Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.02.22.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»





MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?

Folytatódott a Come Back, Mister forgatása, melynek helyszíne ezúttal: Hanseodae Taean Campus /
Taean, South Chungcheong.




JVJQ

Rain egy üzenetet küldött a JVJQ új zászlóshajó-üzletéről.


[2016-0423]
https://indavideo.hu/video/160222_RAIN_Message_-_JVJQ_Flagship_Store

Forrás:






MÉDIA


1.
KOREA STAR DAILY 
http://www.koreastardaily.com/tc/photo/74089/4











《回來吧大叔》曝劇照 Rain李瑉廷首邂逅
2016年2月22日 星期一10:47

SBS TV新水木劇(週三週四播出的劇集)《回來吧大叔》劇組公開了主演Rain和李瑉廷的首次邂逅劇照。

將於2月24日開播的《回來吧大叔》中,Rain和李瑉廷分別扮演從40多歲的「萬年課長」金英洙(金仁權 飾)轉生為30多歲的「精英花美男店長」的李海俊與金英洙的妻子、「好老婆代言人」申多惠。 以全然不同的外貌和身份重返人間的李海俊(Rain 飾)邂逅了毫不知情的申多惠,兩人能否再續前緣引發了廣大觀眾的好奇心。

李海俊和申多惠相遇的劇照曝光後吸引了眾人的目光。 以「精英花美男店長」的身份重返人間的李海俊與丈夫死後,在百貨店女性服裝櫃檯工作的申多惠相遇。 申多惠在搬運衣服的途中不小心失手,一旁的李海俊如同往常一樣若無其事地伸手説明妻子,由於外貌的巨大變化,申多惠卻對靠近自己的李海俊充滿了警戒之心, 一臉惶恐。

該戲份已於2月9日在首爾陽川區某百貨店完成了拍攝,整個拍攝大約持續了2個多小時。 拍攝前,Rain與李瑉廷進行了多次練習,從臺詞到手上動作都一一配合後才投入拍攝。

拍攝期間Rain和李瑉廷配合默契。 兩人雖首次合作,卻如同已共事很久一般,就連休息時都不停探討演技,十分敬業。

《回來吧大叔》是一部集歡樂、感動與共鳴為一體的人性魔幻喜劇,改編自日本日本人氣作家淺田次郎的小說《椿山課長的七天》,講述了「萬年課長」失敗 老爹和前黑社會老大轉生為「花美男店長」和「絕世美女」重返人間後引發的一系列故事,將於2月24日首播。 延輝仙/文 版權所有 韓星網 禁止轉載





COME BACK, MISTER


Az új előzetes Han Gi-tak (Kim Soo-ro) és Hong Nan (Oh Yeon-seo) kapcsolatát segít megérteni.







[2016-0404]
https://indavideo.hu/video/160222_RAIN_-_Come_Back_Mister_Trailer 

Credit: SBSNOW https://www.youtube.com/watch?v=6zbx1SXL5Xc











HÍR


Az SBS a közösségi felületein bejelentette, hogy a sorozat első két részének sugárzásával egyidejűleg két-két vezető színész online elérhető lesz, és válaszol a nézők kérdéseire. Az első rész alatt Kim Soo-ro és Kim In-kwon, a második rész alatt Rain és Oh Yeon-seo nézi együtt a közönséggel az epizódokat.


SBS @SBSNOW
https://twitter.com/SBSNOW/status/701673696390287360 

#돌아와요아저씨 실시간 함께보기 이벤트! 여러분의 질문에 1회는 #김수로 #김인권 이 2회는 #정지훈 #오연서 가 직접 답변해드립니다 24일(수), 25일(목) 밤 10시 SBS 페이스북에 질문남겨주세요~



SBS

https://www.facebook.com/sbsnow/posts/1148089491869395

#‎돌아와요아저씨‬ 첫 주 실시간 함께 보기 이벤트!
여러분의 질문에 1회는 ‪#‎김수로‬ ‪#‎김인권‬ 이
2회는 ‪#‎정지훈‬ ‪#‎오연서‬ 가 직접 답변해드립니다
‪#‎돌아저씨‬ 1,2회를 보면서 SBS 페이스북에 댓글로 질문 남겨주세요~
24일(수), 25일(목) 밤 10시 함께 본방사수해요













A sorozat weboldalán önálló bejegyzésben tudósítottak a Cloudok ajándékairól, melyeket a sajtótájékoztatóra készítettek a sorozat szereplőinek.


SBS





[제작발표회 with 구름] 사랑 가득 팬분들 응원에 힘이 팡팡♥
홈지기
 



배우 정지훈 님 팬클럽에서 준비해주신 애정 가득 응원 선물!
(인증을 하지 않을 수 없는 정성이었다 OTL)

사랑과 정성을 꾹꾹 눌러 담아,
<돌아와요 아저씨>의 대박을 기원하는 메시지까지!
#팬들응원에 #돌아저씨 #대박냄새 #솔솔











맛있는 떡과 커피, 돌아저씨 표 배터리 충전기,
배우와 스탭들의 꿀잠을 위해 캔들까지
센스있게 준비해주신 팬분들...! (feat. 구름)

홈지기도 공홈을 대표해 감사 인사를 드립니다. (_ _)


그리고 제작발표회 당일날...!

잘생긴 얼굴만큼 마음씨도 좋은 정배우 님 SNS에
팬 분들을 향한 감사 메시지도 올라왔었죠!


 



잘생겼다! 아름답다! 훈훈하다!

벌써부터 굉장한 팀웤과 케미가 느껴지는
<돌아와요 아저씨> 배우들!

공홈에서는 배우들의 비하인드 사진, 메이킹 뿐만 아니라
PD노트를 통해 다양한 콘텐츠도 제공해드릴 예정이니
돌아저씨 공홈도 절대 잊지마세요! ^0^)/♡

이번 주 수요일부터 매주 수목 밤 10시는?
<돌아와요 아저씨>와 함께 해주세요!
#잊지마요 #수목은 #무조건 #아저씨데이

등록일 : 2016.02.22 18:41:14


















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése