Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

Air Force Academy (2012.10.12.)




Nagyon hiányosak a fellépésekről utolérhető információk, időnként csak a színpadképekből lehet beazonosítani, hogy hol is járunk valójában. Hol a helyszín nevét adják csak meg, hol az esemény nevét. De talán sikerült rendet rakni a beözönlő képek tengerében. Tehát október 11-én Rain a Gyeryong Army Festival keretében lépett fel (ezt a Consolatory Train koncertjeként jelölték), másnap pedig az Air Force Academy-nál. Most ez utóbbi képeit látjuk.

Viszont ez már Rain harmadik fellépése három egymást követő napon. A színpadon ugyan változatlanul nem táncol, csak énekel, mégis kicsit aggasztó, hogy jót tesz-e neki ekkora leterheltség, és a sűrű időbeosztásba beleférnek-e a szükséges kezelések. Mert a fellépések idejéhez hozzá kell számítani az oda-vissza utazásokat, a próbákat stb.  A képekről úgy tűnik, hogy jobban van, reméljük, hogy jól bírja az iramot.














Forrás: http://forums.soompi.com/discussion/comment/25284149/#Comment_25284149
Szerző: Harudo11










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése