Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.05.31.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»



REKLÁM




1.
MENTHOLATUM


Egy kínai metróállomás képeit látjuk.


Credit niko515 weibo













2.
LOVO



















MÉDIA


1.
SPORTS DONGA

Forrás: http://sports.donga.com/3/all/20150531/71566053/3


비·김태희 커플은 언제 결혼하나

입력 2015-06-01 07:05:00
연내 결혼 가능성이 제기돼 주목받고 있는 김태희-비(왼쪽) 커플. 동아닷컴DB


3년째 열애…결혼설만 무성
원빈·이나영처럼 깜짝 결혼?

다음 차례는 비(정지훈·33)·김태희(35) 커플일까.

배 우 원빈과 이나영의 ‘깜짝결혼’ 소식으로 비·김태희 커플에게도 시선이 쏠리고 있다. 원빈·이나영 부부가 결혼설을 부인한 지 열흘 만에 비밀결혼식을 올린 사실이 알려지면서, ‘소문이 사실로’ 드러난 또 하나의 사례를 만들었기 때문이다.

비· 김태희 커플 역시 계속해서 결혼설에 휩싸이고 있지만, 양측 모두 “아니다”며 매번 부인하고 있다. 지난달 김태희가 8월부터 방송될 SBS 수목드라마 ‘용팔이’ 출연을 조율하면서, 촬영 중 결혼할 수 있음을 양해해 달라는 계약서 조항을 요구했다는 소문이 제기됐다. 그에 앞서 4월에도 ‘양가 상견례에서 결혼을 허락했다’는 설도 흘러나왔다.

비와 김태희 측은 “아직 양가 부모가 서로 만난 적이 없고, 구체적으로 결혼 준비를 시작한 바도 없다”고 입을 모은다. 특히 김태희가 10월까지 ‘용팔이’를 촬영하고, 비 역시 여름과 가을 국내 드라마와 할리우드 영화 출연을 검토하고 있어 연내 결혼을 준비할 시간이 없다고 말한다.

비 소속사 큐브엔터테인먼트 측은 5월31일 “구체적인 결혼 계획이 없다”고 강조했고, 김태희 소속사 루아엔터테인먼트 측도 “현재 결혼을 생각할 겨를도 없고, 결혼에 관한 어떤 준비도 하고 있지 않다”고 밝혔다.

하 지만 두 사람은 결혼에 대한 ‘생각’을 갖고 있는 것으로 확인되면서 결혼식은 마음먹기에 따라 언제든 올릴 수 있다는 관측이 나온다. 비가 김태희를 장래 배우자로 여기는 의중을 몇몇 가까운 측근에게 내비친 사실이 알려졌고, 그의 아버지 역시 한 방송매체를 통해 “상견례는 하지 않았다”면서도 “결혼은 빨리 했으면 좋겠다”고 말한 바 있다. 비가 김태희의 뜻에 따라 천주교 세례를 받은 것도 결혼과 관련해 특별한 의미로 받아들여진다. 결혼은 결국 ‘시간문제’인 셈이다.

한 CF를 통해 인연을 맺은 비와 김태희는 2012년 말 교제를 시작해 3년째 연애 중이다.


2.
HANCINEMA

Forrás: http://www.hancinema.net/when-will-rain-and-kim-tae-hee-get-married--82671.html#$$npfifs&&xQnrxgrYEeWKJQrIhAgzZg$$





When will Rain and Kim Tae-hee get married?

2015/05/31
When will Rain and Kim Tae-hee get married? Read more at: http://tr.im/G0UTg
When will Rain and Kim Tae-hee get married? Read more at: http://tr.im/G0UTg
When will Rain and Kim Tae-hee get married? Read more at: http://tr.im/G0UTg
When will Rain and Kim Tae-hee get married? Read more at: http://tr.im/G0UTg
When will Rain and Kim Tae-hee get married? Read more at: http://tr.im/G0UTg
When will Rain and Kim Tae-hee get married? Read more at: http://tr.im/G0UTg
When will Rain and Kim Tae-hee get married? Read more at: http://tr.im/G0UTg
When will Rain and Kim Tae-hee get married? Read more at: http://tr.im/G0UTg



Will it be Rain and Kim Tae-hee next?

While everyone is talking about Won Bin and Lee Na-young's surprise wedding, they are curious when Rain and Kim Tae-hee will tie the knot. Won Bin and Lee Na-young denied any rumors about them getting married but then got married ten days later so they are another example of a 'rumor that turned out to be true'.

Rain and Kim Tae-hee also have rumors about getting married but they are denying it. The rumor started with Kim Tae-hee who apparently asked for permission of absence in case she got married on the contract for SBS "Yong-pal-yi". Rumors also said both families met each other in April.

Rain and Kim Tae-hee claim their parents haven't met and they haven't talked about any wedding yet. Kim Tae-hee is going to be busy with "Yong-pal-yi" in October and Rain with Korean and Hollywood movies.

Cube and Lua Entertainments emphasized that they have no plans to get married and that they don't even have the time to.

However, people say that they seem like they are thinking about marriage indeed and that they can have a wedding whenever they feel like it. Apparently Rain has been calling Kim Tae-hee something close to his 'future companion' and his father also mentioned previously that he wishes they get married soon. Rain converted to Catholic which seems to be under Kim Tae-hee's wishes and it's only a matter of time before they 'tie the knot'.

Kim Tae-hee and Rain met through a commercial and have been seeing each other for 3 years.

Source: http://sports.donga.com/3/all/20150531/71566053/3

Magyar fordítás
Fordította: Harudo11

A cikket az a sajtóizgalom váltotta ki, amelyet egy másik színész sztárpáros, Won Bin és Lee Na-young titokban megtartott esküvőjének híre keltett.

Mikor fog Rain és Kim Tae-hee összeházasodni?


Rain és Kim Tae-hee lesz a következő?

Miközben mindenki Won Bin és Lee Na-yong meglepetésszerű esküvőjéről beszél, kíváncsian várják, hogy Rain és Kim Tae-hee mikor fog összeházasodni. Won Bin és Lee Na-young is tagadta az összeházasodásukról szóló pletykákat, de aztán tíz nap múlva megtartották az esküvőt, szóval ők csak egy újabb példa arra, amikor a "pletykákról kiderült, hogy igazak".

Rain és Kim Tae-hee esküvőjéről szintén pletykálnak, de ők tagadják azt. A híresztelés Kim Tae-hee-vel kezdődött, aki úgy tűnik, hogy engedélyt kért az SBS "Yong-pal-yi"-ról kötött szerződésében a távollétre abban az esetben, ha férjhez menne. A pletykák szerint a két család áprilisban találkozott egymással.

Rain és Kim Tae-hee azt állítják, hogy a szüleik még nem találkoztak egymással és nem is beszélnek még semmiféle esküvőről. Kim Tae-hee a "Yon-pal-yi"-val lesz elfoglalva októberben, Rain pedig koreai és hollywoodi filmekkel.

A Cube és a Lua Entertainment hangsúlyozta, hogy a két hírességnek nincsenek házassági tervei, és annak még nem is jött el az ideje.









































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése