Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.06.18.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»




EGYÉB ESEMÉNY


Rain részt vett a Minority Opinion "소수의견" című film VIP premierjén.



[S영상] 영화 '소수의견' VIP시사회 - god, 비, 김유정 등 참석
http://www.youtube.com/watch?v=Xub0mcw4R6c 




[tvdaily]'소수의견' VIP시사회, god-비-김유정 등 '다양한 ★들 총집합'
http://www.youtube.com/watch?v=gsuPyX_403A 




További felvételek a hírességek fotózásáról:

http://tvdaily.asiae.co.kr/read.php3?aid=1434632547926690003
vagy itt:
http://entertain.naver.com/read?oid=440&aid=0000012804&spi_ref=m_entertain_twitter


Fancam:

Credit jarxx0327 
Forrás: http://instagram.com/p/4FyPHIj4u8/

























































Credit 소수의견 FB
https://www.facebook.com/sosu2015/posts/388513824690461






Credit j.soonjin89
Forrás: https://instagram.com/p/4E3F_5J2Cr/




Credit jarxx0327
Forrás: https://instagram.com/p/4E7lASD4jR/



Credit polaris8501
https://instagram.com/p/4GssYFMe6l/

https://instagram.com/p/4I21YnMe7J/
Credit moon_ah
















INSTAGRAM


A kép a Minority Opinion című film VIP premierjén készült a G.O.D tagjaival, akik ezt írták a képhez:
"Egy fotó Rain kistesóval~ Most gyerünk a terembe megnézni a filmet~ BBBAAAMMM~!!!"

Credit: godjp
Forrás: http://instagram.com/p/4EcIX2nyMZ/

godjp 요오우~ 리틀 브로우 비두함깨 매앤~ 인재 소수의견보러 대과으루...빼애앰~!!!
#지오디 #fangod #비 #정지훈 #Rain #박준형 #안데니 #손호영 #윤계상소수의견 #JoonPark #AhnDanny #SonHoyoung #Seoul Korea #Kpop #소수의견
A shot with lil bro Rain~ Now into the theater to see the movie~ BBBAAAMMM~!!!







MY LOVELY GIRL 

Újabb fotók kerültek elő a sorozat forgatásáról, a képek 2014.08.22-én készültek.

Credit DC









REKLÁM


LOVO

Credit @罗莱家纺lovo潮流家居生活 weibo















INSTAGRAM

Credit chef_rok
Forrás:

#뿅뿅샤제록 의 흔한 손님들^^~ #비 #rain #압구정맛집 #연예인맛집 #스타맛집




FACEBOOK


Rain ma valami netes jósdával ütötte el az idejét:
와우... (wow...) - írta az eredményhez.

Credit: Jung Ji Hoon

Forrás: https://www.facebook.com/jung.jihoon.754/posts/930133167042855?pnref=story




























 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése