Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

Az nevet, aki utoljára nevet (2014.01.29.)



Bár minden rosszakaró hasonlóan pórul járna, mint ebben történetben a gonoszkodó netizen. De hát van, akinek a kezében a sár is arannyá válik, azt hiszem, hogy Rain is ilyen.

A KpopStarz írása következik.
 




Rain "La Song"-ja másodszor is gőzerővel - Talán "nemzeti dallá" válik?
Rain "La Song"-ja a második fordulóban élvezi a népszerűséget.
A különböző videó-paródiák, köztük egy felvett változat, egyre népszerűbbek mindenütt, ahol a UCC (User Created Content - felhasználók által készített) tartalmakat osztanak meg.

A "La Song" hirtelen támadt népszerűsége arra enged következtetni, hogy olyan "nemzeti sláger" lehet belőle, mint a Wonder Girls "Tell Me" vagy az EXO "Growl" című száma.

Ezt mutatják az online listák is. Rain dala az első tíz között van az összes fontos ranglétrán, beleértve a MelOn, az Mnet, a Cyworld, a Daum Music és a Soribada listáit.

Mindez akkor kezdődött, amikor Rain egyik anti-rajongója készített egy kritizáló videót Rain éneklési technikájáról, azt mondva, hogy az régimódi és olyan a hangzása, mintha Tae Jin Ah énekelne, aki Rainnél egy negyven évvel idősebb koreai énekes.

Rain magáévá tette az ötletet, és felkérte Tae Jin Ah-t egy közös fellépésre még mielőtt elutazott volna Hollywoodba, ahol Bruce Willissel és John Cusackkal forgatja a The Prince című filmet. Az eredmény hatalmas visszhangot kiváltó siker lett. A rajongói egyszerűen "az évtized színpadi együttműködése"-ként nevezik.

Rain erről nyilatkozva azt mondta, hogy "Ami úgy kezdődött, hogy 'elmegy', mostanra hatalmas sikert aratott a rajongóim körében. Szeretném megköszönni az ötletet adó személynek, függetlenül attól, hogy mi volt az eredeti szándéka. Ez remek móka volt."

Tae Jin Ah közbevágott, és azt mondta, hogy "Meglehet, hogy szeretnék egy remake-et készíteni a számból a közönségemnek. Iszonyúan jó ez a dal."

Rengeteg "La Song"-gal kapcsolatos UCC került fel az online felületekre, ameddig ez a trend folytatódik, úgy látszik, hogy a "La Song" ott is marad.







Forrás: http://www.kpopstarz.com/articles/76415/20140129/rains-la-song-gaining-2nd-steam-becoming-national.htm?utm_source=twitterfeed&utm_medium=twitter

Fordította és bejegyezte: Harudo11























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése