Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.01.09.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»



REKLÁM




1.
LAviva Ice Tea - gif




Credit LAviva乐维饮冰果茶 weibo







2.
YSL Dangerous Rouge - Limited Edition

Forrás: http://mp.weixin.qq.com/s?__biz=MzA4NzI0NDgxNA==&mid=202553427&idx=1&sn=786b6456923a2bfd9d7d8bc451df5297#rd







武商广场丨YSL X Rain —“越危险,越诱惑!” 

 



YSL X Rain
“越危险,越诱惑!”
一切,由危险红唇开始

“红色是一个危险的颜色。有时可以挑战一下这种危险!”YSL 圣罗兰,让红色不止是红色,能够危险,同时又性感,让双唇不只是双唇,能够冷艳,同时又狂野!让女性从双唇到指尖,于各种迷人的魅惑中,忘我地玩弄各种质 地以及个性的红色,同时碰撞出充满危险的热情诱惑,完美地呈现出专属于圣罗兰女郎性感又危险的诱人特质,然后,令人无限疯狂地爱恋!




YSL X Rain
走进危险时刻
“Rouge is a dangerous color for me, Share your dangerous idea… Let’s get dangerous!”Rain,一个危险又性感的名字。今天,YSL圣罗兰邀请国际知名艺人Rain演绎危险时刻。对他而言,YSL红唇女郎,极具柔美性感与危险吸引力!



危险正红,极致诱惑
“正红,一个危险的信号,是最极致的诱惑也是最危险的警告。”性感又危险,冷艳又狂野,最具标志性的圣罗兰女郎特质!而这恰恰是最致命的诱惑,令人无限疯狂地爱恋。你敢来挑战吗?找到属于你的YSL红!



狂野橙红,邂逅迷情
“橙红是一种宣言,是存在的证明,是女性气质的完美演绎。”她的唇色,充满性感挑衅;他的眼中充满困惑与迷恋的神采。只因她的唇上,那抹危险的橙红。




性感玫红,为你疯狂
“唇间的那抹玫红,是难以抗拒的诱惑,凸显女性迷惑而妩媚的气质。”她凝视着帅气的他,自信的向他发出邀请,他欣然接受,享受着共舞时刻的惬意,而性感的红唇印早已留在了心里。


你敢来挑战吗?
找到属于你的YSL红!



危险正红,极致诱惑
“正红,一个危险的信号,是最极致的诱惑也是最危险的警告。”
产品:纯色唇釉9#/纯口红1#/指甲油1#




YSL危险红唇-狂野橙红
“YSL橙红,充满着性感挑衅的颜色,配以神采飞奕的眼线,彰显的是你鲜明的个性和绝不妥协的态度!”
产品:纯色唇釉44#/纯口红13#/指甲油2#




YSL危险红唇-性感玫红
“YSL玫红,是最具挑逗意味的迷惑色彩,配以同样深邃魅惑的小烟熏,你的性感妩媚将无尽散发!”
产品:纯色唇釉14#/纯口红7#/指甲油11#


YSL X Rain危险红唇
限量版礼盒

想知道Rain如何演绎“危险时刻”?
想获得Rain亲笔签名海报?
想成为Rain眼中的YSL红唇女郎?
YSL危险红唇限量版礼盒发售,
全国限量50套。


YSL圣罗兰危险红唇限量版礼盒限量50套
价格:5100元

•圣罗兰纯口红(6色)3.8g
•圣罗兰纯色唇釉(6色)6ml
•圣罗兰指甲油(6色)10ml
•圣罗兰限量版花絮CD
•圣罗兰限量Rain签名CD
•圣罗兰限量Rain海报





HÍR 

Bejelentik, hogy január 20-án lesz a Diamond Lover sorozat sajtótájékoztatója.
Forrás: http://weibo.com/3686577113/BELXikG6m?type=repost&noscale_head=1#_rnd1420886625182




Credit 薰雨云 weibo






















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése