Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.01.22.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»


FORGATÁS


DIAMOND LOVER

Credit _____S_____S  weibo







MÉDIA




1.
DIAMOND LOVER SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

A 40 részes sorozat sajtótájékoztatója délután 3 órakor kezdődött.



15-01-22 Press con
http://vimeo.com/117605577



150122 캐럿연인 제작발표회 영상 




150122 캐럿연인 Rain 편집본 




Ezen a felvételen az online közvetítés egy részlete látható, amikor még nem kezdődött meg a sajtótájékoztató, és a várakozás közben mintha filmbejátszások hangját hallanánk:


150122-rain '克拉恋人 Diamond Lover' 음성편집 
https://www.youtube.com/watch?x-yt-cl=84503534&x-yt-ts=1421914688&v=PQGalYSrdps#t=134




Fancam:
http://www.tudou.com/programs/view/_A5ezL3K5bo/


Az online közvetítés teljes felvétele, a kezdeti üresjárattal együtt:
http://www.iqiyi.com/v_19rro4ikd8.html?ptag=vsogou
illetve itt:

[Full HD]15-01-22 Rain @ Press Con 






A sajtótájékoztató előkészületei, a helyszínről készült fotók:























A sajtótájékoztató képei:





















































































































































































































Credit @沈东军 weibo


Rain és Bing Wu, a DMG Corp CEO-ja
Credit 姜琛Eva weibo


Credit 国影刘阳 weibo













































































Természetesen azonnal elárasztották az internetet a rajongók által készített screen shotok, melyeken a kedvenc pillanataikat örökítették meg. Mint például ezeket a ragyogó mosolyokat:
















A Diamond Lover promóciós anyagai, köztük egy 2015-ös naptár:

CREDIT 光影动力 weibo








 















További fotók, a naptár néhány szövegrészletének fordításával
Forrás: http://tieba.baidu.com/p/3570004904




剧中人物介绍
Rain【郑智薰】 饰 萧亮
克拉钻石公司总裁。强势骄傲、外冷内热、呆萌孩子气。
昨日的恋人,总是会在某个夜晚袭击他的梦境,醒来却是一阵虚惊。幼年时母亲的抛弃,成年后初恋的背叛,压在肩上的家族企业的重担,造就了他眉宇间冷漠孤高的贵族之气。
但是,不论他如何畏惧和逃避,他依然躲不开命定的恋人。简单热情的米朵,像小鹿一样莽撞地闯入他的王国,像火球一样燃点着他的热情。
萧亮褪下盔甲,冰冷尘封的心再度打开,却发现这是一场建立在谎言上的爱情,他爱的人只是一个美丽的幻影。
可当回忆如同奔流的河水,回首他和米朵这一路,他终于发现米朵最吸引他的,恰恰不是她的容貌。她做的“傻事”,带给萧亮无声无息又刻骨铭心的改变。





钻石与男人也有着密不可分的关系,“钻石”在希腊文中 adamas 愿意为不可征服,是对男人刚强外貌的一种象征。古印度战士相信,戴着钻石执戈上阵,可以增添勇气,并且抵抗邪魔侵害,拿破仑将钻石镶在剑柄上,他相信钻石 会为他带来战无不克的力量,又如现在人们常说的“钻石王老五”。

Diamond has a close relationship with the man. In Greek "adamas" means invincible, is the symbol of the strong appearance of man. Ancient Indian soldiers believe wearing diamond can add the courage to resist against the demons during the battle. Napoleon have embedded diamonds in the hilt, he believed that diamonds could bring all combat forces grams. Recently,we also create the world, "Damond Wang Lao Wu".

A gyémánt szoros kapcsolatban áll a férfiakkal. a görög "adamas" azt jelenti, hogy legyőzhetetlen, és ez az erőteljes férfi megjelenésének szimbóluma. Az óind katonák úgy hitték, hogy ha gyémántot viselnek, akkor megnő a bátorságuk, hogy a csata során ellenálljanak a démonoknak. Napóleon a kardjának markolatába ágyaztatott gyémántot, mert hitte, hogy a gyémánt magába tudja gyűjteni a harci erő minden grammját. Nemrég mi is létrehoztunk egy világot, melynek neve "Diamond Wang Lao Wu".



剧中人物介绍
唐嫣 饰 米朵(米美丽)
经历外貌大变身的职场菜鸟,善良纯真,执着坚持、聪明但又有点傻气。
她原本是一个处处被人奚落的大胖子,那场暴风雨般的单恋,让她自责尽毁。这个世界,原来是分主角和小人物的。
上天对每个人的人生都作好了安排,突如其来的车祸,让她面目全非,然后,米朵重生了。她终于得到了梦寐以求的爱情。
可是,真挚的爱情和难以启齿的过去,让米朵陷入复杂的身份危机和职场漩涡。不离不弃的暖男发小,又让她处在理智和情感的艰难抉择中。
随着梦想一一实现,身份却骤然被揭穿,炸毁了来之不易的爱情。是继续祈求爱人萧亮的原谅?还是向默默守候的雷奕明伸出爱之手?
纯爱、虐爱、错爱,终于把米朵磨砺成那颗闪闪发亮的钻石。
米朵明白,成长和蜕变并不是要爬高看远,而是人对自我的圆满。




每个女人都如同一颗钻石,她们需要经历被挑选,从一开始单纯的原石进化到最后璀璨的钻石这是一个蜕变的过程,也是一个女人的成长史。正如世界上没有两颗完 全一样的钻石,每一个女人的人生和经历都是独一无二的。这也是创作《克拉恋人》的初衷,以钻石的角度去看女人的成长与蜕变。

Every woman like a diamond, they need to be picked, polished. Evolved from a simple rough start for dazzling diamonds is a transformation process, but also a woman's growth history. As the world is not exactly the same two diamonds, each woman's life and experiences are also unique. This works created original intention is to express the journey of the metamorphosis from a girl to a woman.

Minden nő olyan, mint a gyémánt, fel kell venni őket és fényesíteni. A kezdeti nyers állapotból káprázatos gyémánttá fejlődni nemcsak egy átváltozási folyamat, hanem a nővé alakulás története is. Ahogyan nincs a világon két egyforma gyémánt, úgy minden nő élete és tapasztalata is egyedülálló. Ennek az alkotásnak az eredeti szándéka az, hogy megmutassa az utat, amelyen egy lány nővé érik.



剧中人物介绍
罗晋 饰 雷奕明
妇产科医生。自号“妇女之友”、“恋爱专家”,风趣幽默,热情开朗,执着专情。
他就像那小丑的面具,一边流泪一边微笑,无论他身旁围绕着多少女子,他却只把真情给了米朵一个人,默默在漫长的岁月里为她守候。
他知道米朵一切的秘密,他帮米朵解决所有的问题,他借朋友之名坚守一场无望的爱情,随时准备好让米朵悲伤时靠岸。
他仿佛是一只风筝,将线交到了米朵的手里,离得再远,手一牵就会回来。
胖子,你放心,一切都会好的。有我呢。



我们总是对自己的现在不够满意,渴望能变得更好,但如果每个人真的能够得到一次重生的机会,获得了TA过去梦寐以求的一样东西,TA就能够获得幸福吗?这 是一个关于重生的故事,也是一个关于追寻幸福的故事。很多人都希望能够得到一本秘籍或是教材,里面详列着获得幸福的秘诀,教我们摆脱这个充满了挫败、失望 和伤害的现实世界,收获一段如钻石般璀璨、纯洁而恒久的美满人生,而在这个故事里,也许我们会找到独属于自己的答案……

We always dissatisfied with our life and desire to become better. Can we be happy just because we get a second chance or get something previously unavailable? This isn't only a story about rebirth, but also a story of the pursuit of happiness. Many people hope to get a book which can tell us how to get a beautiful life and get rid of the real world which full of frustration, failure and damage. Maybe we 
can find our own answer in this story.

Mindig elégedetlenek vagyunk az életünkkel és valami jobbra vágyunk. Boldogok lennénk pusztán attól, ha kapnánk egy második esélyt vagy megszereznénk valami korábban elérhetetlent? Ez nemcsak egy történet az újjászületésről, hanem egy történet a boldogság kereséséről is. Sok ember reménykedik abban, hogy szerez egy könyvet, amelyik megmondja nekünk, hogy hogyan élhetünk gyönyörű életet, és kiszabadít bennünket a való világból, amely tele van frusztrációval, kudarccal és veszteséggel. Talán megtaláljuk a saját válaszunkat ebben a történetben.

 剧中人物介绍
迪丽热巴 饰 高雯
炙手可热的影视女明星。美貌出众,敢爱敢恨,仗义又很“二”的女汉纸。
她是只骄傲的孔雀,曾经用美丽的羽毛,当做征服世界的武器。
她是万人追捧的大明星,也是低到尘埃里的爱人;
那场充满金币气息的青涩爱恋让她伤痕累累,那个让她学懂退让的雷奕明让她苦苦单恋,谁让她的爱情像大碗牛肉面一样货真价实呢?
无论是两肋插刀的友情、轰轰烈烈的爱情,她都掩饰不了她雷厉风行敢爱敢恨的风度,她是“疯”一样的女子,你敢不敢,和她一样的痴狂?



众所周知,钻石代表着“财富与成功”“忠贞的爱情”“永恒的承诺”“高贵的品质”。而钻石身上也映射出了一个社会的价值观与女人的期望值。因为时代的变 化,现在社会的女人很多不单单只是希望得到男人的爱情,她们开始独立,开始将目光投在了自身的发展与价值上,她们对于事业、成就、金钱和权力有了更强烈的 欲望,这也是为什么现代女人对钻石趋之若鹜的原因。

As we all know,the diamond represents"wealth and success""love""eternal promise""noble quality",the diamond also reflects the society's values and the expectations of women.Because of the changes of the times,women gradually focus on the development and values better than love.Women began to independent and have a stronger desire of career,achievements,money and power.That's the reason for modern woman scramble for diamond.

Mint azt mindannyian tudjuk, a gyémánt képviseli "a gazdagságot és a sikert", "a szerelmet", "az örök fogadalmat", "a nemes minőséget", a gyémánt szintén tükrözi a társadalom értékrendjét és a nők elvárásait. Mivel az idők változnak, a nők fokozottan összpontosítanak a fejlődésre és az értékekre, jobban,mint a szerelemre. A nők függetlenné váltak és erősen vágynak a karrierre, az eredményekre, a pénzre és a hatalomra. Ez az oka, amiért a modern nő hajt a gyémántra.



剧中人物介绍
郭柯彤 饰 刘思源
资深白领。懦弱、善良、坚强、虚荣、有点小心机。
她是这个大都市里最风光而又最卑微的小人物。她用外表的光鲜,去包装脆弱的自尊,去掩饰夜晚挣扎在社会底层的苦楚。
当爱情被物质和虚荣挤垮,她仍未放弃对于爱情和善良的追寻。
林子良,让她堕落也让她成长,爱与恨他们都赤裸相对。他们是寒夜中互相抱着取暖的一对小兽,冷暖自知。
自从她踏出了和林子良在一起的第一步,就没有打算回头。尽管她知道林子良罪有应得,她还是希望用爱,去换取他们重新走入光明的那一天。



剧中人物介绍
王东 饰 沈总
品牌部总监、聪明、冷峻、毒舌、犀利、做事雷厉风行。
他是一个彻头彻尾的商人,他满脑子生意,冰冷的原则、精准的计算,在他的世界里只有上班和回家,他的眼中,世界上的一切都有它的标价,包括每一个人。
爱情,才是他的奢侈品。
可是高雯,却像马路上一辆无牌照的汽车横冲直撞的闯入他的世界,让他们的世界秩序混乱,重新洗牌。
他千百次以为可以把她赶走,可最后却选择陪她进行这场幼稚的游戏,让这个女人在他的城堡里使劲儿的玩耍。
作为一个品牌总监,高雯,却是他这辈子唯一的一件奢侈品。


剧中人物介绍
姚奕辰 饰 林子良
企业二代。阴险狡诈,嫉妒心强,控制欲强,但是对思源情深一片。
林子良的人生就像一个寓言,如果不是一场误会,他不会那样的恨自己的父亲,也不至于费尽心机把自己锻炼成一个掠夺者。
他的世界从来就没有安全感,除了抢,他好像别无选择,就连刘思源也一样。
在林子良贪婪的背后,是他孤军奋战的绝望和身份缺失的弱小,他一辈子都在追寻别人的赞许。
他伤害所有人,却唯独对自己爱的人奉献一切,他曾经轮于万劫不复,却因为对爱的不舍而选择了救赎。
无论是父子情、兄弟情、爱情,最后,林子良都明白了,爱不只是怀疑,也是救赎。



剧中人物介绍
张雯 饰 叶琪
服装设计师。虚荣,虚伪,心机,聪明,不择手段。
她可以抵挡一切,除了诱惑;她经得起所有的磨练,除了考验。
所以,她因为金钱离开了萧亮,也开始迷失在自己的命运怪圈中。
当有一天她得到了梦想的一切,却发现自己最想要的,是那当初不知珍惜的恋人。
她变化伎俩、削弱个性、费尽心机,也未能博得旧爱一回眸,最终唯有鱼死网破,留给初恋最恶劣的一页记忆。
叶琪的爱情,何尝不是另外的一种忠贞不渝,只不过晚了些,过了些,和贪心了些。







2.
DIAMOND LOVER - Rain interjúja közben készült fotók













Credit 司想者主持人师毅 weibo





Credit 马智宇粉丝会长 weibo











REKLÁM


LAviva Ice Tea reklámkampány - gif

Credit LAviva乐维饮冰果茶 weibo


































































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése