 댓글 많이 많이 달아주세요~!! #돌아와요아저씨 #정지훈 #오연서 가 직접 답변해드려요~


 






SKY DRAMA


[2016-0424]
https://indavideo.hu/video/160225_RAIN_-_OH_Yeson_Seo_-_Sky_Drama_ad

Credit onlyone0625 https://www.youtube.com/watch?v=Uj_REoKzRoM&feature=youtu.be





Közös filmnézés a nézőkkel

[2016-0426]
https://indavideo.hu/video/160225_RAIN_-_OH_Yeon-seo_CBM_Ep2_online

Credit: SBSNOW https://www.facebook.com/sbsnow/videos/1150231061655238/




INSTAGRAM

Credit: charles_ojs
https://www.instagram.com/p/BCNjBl0q2SI/

돌아와요 아저씨
#돌아와요아저씨 #현재진행중 #정지훈 #RAIN #오연서 #iPhone #iPhone6s #Charles가찍음












MAKING FILM

[2016-0427]
https://indavideo.hu/video/160225_RAIN_-_Come_Back_Mister_making_film

Credit: DramaSBS https://www.youtube.com/watch?v=9j3G4FaJFyw






2. ELŐZETES A 2. EPIZÓDHOZ


[2016-0428]
https://indavideo.hu/video/160225_RAIN_-_Come_Back_Mister_-_Ep2_preview2

Credit: SBS  http://program.sbs.co.kr/builder/endPage.do?pgm_id=22000009040&pgm_mnu_id=41623&pgm_build_id=14401&contNo=22000163418







A 2. EPIZÓD LEGJOBB RÉSZEI


(2016-0429]
https://indavideo.hu/video/160225_RAIN_-_Come_Back_Mister_-_Best_of_Ep02_-_1

Credit: Drama SBS https://www.youtube.com/watch?v=JJtiM4TrX7E





[2016-0430]
https://indavideo.hu/video/160225_RAIN_-_Come_Back_Mister_-_Best_of_Ep02_-_2

Credit: DramaSBS https://www.youtube.com/watch?v=qhXzmN-fnKk






[2016-0431]
https://indavideo.hu/video/160225_RAIN_-_Come_Back_Mister_-_Best_of_Ep02_-_3

Credit: DramaSBS https://www.youtube.com/watch?v=ds0fQvi0dlo





[2016-0432]
https://indavideo.hu/video/2016-0432_BEST_Come_Back_Mister_EP02_20160225_-_YouTube_720p

Credit: DramaSBS https://www.youtube.com/watch?v=gR4CI0l-vus







[2016-0433]
https://indavideo.hu/video/160225_RAIN_-_Come_Back_Mister_-_Best_of_Ep02_-_5

Credit: DramaSBS https://www.youtube.com/watch?v=AyErEtHfwe0





[2016-0434]
https://indavideo.hu/video/160225_RAIN_-_Come_Back_Mister_-_Best_of_Ep02_-_6

Credit: DramaSBS https://www.youtube.com/watch?v=exxEtNRiGxU





[2016-0435]
https://indavideo.hu/video/160225_RAIN_-_Come_Back_Mister_-_Best_of_Ep02_-_7

Credit: Drama SBS https://www.youtube.com/watch?v=qhXzmN-fnKk





[2016-0436]
https://indavideo.hu/video/160225_RAIN_-_Come_Back_Mister_-_Best_of_Ep02_-_8

Credit: DramaSBS https://www.youtube.com/watch?v=PTgEFFK7BFA






A 3. RÉSZ ELŐZETESE


[2016-0437]
https://indavideo.hu/video/160225_RAIN_-_Come_Back_Mister_-_Ep3_preview

Credit: DramaSBS https://www.youtube.com/watch?v=M-KHhNi4v5w


































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése