Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN EFFECT - Review (2014.01.26.)



Rejtélyes RAIN EFFECT - a hatás titkai



Nem árulok el nagy titkot, ha leírom, hogy reszkető türelmetlenséggel vártam Rain új albumára, hiszen nagyon hosszú hallgatás előzte meg a megjelenését, nemcsak a lemezét, hanem személyesen a sajátját is, mégpedig több értelemben.



Rain utolsó albuma 2009-re datálódott, és az ahhoz vezető út is nagyon érdekes volt. Rain zenei világa sajátos átalakulást mutatott azután, hogy kikerült JYP szárnyai alól. A függetlenné, vagyis inkább a saját maga urává válását követően már a Rainism is, de a Back To The Basic méginkább egy határozott visszatérés volt a kiindulóponthoz, ami a Bad Guy keményebb zenei világával azonosítható. Az újabb, időnként már zeneszerzőként is Rain nevével fémjelzett dalok bár megőrizték műfaj- és stílusbeli gazdagságukat, egyértelműen fémesebb hangzást kaptak, sokszor már a keményebb rockra jellemző gitár és dob alapokkal. Még a stúdióalbumokénál is sokkal feltűnőbb volt ez a koncertek hangzásában, amelyeken időnként egy komoly rockbanda dübörgése töltötte be a teret.  Kíváncsiságom egyik oka az volt, hogy vajon Rain folytatja-e ezt az irányt, vagy egyáltalán folytathatja-e? 

Hogy miért? Mert a négy év alatt a K-pop trendjei is megváltoztak, és akármennyire is szuverén alkotó Rain, elsősorban a koreai szórakoztatóipari valóság a lételeme. Abban pedig érdekes jelenségek ütötték fel a fejüket. A végtelenül önismételgető, haldokló hattyúként indító, végül kivétel nélkül énekesi szárnyalásba torkolló, negédes popballadák és leginkább a trotok (vagy méginkább a vidéki mulatósok) világát idéző ritmikus ugrabugra-rap-ugrabugra sémára építő dalok végtelen tengeréből azok tudtak kiemelkedni, akik vagy nyíltan felvállalták ennek a fősodornak a tökéletes hígagyúságát, és a maga kifordított módján, a dada teljes eszköztárát bevetve nekimentek a trendnek (pl. a Big Bang), vagy ráérezve és meglovagolva a fogyasztói társadalom fiatal haszonélvezőinek "ok nélküli lázadását", dalaikban ennek a lefojtott, tehetetlen dühhel teli hangulatnak tudtak hangot adni (pl. B.A.P.). Talán nem kell leírnom, hogy ebbe a sarkított és túlzottan általánosított jellemzésbe nem kell beleérteni a műfaj csúcskategóriás képviselőit, hiszen ők bírnak a műfaji sémákon túli szuverenitás jegyeivel. Mindezekkel együtt az elektrozenei hatások, a mesterséges autotune-ok eluralták a számok világát, tökéletesen visszaadva egy technicizált társadalom elektronikus eszközökkel fabrikált zenei lenyomatát. Külön érdekesség, hogy a túltermelési válság biztos jeleként egyre fiatalabb 'idolok' uralják el az amúgy is a tinik érzésvilágára építő terepet.



Mit tehet ebben a világban egy olyan alkotó, akinek egész léte és művészi imázsa a megjavulni vágyó, ezentúl a jót szolgálni akaró rosszfiú bűntudatából, a 'teljesítsünk maximálisan, mert az nyeri el végül a jutalmát' motívumaiból épült, zenei ízlésvilága pedig a smooth jazz, soul, r'n'b érzéki, játékos világában gyökerezik? Ráadásul a tízévnyi varázslatos karrier most olyan értelemben nyomasztó teherként nehezedett Rain vállára, hogy mindenki árgus szemekkel figyelte, mit tesz le az asztalra 'nagy dobásként' az ugyan még rettenetesen fiatal, hiszen csak harmincegy éves, mégis a popszcénában 'nagy öregnek' számító harcedzett veterán - ráadásul kétévnyi kényszerű szünet után, alaposan megtépázott reputációval.

Mérhetetlen kíváncsiságom másik oka éppen az volt, hogy hogyan fogja Rain kiönteni magából azt a rengeteg csalódást és keserűséget, amelyet a katonaságának ideje alatt teljesen váratlanul és valójában teljesen érdemtelenül begyűjtött. Mert azt biztosra vettem, hogy az új lemezben valamiféle választ kapunk ezekre, hiszen hogyan máshogy dolgozná fel egy zenész életének jó és rossz élményeit, minthogy zenébe-szövegbe foglalja és kiénekeli magából azokat. 

Az sem titok, hogy a lemez megjelenése a legizgalmasabb drámák fordulópontjaihoz hasonlítható: eljött a pillanat, amelyen a főhős sorsa áll vagy bukik. Ezért körmömet lerágva vártam a megjelenés nálunk hajnali négy órai időpontját, természetesen mint Rain sorsáért aggódó, őt nagyon szerető és respektáló, de nem kritika nélküli  'rajongója'.




Fel kell idéznem azt a képet is, melyet Rainről utolsó aktív napjaiból őrzünk, még 2011 őszéről, mielőtt beszippantotta volna a hadigépezet. Egy nagyon mélyről induló, évtizednyi szédületes karrierje csúcspontján álló előadót láttunk, aki teljesítménye értékének teljes tudatában  foglalta el az utolsó koncerten valóságosan is megjelenített uralkodói helyét a műfaj hierarchiájában, erősen a közönség tudatába égetve ezt a képet. Ugyanakkor Rain, mint minden esetben, akaratlanul is megmutatta ennél esendőbb érzéseit is, a félelmét attól, hogy a kétéves kényszerű hiátus tönkreteheti addigi minden küzdelmének eredményeit, és mivel rendkívül érzékeny műszerekkel megáldott ember, mintha az öt fizikain túli minden egyéb érzéke is valami baljós sejtelmet sugallt volna, ami magyarázatot adott a bevonulása előtti hiperszenzibilis állapotára.

A megérzései sajnos nem csapták be. Egy évnyi szuperhősként véghezvitt katonai teljesítménysorozat után beütött a baj, mégpedig hatalmas, amiből kétséges lett, hogy talpra lehet-e állni. A sors úgy fonta a szálakat, hogy Rain éppen frekventált közéleti szerepe miatt válhatott alanyává egy szürreális történetnek, amelyben a politikai belharcok, a koreai emberek kötelező katonaság körüli ambivalens érzései, a de jure hadiállapot miatti túlfűtött hazafias elvárások, a hadügy támadásokra okot adó, alkalmatlan, korrumpálható vezetőségének hatástalan kritikája egy elképesztő hype-ban öltött testet, melynek origójába a média a lehető legismertebb alanyt pozicionálta, Raint, függetlenül attól, hogy a hype éppen aktuális vonatkozásaiban egyáltalán lehetett-e szerepe - a nevét viszont a médiában a botrányszag hívószavává tették. Pedig a vétke mindösszesen annyi volt, hogy nem ellenkezve a PR-egység szabályzatával és napi gyakorlatával, három szolgálati célú munkavégzése után híres szerelme vitte vissza autójával a katonai bázisra, és az egyik ilyen találkozás során, melyet a még katonaideje alatt is folyamatosan a sarkában lihegő lesifotósok megörökítettek, majd a sajtóban bulvárszenzációként tálalták, nem tette fel a katonai sapkáját, melyet pedig kötelező viselni az egyenruhához - persze a szabálykönyv szerint, de nem a katonák fején a hétköznapok valóságában. Ennyi viszont elég volt a népharaghoz. Mivel a hadseregben szolgáló hírességek teljesen védtelenek az őket szolgálati idejük alatt érő támadásokkal szemben, hiszen még a nyilvánosság előtti szóbeli megnyilatkozás is tilos a számukra, a végeredmény egy rossz hírbe hozott, megtépázott renoméjú sztár, személyesen pedig a rá nehezedő nyomást becsülettel álló, de mégis egy lelkileg meggyötört, hosszú hónapokig iszonyú stressz nyomása alatt élő, abba belefogyott fiatalember leszerelése lett. A katonáskodás utolsó fél évének tortúrája után még fél évnyi hallgatás következett, egyetlen nyilatkozat nélkül. Senki nem tudta, hogy Rainnel mi történik, hogyan dolgozza fel a vele történteket, és vajon felveszi-e az odadobott kesztyűt, vagy meghasonulva inkább elvonul és beáll szerzetesnek. Az utóbbi is elég sanszos megoldás volt.

Mivel a lemez dalaiból leggyorsabban az iTunes Store oldalán lehetett  mintát venni, szó szerint, mivel vásárlási kedvcsinálóként 1-1,5 perces belehallgatási lehetőséget biztosít a dalokba, ennek estem neki azonnal sokezredmagammal.

És akkor... azt hittem, hogy nem jól hallok. A zenei minták erős elektro-hangzást, fura magas hangú énekléseket, rapbetéteket engedtek felismerni, és valami eltéveszthetetlen K-pop feelinget. Egyszerűen sehol nem volt az a huskys, mégis bársonybarnán simogató, ismerős Rain-hang. Az első érzésem a mérhetetlen csalódás volt, valahogy azt éreztem, hogy Rain és az új ügynöksége rosszul döntött, mert erőltetetten versenyt akarnak futni a K-pop főáramának éppen trendi előadóival, mégpedig úgy, hogy hozzájuk hasonló hangzást ütnek meg, persze mintegy hadüzenetként, hogy ilyet aztán ők is tudnak könnyedén. Ezt tökéletes tévedésnek találtam, arról pedig nem is kell szót ejtenem, hogy a rock felé kacsingató kemény hangzásnak nyoma sem volt sehol. Viszont láttam a számok címeit: Baby, Marilyn Monroe, Superman... és arra gondoltam, hogy miért kell mindent elkövetni Amerika kegyeiért, ráadásul azt is gondoltam, hogy így biztosan nem lehet arrafelé nyerni. Az első sokkon túlesve persze megvártam az album letöltődését, és elkezdtem hallgatni a Rain Effectet a maga teljességében - és számról számra megnyílt előttem egy furcsa, vadonatúj, mégis nagyon ismerős birodalom, mely percről percre mutatta meg értékeit és vonta hatása alá egész lényemet. Ezúton is elnézést kérek Raintől, amiért egy pillanatig elfelejtettem, hogy egy kivételes kvalitású, szuverén alkotóval állok szemben a személyében.

Tehát lássuk az albumot, amelyet azóta fizikai megjelenésében is a kezembe foghattam.





A címe: RAIN EFFECT. Ez egyenes beszéd, nem kell elemezni a magabiztosságát. Rain hatással bír, ez az önbizalom hangja. Az album csomagolása szerénynek tűnik az agyondizájnolt K-pop albumokhoz képest, és jól reflektál Rain aktuális szóbeli üzenetére: "felszámoltam magamban minden mohóságot". Ugyanakkor rendkívül elegáns a megjelenése, és van egy meglepő látványeleme: a tok egy dupla cd tokja, melynek az elejét felnyitva érzékelhetjük, hogy a borító nem csak egy fémes, 3D hatású fotó, hanem az ezüst nyomat fölé egy plasztikus kiképzésű áttetsző elemet helyeztek, ez adja a különleges, ragyogó hatást. A kísérő fotóalbum dombornyomású borítása tovább játszik az ezüstös esővíz képével, a felirat betűterve is telitalálat.


A fotóalbum első dupla oldalának grafikai terve nagyon szép, ahogyan a számok címeit függőleges sorokba rendezve a lecsorgó eső érzetét idézi. Belül az összes fotóról egy mosoly nélküli, rendkívül komoly és tiszta arcú fiatal férfi tekint ránk, akit láthatóan ugyan éppen megcsókolt egy nő, de arcán a rúzsos ajak nyomát éppen olyan természetességgel viseli, mint a tonnányi ékszert az ujjain.

Van valami arisztokratikus a megjelenésében, a képek előhívják a régi korok magukra sokat adó, ékszerezett, szőrmébe burkolt férfi előkelőségeit ábrázoló festményeket. A férfi mégis ultramodern, azzal együtt, hogy a fotókról valamiképp a nyolcvanas évek retro feelingje is visszaköszön.  Ez a férfi, bár látszólag önellentmondás, de visszafogottan kihívó, és ettől bizony rendkívül erős a kisugárzása. Látszik, hogy titka van, amit nem akar megosztani, és a vonzereje ebben a titokzatosságban is rejlik, mely kihívja a női princípiumokat: hiszen mint a kékszakállú herceg történetében, minden nő ki akarja nyitni a hetedik ajtót. A csomagolás kissé jeges érzetű ezüst és fehér dominanciájában a dalokat tartalmazó cd korongja friss vérpiros színű, valamint ugyanez a szín köszön vissza az 'effect' szóban is, és ez az előzmények ismeretében rendkívül sok asszociációra kínál lehetőséget. A Rain Effect csomagolása: +1 pont Rainnek.





A zeneszámok szövegét kivétel nélkül Rain jegyzi, és lássuk a zeneszerzőket.... nocsak, mindegyik dalnál szintén az ő nevét találjuk, szerzőtársként pedig JR Groove lett megjelölve. Tehát minden értelemben szerzői albummal állunk szemben. Ez újdonság, bár nem előzmények nélküli, hiszen a négy évvel ezelőtti két húzódal, a Hip Song és a Love Song szintén Rain saját zenéje.


1. Rain Effect (Rain-hatás)

Mint ahogyan Rain eddigi lemezein, felütéssel kezdődik az album. Hol suttogó eső, hol mennydörgés hangjai szóltak eddig hangulati bevezetőként, de ezek most sehol sincsenek. Viszont beüzemelünk, mintha egy óceánból kiemelkedő szuperűrhajó fedélzetén indulnánk küldetésre, egy olyan járgánnyal, amelyet valamiféle Rain Effect nevű üzemanyag hajt. Eszembe jutott a neten keringő mém, amely szerint az eső képére minden angolul beszélőnek a 'rain' szó jut eszébe, kivéve jelen előadónk kedvelőit, akik azonnal 'Rain'-re assszociálnak. Nos, ezen az albumon már nincs szükség a természet esőjének hangjaira, mert akiről szó van, az maga az ESŐ. Erős felütés. A zenét egyébként már ismerhettük az egyik klip teaserének zenei kíséreteként.

Az is az előzetes ismeretek körébe tartozik, hogy a lemez két 'title song'-gal rendelkezik, bár egyik címe sem azonos a lemez címével. Mivel Rain privát személyisége, és ebből fakadóan színpadi lénye sem írható le egydimenziósként, valószínűleg a két domináns arculati elem továbbra is azonos erejű megjelenítése miatt döntöttek e megoldás mellett.





 2. 30 Sexy (30 Szexi)

Az album belépőjeként, az első szám meghatározó helyén a 'Thirty sexy, thirty, thirty, Thirty sexy, thirty, thirty' acapella bevezetőt követően nyolc zsigerekig ható, masszív dobütéssel indítunk, amely a háttérben végig megmarad, de a zenei főmotívumot valami kéjes elnyújtottság uralja. Tánczene ez a javából, de erotikusan kihívó. Nem tinidiszkó, hanem érett szexualitások izgalmas (izgató) játéka, külön ráirányítva a figyelmet arra, hogy az életkorból fakadó érettség mélyebb és különlegesebb izgalmakat rejteget.

Ha a szöveget figyeljük, kiderül, hogy kapunk egy mögöttes értelmet is: az excentrikus férfiszereplő nőt csalogató, ám saját erotikus kisugárzását középpontba helyező hímtánca a színpadon zajlik, a reflektorok fényében, a csábítás tárgya pedig lehet, hogy nem is egyetlen nő, hanem A NŐ, az összes, aki a feromonok uralta térben együtt táncol A FÉRFI-val. Meglepő és játékos vallomás ez a nembeliségének beteljesedését megélő indiviidum és a közönséget ugyanennek az erőnek kissé nárcisztikus változatával bűvkörében tartó színpadi személyiség hatóerejéről.

Az angol nyelvi játékteret Rain messzemenően kihasználja egy pici csúsztatás segítségével: a 'thirty' szót folyamatosan 'dirty'-ként hallhatóan ejti ki. Hogy szándékosan-e? Sokkal jobb az angolja annál, hogy ezt az akcentusára foghatnánk. A zene megintcsak kettős játék, mert bár a kortárs popzenei füleknek is táncra ingerlő, erőteljesen ritmikus bulizene, magába ötvözi a ma már retro-pop világát is, különösen a refrének falzettjei idézik meg az Earth, Wind and Fire hangzásait, akár konkrétan a Septemberét is, melyet Rain olyan nagy szeretettel énekelt az utolsó koncertkörútjának ráadás-meglepetéseként.


3. La Song (La dal)

Éles váltásként egy fúvószenekar hangjaira latin karneváli hangulatba csöppenünk, amelybe pillanatok alatt izgalmas afro-ritmusok keverednek. Ha a 30 Sexy dobütéseiről azt írtam, hogy masszívak, akkor nem is tudom, hogy itt milyen jelző illik a súlyosan reccsenő fúvósok mély hangjaira. Ezek folyamatos lüktetése teremti meg az utcai buli hangulatát, melybe mint egy zenei orgiába, belekeveredik a rap mellett a tömeg együtt zengő kórusa, a ritmusszekció ütősökkel és emberi hangokkal (itt a beatbox tényleg lehetne akár cigány szájbőgőzés is) varázsolt asszimmetrikus játéka. A szám dinamikája gazdag változatossággal gyönyörködtet, izgalmas, ahogyan a 'dance time' alatt le tudja fojtani az alaphangulat harsányságát a gitár-ütősök-beatbox bravúros összjátékának kedvéért, amelyre mintha valami mellékutcába bekukkantva találnánk rá, hogy visszafordulva annál nagyobb erővel üssön el bennünket a karnevál áramló fősodra.

Ha a 30 Sexy főhőse a kifinomult és kissé titokzatos férfi, akkor itt ellenpontként a jég hátán is megélő, szívtipróan sármos utcai csibészt találjuk, akinek fogalma sincs a szofisztikált élvezetekről, mert mindenben az élet primér örömeit keresi - és meg is találja. Ő aztán nem magányos, haverok, nők, jónak gondolt cuccok veszik körül és kísérik minden lépését. Amerre jár, jókedv kíséri, mindennyiunk legnagyobb örömére. A La Songban Rain kissé rekedtes, de erőteljesen zengő természetes hangszínének további ezerféle lehetőségét mutatja meg, mellyel számos színészi játékot is becsempész a dalba. Természetesen a rap sem okoz számára túl nagy kihívást. A szöveg a dalhoz illően direkt, nem próbál többet mondani a kelleténél, azt viszont a megfelelő szleng nyelvén teszi.

A title songok után a lemez újabb meglepetéssel szolgál, mert úgy látszik hogy maradt még feldolgozatlan probléma a férfi-nő kapcsolat témakörében.


4. Where Are You Going, Oppa? (Hová mégy, oppa?)

A lemez talán legkülönlegesebb számához értünk, amelyben a triviális szövegbeli tartalom és a dal hangszerelése közti feszültség rejti a megfejtés kulcsát. Persze csak ha jól tévedek.  A K-poppal most ismerkedőknek: egyaránt 'oppá'-nak (bátyám) szólítják a lányok a kedvesüket, valamint a lányrajongók híres kedvencüket, és ezt képesek valami hátborzongatóan affektált nyafogással ismételgetni. A dalban egy lány oppázik, annak a legidegesítőbb formájában, arra kérve a fiút, hogy inkább vele szórakozzon, ahelyett, hogy megint menne a saját dolgára. A fiú érdekes módon többes számban válaszol a lánynak ("most inkább játszadozzatok magatokban").

Miért? Talán mert a dal akörül kering, hogy az összes lányrajongó mind ugyanazt kívánja szíve sztárjától: a folyamatos 'szórakoztatást', éppen úgy, ahogyan a szerelmes lányok a kizárólagos 'törődést'. A fiú bár tudja, hogy igaza van a lánynak, aki arra figyelmezteti, hogy el fog menni az élete, ha csak magával törődik, mégis a színpadra menekül, ahol bele tud szeretni mindegyik nőbe, akibe a színpadon kívül nem. A szöveg egy szimpla szerelmi cívódás, amelyben a lány affektálóan követelőzik, a fiú pedig szeretteljes türelmességgel válaszolgat a kissé terhére lévő nő(k)nek, de a zene az első pillanattól kezdve elemeli a primér valóságtól ezt a párbeszédet. A háttérben szóló kísérteties rezgés átértelmezi a szöveget, és belső, lelki erőterek játékává teszi. A fiú csak a szavaiban van jelen, mert a vibrálást mintha ő hordozná magában, ami egy másik világ fogságában tartja.

Hogy is mondta Rain? Amikor a színpadra lép, még mindig megborzong, felvillanyozódik. Ez a pillanat be is következik a dalban, amikor az addig csak vibráló erőtér szinte felrobban, és ez az a pillanat, amikor a férfi és nő egymásra hangolódása a szívverés közös ritmusában bekövetkezik. Ugyan a szövegben megmarad a gondolati kettősség: a lány azt hiszi, hogy a fiú végre vele egy hullámhosszon rezeg, a fiú viszont a színpadi virtuális szeretkezés extatikus élményéről beszél.

Rain már többször megfogalmazta, hogy életének ahhoz a küszöbéhez érkezett, amikor valós kapcsolatra vágyik, és tudja, hogy a huszas éveiben mi mindent veszített el, ami a kortársainak természetesen megélt élménye (persze nyert ezek helyett bőven mást). Ez a probléma azért látensen ott van a szövegben és a zenében: vajon az ilyen virtuális kapcsolati élmény leválthatja-e a valóságot? A dal némiképp módosítja Karinthy összegzését a szerelmi kapcsolatok hiábavalóságáról, miszerint azért lehetetlen a küldetés, mert a nő a férfit, a férfi viszont a nőt akarja. Rain esetében a helyzet mintha még reménytelenebb lenne: a nő itt is a férfit akarja mindenestül, a férfi viszont a saját életét, melyben azért jól jönne egy nő is. A duett női szereplője, HyunA remek társa Rainnek ebben a bravúros kis darabban.





5. Marilyn Monroe

A cím olvastán az előzőek után tényleg nem tudtam, hogy mire készüljek. Viszont a dal első gitárhangjának megpendülésétől aranyló kaliforniai napfény árasztott el mindent a szobában, és a dal kezdőszava, a 'Beautiful' olyan melegséggel és ártatlan rácsodálkozással szólalt meg, amelybe Rain páratlan előadóképességének és lénye legtisztább vonásainak esszenciája sűrűsödött. A bensőségesen egyszerű szépségű dal gyönyörűen cáfol rá az előzőre, vagyis talán sokkal inkább tolja helyre az abban foglalt problematikát: nincs itt semmi gond, hiszen ha jön a valós nagy érzelem, az mindannyiunkból újra bohó és ártatlan ifjút varázsol. Tudjuk, hogy Rain elmúlt évének alapélménye egy új szerelem volt, és a hölgy véletlenül éppen egy szépséges színésznő. Persze azonnal mindenki faggatni kezdte őt, hogy akkor ez a dal ugye egy szerelmi vallomás? Rain a maga sztoikus mosolyával csak annyit válaszolt, hogy hát tavaly megnézte a mozikban bemutatott Marilyn Monroe című filmet, és lenyűgözte a sztár szépsége. Mi meg elhisszük. Miért is ne. Azért persze szeretnénk ennyire szerelmesek lenni...


6. Szállj be a kocsiba! (Baby)

Ha az előző opus a szerelemé volt, akkor máris itt van a legkeservesebb velejárója, a féltékenység. És mit nem hallunk? A harmadik szám menekülő oppája mindenestül birtokolni akarja szíve hölgyét, és még az is tökéletesen kiborítja, hogy idegen illatot érzett meg rajta? Micsoda szomorúság, szégyen, önmarcangolás és megtorlási vágy szólal meg ebben a dalban! És bár nagyon fáj, mégis lágy az egész, mint Rain, aki alapvetően a légynek sem tudna ártani. De azért csak óvatosan, mert ettől még behúzhat egy nagyot valakinek.


7. SUPERMAN

Először is: így, csupa nagybetűvel. Csúcskategórás, játékos szám, a lemez egyik fénypontja. Elektro hangzás és ritmusorgia a javából. Rain három szereplőt szólaltat meg: a lányt és a Supermant, annak kettős alakjában. Soha nem hallott hangok szakadnak fel belőle, és rettenetesen jól áll neki ez a vidámság. A szöveg is tréfás, egy akrosztichonnal indít: az első versszak sorainak kezdőbetűiből a SUPER szó olvasható ki. Ez a nőt elkápráztatni akaró és tudó férfi dala, aki valóban egy csodákra képes szuper Superman - ha ezt előhívják belőle. Mert arra az egyetlen nőre azért szükség van ehhez.


8. Found Out (Rájöttem)

Mintha folytatódna a szerelmes dalok sora egy fájó szakítás emlékével. Mintha. Ám ez az a szöveg, amelynek a fordításánál egyre erősödött bennem annak érzése, hogy mégsem erről lehet szó. Az in medias res, csendbe belehasító szívszaggató, fuldokló 'keep keep keep keep keep you stand up', mely egy kétségbeesett önbiztatás arra, hogy maradj állva, bírd ki ezt az egészet, ne roskadj össze a történtek nyomása alatt, máris erős áthallásra adott lehetőséget. A szövegben mindvégig kettősen értelmezhető sorok találhatók, melyek egyként lehetnek egy szerelmi csalódás lenyomatai, vagy virágnyelven elbeszélhetik az elmúlt év meghasonlásának történetét.

"Egy pillanat alatt elhagytál,
Hogyan bocsássak meg neked?
Túl késő, már mindent tudok
a hamis szavaitokról és a hazugságaitokról.

Hogyan válhattunk ilyenné?
Minden igyekezetemmel próbállak elhagyni, próbállak kitörölni,
de úgy keringesz körülöttem, akár a szél vagy a felhők.
Ha szeretlek is, soha többé nem vagyok képes rádnézni.
Ha belehasad is a szívem, akkor is kitöröllek.

Kihajítom az összes szememet szúró emléket."

Lehet ennél egyértelműbben beszélni arról a csalódásról, amit Rain átélhetett a vele hirtelen ellenségessé váló közhangulat miatt? Az oktalan meghurcoltatás miatt? Amiatt, hogy tízévnyi erőfeszítése és lenyűgöző eredményei a legkevesebb hitelességet sem adták meg számára sokak előtt? A szám hangszerelésében visszatér a Hová mész, oppa? zenei hangulata, itt is egy hasonlóan zaklatott vibráció uralkodik, egészen félelmetessé téve a magányos lélek riadtságát.

Ha az előző szám a játékosság fénypontja volt, akkor most az album zenei csúcspontjához érkeztünk. Bár nem lesz diszkósláger, viszont Rain belefoglalta minden fájdalmát és keserűségét, amit az előző évben átélt. Előadói teljesítménynek sem utolsó, amit énekel benne.




Az értelmezéssel kapcsolatos gyanúmat szinte bizonyossággá változtatja a dal albumon elfoglalt helye, mert ami utána következik, ahhoz a Rájöttem egyértelmű felvezetés.


9. Dear Mama Don't Cry (Drága mama, ne sírj)

A cím alapján ítélve a lemez legaggasztóbb dalához érkeztünk. Ismerjük az előtörténetet, azt, hogy talán egy soha fel nem dolgozható traumát őriz Rain mélyen magában. Mégis, furcsa volt látni, hogy egy éppen a felnőttségére apelláló férfi lemezén találkozunk egy ilyen dallal. De mint az egész albumon végig szinte minden dal, ez is meglepetést okozott. Mert szó nincs arról, hogy újra elsírjuk a régi fájdalmat. Szó nincs arról, hogy a közönség szimpátiáját vásári eszközök bevetésével próbálnánk visszanyerni. Ennél sokkal kegyetlenebb számvetés van ebben a mérhetetlenül tiszta dalban.

Vajon miért kell vég nélkül bizonyítgatni a tizennégy éve halott anya számára, hogy nem kell sírnia? Egyáltalán, miért sír a fia sorsát valahonnan egy másik létből figyelő anya? Egyetlen szót nem írt arról Rain, hogy ami tavaly történt vele, az tragédia volt. Egyetlen szót nem írt arról, hogy nagyon fájt neki, ami történt. Egyetlen szót nem írt arról, hogy kétségei lehetnek afelől, hogy megérte-e fiatalságának tíz évét az általa mindenek elé helyezett és szeretett, ám őt orvul eláruló közönség szolgálatában tölteni. Ezeket a kétségeket egy anya érezheti. Egy anya, aki megígértette a fiával, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy ezt az életet élhesse. És az élet megadta mindazt, amit a fiának kívánt. Csakhogy ebben a pillanatban kétségessé vált minden áldozatnak az értelme. Az anyáé, aki belehalt a megélhetésért folytatott küzdelembe, és a fiúé, aki erején felül teljesítve váltotta valóra az anyai álmot, amely a sajátja is volt.

Ez a számvetés dala, mégpedig egy nagyon kemény, férfias számvetésé, amelyben kimondatik, hogy "beteljesítettem, amit kívántál nekem". Ez az önértékelés sarokköve, amely a legfontosabb igazodási pont. A többi a sors szeszélyes játéka. Így az is értelmet nyer, hogy miért nincs sírnivaló a történtek miatt. És a legfontosabb, hogy innen fel lehet állni, méghozzá méltósággal.

A dal repetitiv felépítése, Rain végtelenül szelíd könyörgése, az éneket kísérő dobok szívverést  imitáló lüktetése hatalmas feszültséget hoz létre. A szöveg legfontosabb mondata szintve rejtve, egy fakó hangon, kopogósan elmondott rap soraként hangzik el, ami egyrészt végtelenül jóízlésű mértéktartásról tesz tanúbizonyságot, másrészt önmagáért beszélő megoldás. Hogy a dal mégis fuldokló sírásba torkollik, azt a szaxofon keserves futamainak köszönhetjük.





10. 30 Sexy (East4a Deeptech Mix)

A lemez a 30 Sexy dupla tempójú mixével ér véget, mely egyrészt sokkal táncolhatóbbá teszi a számot, másrészt ad egy különös, idegesebb hangulatot az eredeti dalnak.


Összegezve: Rain első szerzői albumában meglepő dolgot hajt végre. Egy ízig-vérig popzenei, korszerű hangzásvilágú, játékos és változatos, javarészt táncolásra is alkalmas dalfűzért tett le az asztalra, és ezek a dalok úgy hordozzák a beléjük csomagolt súlyos mondandókat, hogy egy pillanatra sem nehezednek el tőlük.

Hogyan is mondta Park Chan-wook filmrendező Rainről?

"Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, a sötétség összes árnyalata az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet."

Messzemenően igaza volt.









Írta: Harudo11




















































No comments: