Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.02.14.

««« Előző nap                                                                                                                                              Következő nap »»»




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Valószínűleg a Come Back, Mister forgatásán dolgozott.






INSTAGRAM / TWITTER


Valentine napon Rain a filmbéli feleségéről küldött egy képet :) A valószínűleg támogató ajándékként készült kávéscsészén Lee Min-jung látható.







RAIN♥ rain_oppa
https://www.instagram.com/p/BBxRmTDJSk1/

👍🏻 - ez Rain képhez fűzött megjegyzése volt.





RAIN @29rain
https://twitter.com/29rain/status/698875403906084864


Koreai idő szerint: 23:24





HÍR

Rain_비&정지훈
https://www.facebook.com/raincompanyrain/posts/1560516744261582
[Notice]
The Press Conference is Coming soon~!
2016.2.19 Fri. 14:00PM. at SBS Mok-Dong, Seoul, korea
SBS DRAMA "Please Come Back, Mister"

 






REKLÁM


WELLCARE FIT

Credit @WELLCARE-FIT维卡菲 weibo





























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése