Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

Dazed & Confused - Interjú Rainnel (2014.12.24.)



Új szakasz

Jung Ji-hoon tizenévesen tele volt önérzetességgel. A huszas éveiben tele volt szenvedéllyel. Most élvezi a gördülékeny 30-as éveit.






Mit csinál, amikor otthon van?

Az otthon az, ahol tökéletesen lehet pihenni. Az év 365 napjának felét a tengerentúlon töltöm, a 24 órás nap felét más helyszínen dolgozva. Ezért az otthon az a hely, ahol nem kell semmi másra gondolni, csak pihenni kényelmesen.

Tehát azt szeretné, hogy az otthonát úgy tervezzék meg, hogy az a legjobb pihenőhely legyen.

Az egyetlen vágyam egy hatalmas tévé, amelyre szükségem van. Sok drága és szép bútor létezik, de engem nem érdekel. Nem fordítok túl nagy figyelmet a lakberendezésre, mivel nincs időm. Ezt a feladatot a húgomra hagyom, aki erre specializálódott.

Szokott néha főzni?

Legtöbbször máshol eszem, amire néha ráunok. Ilyenkor főzök otthon. Ha nincs semmi hozzávaló, akkor főzés helyett édesburgonyát készítek. Nem is olyan régen szárítottam édesburgonyát három napig. Félszáraz lett, elég rágós és finom. Komolyan fontolgattam, hogy nem kellene-e ilyennel üzletelnem.

Ma reggelig a tengerentúlon volt?

Malajziában és Szingapúrban voltak programjaim. A repülőn aludtam és egyenesen ide jöttem a fotózásra.

Rengeteg dolgot vitt véghez, de mégsem látszik kimerültnek.

Ki ne lenne ilyen azért, hogy ne hagyjon ki egy remek munkát vagy egy nagyszerű lehetőséget? Bár én is egy jóval kényelmesebb utat szeretnék járni, érzem, hogy az nagyon veszélyes. A legtöbb ember kategóriákba rendezve minősíti a színészeket: jól játszik, jól néz ki, kiemelkedő sztár. Ami engem illet, olyan színész szeretnék lenni, aki tudja, hogyan válassza meg a munkáit. Hogy ilyen lehessek, még mindig sok dolognak híján vagyok. Ezért, amikor a "My Lovely Girl"-t forgattam, azzal kezdtem, hogy kiejtési és hangképzési alapgyakorlatokat végeztem.






Azért, mert hosszú ideig nem játszott?

Igaz, hogy ez így volt néhány évig, de ez mégis inkább valami olyasmi volt, amit meg kellett még tennem. A magam számára elfogadhatatlan, hogy ne rendelkezzem a kiejtés és a hangképzés alapvető képességeivel. Akkor még lehetne magyarázkodni, amikor éppen csak belekezdett valaki egy sorozatba, de én most már semmi olyat nem akarok, amit magam vagy a közönség előtt szégyellnem kellene.

Mit gondol a hazai és a külföldi munkái közötti egyensúlyról?

Már tíz éve, hogy elkezdtem játszani, és ma már világosan látom, hogy szeretnék olyan szerepeket is kipróbálni, amelyeknek semmi közük a "box office"-hoz. Annak ellenére, hogy kötve vagyok az időbeosztásomhoz, a legjobbat próbálom nyújtani abban, amit csinálni akarok. Annak ellenére, hogy bár Ön a kezdeti idők aktuális munkáira és sikereire gondol, senki nem tudhatja igazán, hogy mi lesz az eredmény. Bár nem lehetek eléggé ambiciózus, de természetesen szeretném bővíteni a spektrumomat és a karrieremet. A debütálásom korai éveiben, amikor keményen dolgoztam, ám a dolgok mégsem az általam vágyott irányba haladtak, akkor magamat hibáztattam és úgy éreztem, hogy tévedtem. De most az a fontos számomra, hogy azt mutassam, amit a szerepem szerint szükséges megmutatnom, és azt jól vigyem véghez.

"A debütálástól számított évek", "30-as" - függetlennek érzi magát ezektől a számoktól?

Ha minderre mint egy vállalatra gondolunk, akkor úgy vélem, hogy a jelenlegi pozícióm egy olyan üzletág vezetőjéé, amelynek Jin Young és Hyun Sun a cégvezetői. Elegendő út áll még előttem a feljebb jutásra. Bár már van sok fiatalabb pályatárs is, akik ugyancsak az élre törnek. Úgy érzem, hogy most még keményebben kell dolgoznom a pozícióm megőrzéséért, így amit tehetek, hogy jó munkát végzek, az előző szakaszhoz hasonlóan.

Az idő folyamán a dolgok jobb irányba változtak?

Táncosként 1999-ben kezdtem Rain név alatt. Tizennégy év telt el a debütálásom óta. Voltak csúcsidőim éppúgy, mint a kés élén táncolók. Most amikor elbukom, még ha el is esek, már tudom, hogyan kell ismét felállni. Belülről a mi analóg korunk digitális korra változott, és ennek jelenleg a különleges k-pop hasznát látja.






A folyamatosan végzett dolgokról: melyikben a legjártasabb?

A tánc és a színészet. Másokra nem gondolnék.

És mi az, amiben nem érzi magát fesztelennek, bármi is legyen az?

A fotózás. Eredetileg még selfie-t se nagyon készítettem, arra gondolva, hogy az úgyis csak egy pillanatot rögzítő kép. Mostanában ezt kicsit jobban élvezem.

Hogyan összegezné röviden a 10-es, a 20-as és a 30-as éveit?

A 10-es éveim dühösek voltak, a 20-asok szenvedélyesek, a 30-as éveimben szeretnék lágy és gyengéd lenni.

Imént mondott egy remek példát a nagyvállalattal. Hogyan hasonlítaná magát a "Misaeng" dráma karaktereihez?

Oh menedzser. Nem ő az a típus, aki szid, ha szükséges, tanít, ha kell és védelmez, ha arra van szükség?

Első alkalommal szólították "bácsinak" egy munkája során.

A "My Lovely Girl"-ben egy titkos támogató szerepét játszottam. Köztem és Krystal, a női főszereplő között 12 évnyi korkülönbség van, ezért természetes, hogy bácsinak szólított. Nincsenek ezzel kapcsolatosan különösebb érzéseim.






Színész, állandó tengerentúli projektekkel.

Hálás vagyok, amiért folyamatosan jó ajánlatokat kapok, beleértve a Hollywoodból érkezőket is. Egyik a másik után jön, amelyben rám gondolnak. Valószínűleg a Ninja Assassin főszerepében mutatott erős akcióbeli képességeim miatt rengeteg akciószínészi ajánlatot kaptam. De úgy érzem, hogy szükség van a változásra, és különböző oldalakról szeretném megmutatni magam.  Változatos szerepeket akarok játszani, még ha azok csak mellékszerepek is. Szeretnék egy romantikus vígjátékot.

Elkezdte a spektrumát Kína felé kiterjeszteni.

Éppen most mutatták be az első kínai filmemet "For Love Or Money" címmel. Gao Xixi rendező hatalmas sikert ért el "A három királyság" című tévésorozatával. Crystal Liu a kínai színésznők egyik reprezentánsa. Szerencsém volt, hogy velük dolgozhattam. Úgy érzem, hogy ha folytatom ezt a tevékenységet, akkor olyan színésszé válhatok, akit nem korlátoz a nemzetisége, és nem is címkézik tengerentúli színészként.






Van olyan rendező vagy színész, akivel együtt szeretne dolgozni?

Remélem, hogy ismét készíthetek egy filmet Park Chan-wook rendezővel. Szintén remélem, hogy tanulhatok az elődjeimtől és többet dolgozhatom velük együtt.

Említette, hogy JYP producerrel és Wachowskiékkal való találkozás fordulópontokat jelentett az életében. Vár egy hasonló harmadikra?

Lehet, hogy a harmadik már el is jött. És az is megtörténhet, hogy nem érkezik el. Jelenleg nagyon boldog vagyok és nagyon elégedett. Énekelhetek, amikor énekelni szeretnék és kiválaszthatom a jó projekteket.

Máris belekezdett egy új projektbe.

A "Diamond Lover"-t fogom forgatni, amelyet Chen Ming Zhang rendez. Néhány napon belül Kínába megyek és három hónapig ott maradok. Még nem ismerem az időbeosztást. Én vagyok az az ember, aki jön és megy, ahogy éppen mondják neki, haha.

Ön nem áll meg és egyáltalán nem pihen.

Volt egy gondolatom, hogy nem csinálok semmit a "My Lovely Girl" forgatása után. De aztán megkaptam a felkérést a "Diamond Lover" forgatására és meg kell csinálnom. Most elhatároztam, hogy pihenni fogok ezután a dráma után, de ki tudja, vajon márciusban befut-e egy jó projekt.






Ha holnaptól lenne egy hónap szabadsága, mit tenne?

Elmennék az USA-ba. Szabadon kóborolnék. Az USA olyan ország, amely tele van látni- és tanulnivalóval. Nem az a fajta ember vagyok, aki képes üldögélni, pihenni és semmit sem csinálni. Úgy látszik, hogy el kell kezdenem gondolkodni a következő albumomon.

Milyen változásokat hoz 2015?

A 2014-es évem olyan, mintha ismét újra debütáltam volna. Ha 2014 a testem pihentetésének ideje, akkor 2015-ben olyan dolgokat akarok csinálni, amelyeket korábban nem tettem, és érdekes dolgokban akarok részt venni. Ezért is csinálom ma ezt a bávatag stílusú fotózást.







Forrás:

Angol fordítás: huhuhuhu

Magyar fordítás: Harudo11











































































A "My Lovely Girl" hatalmas népszerűsége tapasztalható Kínában



Mivel nagyon drukkolunk a sorozat, és természetes kiemelten Rain sikerének, ezért nem is kívánunk mást, mint hogy váljanak valóra a Soompi cikkének előrejelzései. A nézettség számai kússzanak csak bátran 150 millió fölé!





Az SBS szerda-csütörtök napi sorozatának, a "My Lovely Girl"-nek erősödik a népszerűsége Kínában. Kína legnagyobb videós oldalain, a Youku-n és a Tudou-n, a nézettségi számok robbanásszerű növekedése mutatja a sorozat kedveltségét. 





Szeptember 26-án, a "My Lovely Girl" egyetlen nap alatt elérte a 7.5 milliós nézőszámot, és már a következő tíz nap során 40 milliós nézettséget szerzett. A Youku-n és a Tudou-n a "My Lovely Girl" áll az első helyen a koreai drámák közül, és a harmadik helyen az összes többi dráma közül. A nézőszáma ezzel a robbanásszerű növekedéssel meghaladta azt, amit a "My Love From The Star" és az "It's Okay, It's Love" elért.

Ezt az irányvonalat követve, a kilencedik rész október közepi adására a "My Lovely Girl" átlépheti a 100 milliós nézőszámot. A koreai csúcsdrámák átlagos nézettsége 150 milliós, és a "My Lovely Girl" ezt is megcélozhatja.

A "My Lovely Girl" népszerűsége olyan erős Kínában, hogy még a CCTV, az ország legnagyobb műsorszolgáltatója is részletesen beszámolt róla.

Ami a "My Lovely Girl"-t olyan kedveltté teszi Kínában, az az érzelmek érdekessége és történet játokossága, amely egy végzetes szerelem szeszélyes játékait tartalmazza. Egy férfi egy balesetben elveszíti a szerelmét, de amikor a zenén át találkozik annak húgával, akkor egy csodálatos szerelem veszi kezdetét. Mindez várakozással tölti el a kínai Hallyu-rajongókat, akik újra megtapasztalhatják egy különös szerelem érzését.

A dráma a zeneipart használja hátteréül, és olyan idol-sztárok tűnnek fel benne mint Krystal, L és Hoya, ami a kínai rajongók számára még érdekesebbé teszi a drámát. A népszerűség másik oka az, hogy a kínai rajongók a drámán keresztül láthatják a kedvenceiket a színpadon, mivel ez a rajongók számára személyesen nehezen elérhető.







Fordította: Harudo11































A CLOUD ünnepi vacsorája a forgatócsoport számára (2014.09.14.)



Ez a bejegyzés a hivatalos, koreai Cloud egyik beszámolójának fordítása. Mint már hírül adtuk, 2014. szeptember 14-én a Cloud a másnapi sajtótájékoztatót megelőző estén megvendégelte a My Lovely Girl tévésorozat forgatásán dolgozó színészeket és a stábot, hogy ezzel is kifejezze a Cloudok Rain iránti szeretetét és támogatását, hiszen Rain a sorozat sztárja Hyun-wook szerepében.

A fogadás költségeit a Cloudok állták a világ minden részéről hozzájárulva ahhoz. A szervezőmunka a koreaiakra hárult, akik a képek tanúsága szerint is hatalmas feladatot vállaltak, és nagyszerű munkát végeztek. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, és köszönjük az erőfeszítéseiket!





Üdvözlet!

Már megtartották a My Lovely Girl sajtótájékoztatóját, és már végre újra láthattuk is Raint négy év után a képernyőkön.

A fogadás, amelyet a világ Cloudjainak támogatásával valósítottunk meg a My Lovely Girl teamje számára, nem is... igazából a mi szeretett Hyun Wookunk számára, teljes elégedettségre talált.

Ezúton szeretnénk tájékoztatni benneteket, hogy annak ellenére, hogy ez egy gyors elhatározás volt, a támogató esemény nagy sikerű lett.





♥♥♥ A mi szeretett Hyun Wookunk támogatására rendezett fogadás ♥♥♥


Megérkeztünk a forgatás helyszínére, a Pazu Prism Centre-hez. Ez egy elhagyatott hely volt, teljesen üres, csak egy mező. Nem tudtunk segíteni, csak aggódtunk, hogy a küldetést simán tudjuk teljesíteni.

Hőség volt, árnyék pedig sehol, ami nem segítette a küldetésünkbe vetett bizalmat.






 Az a hely, ahová mondták, hogy az ételeket kell elhelyeznünk, egy lejtős terület volt. A sátrat és az asztalokat 13.30-kor kezdtük el felállítani, és négy óra telt el, mire készen lettünk.

Az eredeti terv szerint a team délután 6-kor vacsorázott volna. Később kaptunk egy hírt, hogy a forgatás elhúzódása miatt csak 7.30-ra jönnek vacsorázni.

Miután megterítettük az asztalokat, nekiláttunk előkészíteni az ételeket. Azok, akik látták ezt, megjegyezték, hogy soha nem láttak még efféle kínálatot. Rain valóban elérte világsztár státuszát, és a rajongói nagyszerűek.

Ezek az észrevételek bátorítottak bennünket, és segítettek a hosszú várakozás alatti kitartásban.

Felfedeztünk az égen egy szivárványt is. Hohohó, ez egy a jó ómen a sikerre!






A csapat késett, mi pedig nem tudtuk csatlakoztatni az elektromosságot, ezért sötétben kellett várakoznunk. 

Végül a technikai team segítségével hozzájutottunk az áramhoz, és a rendezvénycsarnok meleg fénybe borult. Úgy nézett ki, mint egy bálterem, de ezt a fényképen nem tudják jól visszaadni.

Vic•••-re (aki közzétett egy képet a vacsora után) nagy hatással volt: "Ez nem egy ételszállítmány, ez egy osztályon felüli étterem", Igen, és igaza volt!

Azután megérkezett a forgatócsoport. Közülük elsőként a mi Hyun Wookunk érkezett a terembe. Ő is le volt nyűgözve, mondta,  hogy wow, mennyi étel, amint a tányérjára szedte azokat.

Szorgosan és ízletesen evett. A színészek között ült, és az elejétől a végéig élvezte az ételeket.

A szereplők (sok fiatal szereplő) és a személyzet köszöntötték Raint, és ő mosolyogva kérte őket, hogy egyenek még.








A vacsora után aláírásokat osztott a Cloudoknak, elköszönt tőlünk és készültek fotók a Cloud számára.






Szintén azon a napon adtuk át neki a születésnapi ajándékát, amelyet a Cloud készítettetett: az in-ear mikrofont. Azt mondta, hogy nagyon tetszik neki, és kérte, hogy adjuk át a köszönetét minden Cloudnak. Azt mondta, hogy biztosan fogja használni, és kérte, hogy várjunk a fotóra, ahol ezt meglátjuk. 






Azt tervezzük, hogy az aláírt Cloud bannert a Cloud elkövetkező eseményein ajándékként odaadjuk a Cloud tagjainak.

Ezután útjára engedtük a mi kedves Hyun Wookunkat, és azt kívánjuk, hogy a dráma hatalmas sikert arasson! Aja Aja



Forrás: rain-cloud.co.kr
Angol fordítás: @huhuhuhu
Magyar fordítás: Harudo11






További fotók Ratok blogjából:

http://memo-rain.ning.com/profiles/blogs/pic-14-09-14-cloud-meal-support-for-rain






























































Rain nyilatkozataiból (2014.09.15.)



Egy gyűjtemény következik a My Lovely Girl forgatásán rendezett fogadáson és a sajtótájékoztatón Rain által mondottakból.



Rain megköszönte a Cloudoknak a fogadást, amelyet a My Lovely Girl szereplői és stábja számára szerveztek 2014. szeptember 14-én:




"Nagyon hálás vagyok a rajongóknak, akik erről a nagyszerű vacsoráról gondoskodtak. A My Lovely Girl Hyun-wookjának szerepében nagyon jó színészi alakítást fogok nyújtani. Kérem, hogy várják az első adást."

Forrás: 
http://memo-rain.ning.com/profiles/blogs/15-sep-14-mwave-rain-s-fans-gift-my-lovely-girl-filming-site-with
http://memo-rain.ning.com/profiles/blogs/15-sep-14-mwave-rain-s-fans-gift-my-lovely-girl-filming-site-with




A szeptember 15-i sajtótájékoztatón elhangzottakból:




"A My Lovely Girl az első projekt, amelyben négy év elteltével részt veszek. Végnélküli olvasás és válogatás után a My Lovely Girl mellett döntöttem." 

"Azért választottam ezt, mert szerettem volna egy meseszerű drámában játszani, amíg még a korai harmincas éveimben járok. Ez olyan dráma, amelyet az egész család megnézhet."

"A szerepem egy férfié, egy ügynökség CEO-ját fogom játszani, aki új tehetségeket keres, és végül Yoon SeNát veszi védelmébe, segítve őt a különböző akadályokon át."

http://memo-rain.ning.com/profiles/blogs/15-sep-14-mwave-rain-chose-my-lovely-girl-because-he-wanted-to-be



A sajtót nagyon izgatta, hogy Rain és Krystal, akik között 12 év korkülönbség van, hogyan tudnak együtt dolgozni.

"Annyira jó az együttműködés közöttünk, hogy az a 12 éves korkülönbséget teljesen felejthetővé teszi."
"
Soo-jung (Krystal) egy fiatal művész a színpadon, valaki, akit mint idősebb kollégája és mint rajongója is kedvelek. Ugyan 12 évnyi különbség van közöttünk, de ez teljesen észrevehetetlen. Azt hiszem, hogy hasonló a gondolkodásmódunk."

http://memo-rain.ning.com/profiles/blogs/15-sep-14-koreaherald-rain-cannot-feel-12-year-age-gap-with-kryst



Rain azt mondta, hogy szeretné összetörni a televíziós hírességekről alkotott rózsás illúziókat az SBS új romantikus komédiája, a My Lovely Girl útján, megmutatva azokat a színfalak mögötti tapasztalatokat, amelyeken a hírességek átmennek.

Tizenkét év tapasztalattal a háta mögött az énekes-hollywoodi színész arról beszélt, hogy a dráma sok mindent reálisan megmutat a rejtett valóságból, mint például azokat a szívszorító nehézségeket, amelyeken a kezdő hírességeknek kell átmenniük, valamint a zenészek és a főnökeik közötti kapcsolatok fokozatos megromlását.

"Úgy vélem, hogy ezt a drámát sok fiatal aspiráns találná hasznosnak." - mondta. "Én is átéltem már ilyesmiket a főnökömmel - de személy szerint nem állok hadilábon Jin-younggal [JYP]." - mondta kedélyesen a koreai szívtipró, ami a közönséget nevetésre fakasztotta.

http://memo-rain.ning.com/profiles/blogs/15-sep-14-koreaherald-rain-seeks-to-break-rosy-illusions-about-ce











"Krystal az ifjabb pályatársam, így ő egy olyan művész, akit idősebbként és rajongóként is kedvelek."

"A színészeknek időre van szükségük, hogy levetkőzzék az idegességüket és közelebb kerüljenek egymáshoz, ezért egybegyűjtöttem az összes szereplőt. És attól kezdve már közel álltunk egymáshoz. Krystal úgy fordul felém, mint egy idősebb testvérhez."

"Körülbelül tizenkét év van közöttünk, és első alkalommal játszom valakivel, akivel ilyen nagy a korkülönbség. De ő egyáltalán nem tűnik egy olyan fiatal embernek, és nagyon okos. Azt hiszem, hogy a gondolatvilága hasonló az enyémhez. Hasonló a mentalitásunk és jó a kapcsolatunk. És mindenekfölött, hálás vagyok, hogy hallgat rám és megfogadja amit mondok."

"Ami meglepett engem, az, hogy mennyire természetesen játszik. Amikor tévét nézel, azonnal meglátod, hogy 'Ah, ő tényleg színészkedik' vagy hogy 'ő természetes'. Nem tudom, hogy Krystal tanulmányozta-e Sena karakterét vagy természeténél fogva ártatlan, de a hangszíne és a beszédmódja olyan természetes, mint a sajátja. Nem győzöm dicsérni őt."

Krystal így válaszolt: "Ő igazán különös gondot fordít rám. Ha kérdezek valamit, nagyon részletesen válaszol, és ha fáradt vagyok, akkor odajön és szórakoztat. Tényleg nem érzem az életkori különbséget. Az ízlésünk és a gondolkodásunk nagyon hasonló. Örülök, hogy jól illeszkedünk egymáshoz."

http://memo-rain.ning.com/profiles/blogs/15-sep-14-mwave-rain-and-f-x-krystal-don-t-feel-the-age-gap-becau


"Tudom, hogy vannak aggályok. Azonban Krystal ezzel a darabbal meg fogja erősíteni a pozícióját a huszonéves színésznők között. L és Hyeryung szintén jól játszik."

"Én egy énekesből lett színész vagyok. Ha nem játszol jól, akkor természetesen kritizálni fognak, de az is meglehet, hogy sikeres leszel, és élvezed a szórakoztatóipar szinergikus hatását."

"A munkakörülmények nagyon nyugodtak. Régebben én voltam az, aki sodródott az árral, de ma már a fogadó oldalon vagyok. A forgatáson nagyszerű a hangulat. Mivel négy év eltelt [az utolsó dráma forgatása óta], visszamegyek az alapokhoz. Hangsúlyozást és kiejtést gyakoroltam két-három hónapig. Keményen tanultam."

http://memo-rain.ning.com/profiles/blogs/15-sep-14-soompi-rain-i-understand-the-concerns-over-the-idol-cas










Fordította: Harudo11






















'My Girl' - Rain átváltozik



A Naver oldalán is megjelent egy írás a My Lovely Girl kapcsán. Most a Cloud USA angol fordításának köszönhetően megismerhetjük a cikk fontosabb részleteit.

Az eredeti cikk itt található:  
http://news.naver.com/main/read.nhn?mode=LPOD&mid=sec&sid1=&oid=108&aid=0002337385
A cikk szerzője: Kim Young Jin
A Cloud USA angol fordítását készítette: Sonya, javította Stephe, a bejegyzés itt olvasható: http://cloudusa.wordpress.com/2014/09/14/articlenaver%EB%82%B4%EA%B7%B8%EB%85%80-my-girl-rain-transforms-sticking-to-the-basics-youll-see-a-different-side-of-me/
A magyar fordítást Harudo11 készítette.



A 'My Girl' Rain átváltozása. "Hűen az alapokhoz... egy új oldalamról láthatnak"







Hyun Wook egy szórakoztatóipari ügynökség vezérigazgatója, akit mélyen megsebzett egy régi szerelem. A sebei Se Na által kezdenek gyógyulni. Számíthatnak arra, hogy Raint lírai színészként láthatják majd. 

A Cube azt nyilatkozta, hogy "Rain szorgalmasan áttanulmányozta a forgatókönyvet és a dráma forgatása őszinte lesz. Hyun Wook ragaszkodik a fájdalmához a pozíciója miatt is, mivel ő egy CEO. A szerepe szerint egy nyugodt, de tekintélyes, érzelmes és melegszívű karakter.

Ez a szerep illik Rain életkorához.

A sorozat nézőinek Rain ebben a szerepben várhatóan egy komfortosabb és sokkal melegebb személyiséget fog mutatni, ha összehasonlítjuk az előző szerepeivel, amelyek makacsak és élesszeműek voltak. Ezek alapján az új drámában képes lesz megmutatni a szakmai és művészi arculatát, mivel ebben a szerepben egy szórakoztatóipari ügynökség vezérigazgatója."

Rain mondta: "A színészi képességek és a dráma megértése szintén nagyon fontos ennél az új karakternél,  de színészként most a legfontosabb a hangsúlyozás és a beszédtechnika. Ezért több hónapon át folyamatosan gyakoroltam ezeket. Azáltal, hogy a szöveg legjobb tolmácsolására összpontosítok, pontosan hű maradok az alapokhoz. Sokszor elolvastam a forgatókönyvet, hogy megpróbáljam megérteni Lee Hyun Wook személyiségét.

Egy másik oldalamról fognak látni a drámában.

Szórakoztató számunkra a dráma forgatása, mivel a munka során kiválóan tudunk csapatként együttműködni."






















My Lovely Girl - ismertető




Ugye már alig várjuk, hogy elkezdődjön ez a sorozat? Az érdeklődésünket minden újabb megismert részlet egyre inkább felcsigázza, és ezekhez most kaptunk még néhány további érdekességet tartalmazó előzetes ismertetőt a történetről és a két fő karakterről. A történet és a szereplők bemutatása a Naver egyik tévéműsorokkal foglalkozó blogjában jelent meg. A posztot eredetileg Ratoka tette közzé, majd a koreai szöveg részleteinek angolra fordítását a Cloud USA részéről Sonyának köszönhetjük. A magyar fordítást Stephe javításai után, az általa közzétett szöveg alapján készítettük, melynek az eredetijét itt találjátok:
[Eng trans][Cloud USA][내그녀] Lovable Girl check: A 내겐 너무 사랑스러운 그녀 K-Drama primer on Naver.








My Lovable Girl / My Lovely Girl (내겐 너무 사랑스러운 그녀)




 


 
A koncepció




Ebben a történetben egy férfi és egy nő küzd egy ember halála miatt érzett fájdalommal.

Bár esznek, alszanak, és néha még ugyanúgy mosolyognak is, mint régen, de valami megváltozott, és még a boldog pillanataikat is beárnyékolja a szenvedés. Ez a két ember egymás felé nyújtja a kezét és azt mondja: "Ne gyötrődj tovább, mindaz nem a te hibád volt. Ezért most már boldog lehetsz."

A történet folyamán mindketten újra szerelmesek lesznek azáltal, hogy hagyják gyógyulni a sebeiket és megnyitják a szívüket. Amikor sok halállal szembesülünk az élet során, az emberség és a szeretet által nyerünk nyugalmat, és ez ad erőt, hogy végül újra talpra tudjunk állni. Szeretnénk egy szívmelengető és hétköznapi történetet bemutatni.



 

Lee HyunWook, 32 éves, zeneszerző, producer és egy szórakoztatóipari ügynökség vezérigazgatója




Zseniális zeneszerzőnek és slágerírónak tartották a Midas érintése miatt, de ez már a múlté. Jelenleg nem dolgozik. A megélhetéssel nincs problémája, mert azt fedezik a dalaiból befolyó jogdíjak. A napjait sétálgatással tölti kedvenc kutyája társaságában, szabad és nyugodt életet élve.

Ugyanakkor nemcsak testileg roppant össze, hanem idegileg is, és számos utóhatástól szenved a három évvel ezelőtti baleset következtében. Az "earworm syndrome" gyötri [amikor az ember valóságos lejátszás nélkül is folytonosan ismétlődve hall egy dallamot a fejében], lelki sérülései vannak, és teljesen elvesztette zenei képességeit.

Úgy véli, hogy egy csodaszámba menő esemény történik, amikor telefonhívást kap SeNától, halott barátnőjének, SoEunnek húgától.

Azt gondolja, hogy egyszerűen csak találkozni fog SeNával és egy titkos segítőjének szerepét fogja betölteni. (Daddy-Long-Legs: ismeretlen segítő és jótevő, hasonlóan a 2005-ös koreai film címéhez).

Azonban érzékeli a lány zenei tehetségét, ezért visszatér a zenei világba, hogy segítse képességeinek kibontakoztatásában.



Yoon SeNa, 25 éves, a leendő zeneszerző



Nincsenek szülei, testvérei, vagyona vagy képzettségi háttere. Már két év telt el azóta, hogy Szöulba érkezett. Amikor kimerült a megélhetéséért végzett munkában, vagy sír, mert a barátja durván bánik vele, a nővérét hiányolja, és még jobban a nővére zenéjét.

Nincs tudatában, hogy ő egy tökéletes hanggal és muzikalitással megáldott zenei zseni.

Találkozik HyunWookkal, és ez felnyitja a szemét, hogy meglássa a saját zenei tehetségét.

Ezen a ponton kezdi először izgalmasnak érezni az életét, anélkül, hogy tudná, HyunWook volt halott nővérének a szerelme.








 Fordította: Harudo11