Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.04.06.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»



INSTAGRAM


1.
ICHIRAN

Az alábbi kép Tokió Harajuku nevű negyedében készült, az Ichiran nevű ramen-étteremben.

Credit noteang
Forrás: https://instagram.com/p/1HoORrDK8o/






2.
VIRUS KOREA

Credit viruskorea
Forrás: https://instagram.com/p/1IMjcVROCf/
 
A VIRUS KOREA weboldalán tűnt fel ez a kép, talán azt jelezve, hogy a magazinban még több fotó is várható lesz. Bár az is elég, ha csak a pólót promótálta Rain, mivel a felirat azonnali kreatív képzettársításokra késztette a net közönségét :)











모 기업의 피트니스 광고촬영 현장.
한 남자가 구슬땀을 흘리며 덤벨을 들고 있습니다.
그의 정체는 월드스타 비!!!
가슴에 새겨진 VIRUS라는 문구가 눈에 띄는군요.
 
월드스타 비도 입는 바이러스코리아.
"바이러스운동복"
놓치지 마세요.



3.
AUTOGRAM

Credit double._u
Forrás:  https://instagram.com/p/1Ht28Ap_ap/



























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése