Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.02.10.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Nincs információ, valószínűleg a Come Back, Mister forgatásán dolgozott.






MÉDIA



1.
NAVER TOP STAR NEWS
http://blog.naver.com/PostView.nhn?blogId=favourite45&logNo=220622682794&categoryNo=0&parentCategoryNo=0&viewDate=&currentPage=1&postListTopCurrentPage=1&from=postView









2.
XSPORTSNEWS CHINA




'돌아와요아저씨' 정지훈, 설 맞아 촬영장에 보양식 선물

기사입력 2016.02.10 11:27 




 [엑스포츠뉴스=이지은 기자] 가수 겸 배우 정지훈이 SBS 새 수목드라마 ‘돌아와요 아저씨’팀에 '설 선물'을 쾌척했다.

정지훈이 지난 9일 동료 배우들과 스태프들을 위해 점심 식사로 보양식 150인분을 준비했다. 삼계탕을 비롯해 갈비, 잡채, 전, 떡, 과일 등이 등장하자 촬영장에 환호성이 가득했다.

오전 촬영을 끝내고 점심식사에 합류했던 정지훈은 연기자들과 스태프들에게 일일이 “맛있게 드세요”라고 따뜻한 인사를 건냈다는 후문이다. 이어 신윤섭 PD, 카메라 감독과 함께 ‘먹방 인증샷’을 남기며, 막바지 설 연휴를 훈훈하게 마무리했다. 

제작진 측은 “현장 여건상 부득이하게 설날 연휴 때 촬영을 하게 됐지만, 정지훈의 깜짝 선물로 촬영장 분위기는 여느 때보다 따뜻했다”라며 “동료들과 스태프들을 생각하는 정지훈의 세심한 진심에 감동받았다”라고 밝혔다.

정지훈은 오는 24일 첫 방송될 SBS 새 수목드라마 ‘돌아와요 아저씨’에서 1인 2역을 맡았다.

한편 ‘돌아와요 아저씨’는 죽음 이후 180도 다른 인물로 현세에 돌아온 두 동창생들이 다시 세상을 살아가면서 사랑과 행복의 진정한 의미를 깨달아가는 드라마다. 정지훈은 여기서 1인 2역을 맡았다. 오는 24일 오후 10시에 첫 방송.

number3togo@xportsnews.com / 사진=신영이엔씨, 후너스엔터테인먼트


3.
HANCINEMA




Rain sends stamina food to the filming set of 'Please Come Back, Mister'
2016/02/09




Singer actor Rain sent his Seollal gift to the filming set of SBS' new Wednesday & Thursday drama, "Please Come Back, Mister".

Rain prepared 150 portions of stamina food for the cast and staff members of the upcoming drama. The filming set was filled with cheers when the food including Samgyetan, galbi, japchae, jeon, rice cakes and fruits was delivered to the set.

After Rain finished his filming in the morning, he also joined the happy crowd for lunch and greeted each one saying 'Bon appetite'. He also took a selfie with PD Sin Yoon-seob and camera director to wrap the heartwarming Seollal event.

The production team said, "Although we had to work on Seollal due to the inevitable circumstances, everybody felt happy thanks to Rain's thoughtful gift".

Rain plays double roles in the SBS' new Wednesday & Thursday drama, "Please Come Back, Mister". The drama begins at 10 PM on February 24th.


Magyar fordítás
Fordította: Harudo11

Rain erőt adó élelmiszereket küldött a 'Please Come Back, Mister' forgatására


Az énekes és színész Rain elküldte ajándékát a Seollal alkalmából az SBS új szerdai-csütörtöki sorozatának, a 'Please Come Back, Mister'-nek a forgatására.

Rain a soron következő dráma szereplői és stábjának tagjai számára 150 erőt adó adaggal készült. A forgatás helyszínét éljenzés töltötte be, amikor az ételek megérkeztek, melyek sorában szerepelt samgyetan, galbi, japchae, jeon, rizssütemények és gyümölcsök. 

Miután Rain befejezte a délelőtti forgatást, csatlakozott a boldog társasághoz az ebédre és "Jó étvágyat!" kívánva üdvözölték egymást. Ugyancsak készített egy szelfit Sin Yoon-seob PD és felvételvezetővel a szívmelengető Holdújév ünnep lezárásaként.

A produkciós csapat azt mondta, hogy "Bár a Seollal ünnepén is dolgoznunk kellett az elkerülhetetlen körülmények miatt, mindenki boldog volt, Rain figyelmes ajándékának köszönhetően."

Rain kettős szerepet játszik az SBS új szerdai-csütörtöki drámájában, a "Please Come Back, Mister"-ben. A sorozat február 24-én este 10 órakor kezdődik.



COME BACK, MISTER - 3. előzetes



30 másodperces változat

http://indavideo.hu/video/160210_RAIN_-_Come_Back_Mister_-_3rd_teaser
Credit: SBS
http://m.blog.naver.com/shine0207/220623252946






65 másodperces változat

http://indavideo.hu/video/160210_RAIN_-_Come_Back_Mister_3rd_teaser_60
Credit: SBS
http://m.blog.naver.com/shine0207/220623252946





A 65 másodperces előzetes magyar felirattal:

http://indavideo.hu/video/160210_RAIN_-_Come_Back_Mister_3rd_teaser_Hun_Sub





































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése