Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.03.27.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»



REKLÁM


1.
LOTTE HOTEL

Az előző nap bejelentett szóvivőséget követően máris megkezdődött egy reklámfilm forgatása, ezen készültek az alábbi képek.

Credit 乐天酒店 weibo











 2.
LAviva Ice Tea

CREDIT LAviva乐维饮冰果茶 WEIBO





CREDIT suki_628
Forrás: https://instagram.com/suki_628/







EGYEBEK

Ezen a napon tele lettek Rain nagyobbik kutyájának képeivel a közösségi felületek. Sarangot a CDL előtt örökítették meg, amely Rain barátjának, Baegkának a kávézója, de arról nem írtak, hogy vajon kinek a társaságában járt ott vagy miért is került oda, mert a gazdája nem szerepelt a képeken. Sarang, aki a Rain Effectben még néhány helytelenséggel bosszantotta a gazdáját, most előnyösebb oldalát mutatta - mert a fajta hiába nem a kedvencem, el kell ismernem, hogy
szemrevalóan kecses jószág, és mintha ezt tudná is magáról.

Credit daeunlee0408
https://instagram.com/p/0t6cQ7KILI/



Credit hyohyohj
Forrás: https://instagram.com/p/0uyC84Rp8k/



Credit yvett_kim
https://instagram.com/p/0use5eM1UF/


Credit  blingyoon_
https://instagram.com/p/0umPWMM3UG/



Credit l100ddoro
https://instagram.com/p/0uKFtNJAlY/



Credit  youngm2n
https://instagram.com/p/0uGO3USbj8/



Credit dahye92__
https://instagram.com/p/0t-a4Wjomp/



Credit soycaelestis
https://instagram.com/p/0tz-PxMxy8/



Credit hyoseon1017
https://instagram.com/p/0t7rRWKFI5/












































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése