Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2015.02.09.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»




FORGATÁS


DIAMOND LOVER

Credit http://www.rain-jungjihoon.jp/ // lovingRAIN625 weibo















REKLÁM

YVES SAINT LAURENT DANGEROUS ROUGE - LOUNGE VERSION





MÉDIA


1.
XINHUA NET

Forrás: http://news.xinhuanet.com/ent/2015-02/09/c_127474344.htm




Rain"土豪金"装扮录制徽晚 自带舞团天王架势不减 
2015年02月09日 09:47:44 来源: 新华娱乐




韩国巨星Rain早前录制安徽春晚时引起不小轰动。复出归来的Rain天王架势不减,不仅随行保镖助理达25人之多,还自带舞团伴舞。更有趣的 是,其一身“土豪金”(金项链、金手链、金指环)装扮也是闪得人晃眼,颇有“王者归来”之风,还有粉丝亲切调侃“天王入乡随俗”。

随行助理保镖25人 自带舞团连录3首歌曲

早年曾是红遍亚洲的人气天王Rain,于2014年复出后依旧天王架势不减。据媒体报道,Rain此前来合肥录制安徽春晚时,随行保镖助理达25人之多,所到之处都有保镖贴身随行,旁人绝无近身可能,连兴奋拍照的粉丝也会被保镖喝止,令人生畏。

此外,据参加安徽春晚录制的现场观众透露,当晚Rain一连献唱了3首歌曲,其中《30 sexy》不仅是Rain献给“徽晚”30年的特别礼物,也是自己复出的首张专辑《Rain Effect》中的主打曲。Rain献唱每首歌曲都有自带舞团伴舞,该舞团四男二女一共六人配合Rain的歌曲风格,时而妖艳时而劲爆地变换舞姿,为 Rain的表演加分不少。而Rain自己也是卖力献唱、热舞湿身high爆全场,台下观众尖叫欢呼此起彼伏,不曾间断。

“土豪金”装扮闪晃眼 粉丝调侃“入乡随俗”

Rain现身安徽春晚录制现场时,一身“土豪金”装扮也给众多观众留下深刻印象。从脖子上的长短粗金链条搭配金星吊坠,到双手缠绕粗金手链,再到双手指上的硕大金指环,几乎身体上可以佩带首饰的部位都被“金”占据,闪得人好不晃眼。

不少粉丝在后台撞见Rain时,也被其一身“土豪金”装扮“闪瞎”,更有粉丝调侃道:“天王这是入乡随俗吗?”“土豪金标配,赶紧学起来!”

据悉,2015安徽春晚将于2月17日(腊月二十九)晚19:30分在安徽卫视播出,届时电视观众便可一睹Rain的天王风采。



(A cikkről, melynek témája Rain fellépése az Anhui TV holdújévi műsorában, nem készült fordítás.
Az adás időpontja: 2015.02.17. 19:30)


2.
YOUTH

Forrás: http://t.m.youth.cn/?url=http://news.youth.cn/yl/201502/t20150209_6465722.htm



Rain自带舞团架势足 安徽春晚连唱3首歌 
2015-02-09 10:02新浪娱乐




Rain自带舞团

(A fenti cikkel megegyező szöveg, más képekkel.)









































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése