Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

Katonadolog! - de mégse lehet elfelejteni... (2012.04.09)



Elkészült a Friends FM rádió április 9-i DJ radiojumam adásának fordítása, ami ha nem is teljes és szó szerinti, mégis képet alkothatunk belőle Rain hozzászólásairól. A hangulat valóban nagyon vidám, de meglepő módon pont ebben az oldott viccelődésben hangzik el egy-két olyan dolog, ami kedvencünkben érezhetően mély nyomot hagyott. A szándékosan terjesztett, valótlan otrombaságokról már írtunk, ám most egy különösen gusztustalan példával találkozunk, előre is elnézést a közönséges fogalmazásért.

Ahogyan azt sajnos előre is gondolni lehetett, a hadseregben az újoncok "szivatásának" népi játéka arrafelé sem ismeretlen, és egy hírességet, ha alkalmuk adódik rá, sokan szívesen kóstolgatnak. Aztán ha mindez kellő ostobasággal, rosszindulattal és bármilyen kis hatalommal is társul, akkor bizony az áldozat egy életre szóló kellemetlen élményben részesül. Különösen veszélyes ez a játék, ha valaki a saját frusztrációit a nála sikeresebb társán élheti ki. Mert nem a feladat a megalázó - bár annak szánták -, hanem az emberi bánásmód mikéntje. De az alábbiakban emlegetett kis tahóság kiagyalója talán nem tudhatta, hogy Raint nem párnázta körbe az élet, és ilyen könnyen nem lehet őt megszorongatni. Rainben van alázat. És keménység is, mert azért nem felejt. 

És szerencsére van benne kellő önirónia is, ami a normálisabb emberek számára rendkívül szerethetővé teszi.


 










Rain hozzászólásainak rövid összefoglalása:
1. Mint az egyik legalacsonyabb rangban lévő beszélgetőtárs, Rain mutatkozott be legelőször, ezt mondva: "Azt hiszem, az elmúlt két évben voltam a rádióban. Ha kikerülök innen, akkor már magam mögött tudhatom a Yeouido-t. (Ez képezte a katonaság előtti civil tevékenységének alapját.) 
2. Rain: Amikor őrvezetői rangra emelkedtem, úgy éreztem magam, mintha a felhők fölött járnék. Ha hamarabb kezdtem volna, hamarabb fejezem be. De most, hogy már szolgálok a seregben, megszűnt ez a nyomás rajtam. 
3. Láttam, hogy egy netizen* beírt egy rosszindulatú megjegyzést a mai Védelmi Hivatal Nyilvános Információs Szolgálatának tiszteletbeli nagykövetéről tudósító cikkhez, azt állítva "Rain fingásai tényleg nagyon büdösek." Ez határozottan nem igaz, én mindig nagyon adok a tisztaságra. Azzal szoktam magam áltatni, hogy ezen a téren nincs versenytársam.
*nethasználó polgár 
4. Rain: A fizetésemelés itt elég nagy ritkaság, úgyhogy a végére talán megérhetem, hogy a fizetésem kicsit több lesz, mint 80.000.- won (nem egész 16.000.- Ft). 
5. Rain: Minél több a hozzászólás, annál jobb, nem számít, hogy jó-e vagy rossz. (Mikor a műsorvezető azt mondta, hogy 'Rain nagyon emberi volt, amikor megismerkedhettem vele':) Még mindig csak harmattal táplálkozom, szóval ritkán megyek a mosdóba és be kell vennem az elindító pirulát. Azt hiszem, ez a vicc már elég szakállas. 
6. Rain: Az előző havi fellépésemen (március 26-án) a ruháim, amik korábban pont jók voltak rám, most olyan szűkek voltak, hogy azt hittem, kibuggyanok belőlük. Fiúk, olyan zavarban voltam! Szóval megpróbálom visszafogni magam a szokásosnál nagyobb adagok fogyasztásától. 
7. Rain: Kórházba kerültem egy erős gyomorrontással, mert te (a műsorvezető) pár napja arra kényszerítettél, hogy rengeteget egyek. Nem kellett volna belém erőltetned a túl sok kaját. (A műsorvezető: 'Én inkább csak beszélgetni akartam, mint enni.') 
8. Rain: Amikor egy érzelmes zene hangjai (amit Park Hyo Shin írt és énekelt) áradtak szét a gyakorlótéren, a szívem egész idő alatt a torkomban dobogott. 
9. Szívesen látok minden hölgyet, legyen magas vagy alacsony. Azt hiszem, még mindig páratlan az előadásom. Csak vicceltem. 
10. Rain: Amikor az előadást tartottam, éreztem, hogy a lábam és a hátam alsó része megfájdult, talán mert nem volt rendben a vérkeringésem, de mikor a lábfájásommal elmentem egy kivizsgálásra, kiderült, hogy rendellenesen ki volt fordulva. Nem hiszem, hogy nagyon komoly lenne a dolog, de talán az egyik nap professzionális segítségre lesz szükségem, és pihenni, amennyit csak lehetséges. 
11. Rain: El tudnád nekem énekelni az 'I Do'-t, mielőtt aludni megyek? (Amikor Park Hyo Shin elénekelte:) Nos, mivel hajlandó voltál erre, azt hiszem, jól fogok éjszaka aludni. Nagyon hálás vagyok érte. 
12. Rain: Kezdtem már túl sok ajándékot kapni a rajongóimtól, korábban az 5. Hadegységnél, és nagyon nehéz volt rendben tartani a dolgokat, ezért miután megkértem őket, hogy ne csinálják ezt, most alig küldenek nekem ajándékokat. Most meg aztán a többiekkel ellentétben úgy érzem, hogy kimaradtam valamiből. Ezt csak a móka kedvéért mondtam. A rajongóim többnyire nagyon engedelmesek. Általában isszák a szavaimat, bármit mondok nekik. 
13. Rain: Mindig én mostam fel a laktanyát. Újonc koromban egy nálam magasabb rangú szakaszbeli, aki kilenc évvel volt fiatalabb nálam, odahajította nekem a rongyot, és azt mondta, hogy mossak fel mosolyogva. Nos, felvettem a földről, és gondosan felmostam. Ezt a napot soha nem fogom elfelejteni. (Mikor az egyik beszélgetőpartner azt mondta, 'Szerettem volna látni Raint, ahogy ezt csinálta', harsány nevetés tört ki.) Ha az van, amire gondolsz, akkor csak ülni fogok egy kanapén, nem takarítani. 
14. Rain: A debütálásom 10. évfordulójának ünnepéről szólva, azt hiszem, ugyanúgy nézek ki, mint tíz évvel ezelőtt.  
15. Egyik beszélgetőtárs: Rain magas és nagyon szép felépítésű. Úgy találtam, mikor együtt voltunk a fürdőben, hogy Rain csípője a fekete emberekéhez hasonló, olyan erős csípői vannak, hogy lefogadom, még csak nem is véreznének, ha megvágnám őket. 
16. Rain: A csípőm a testem legvonzóbb része, és a szemeim állnak a második helyen. (Eközben nevetésben törtek ki.) 
17. Műsorvezető: Rain minden szerdán a műsorunk vendége lesz. 
18. Rain: Ha lehetséges, szeretném ezt elcserélni csütörtök estére, mert rengeteg dolgom van a zászlóaljnál.  
19. Műsorvezető: Nekem jó a csütörtök is, ha azt szeretnéd. 
20. Egyik beszélgetőtárs: Látva, hogy Rain nem sok ajándékot kap a rajongóitól, nem is hiszem el, hogy világsztár.  
21. Rain: Mint már említettem, ez amiatt van, mert én kértem, hogy ne küldjenek túl sok ajándékot. 
22. Egyik beszélgetőtárs: Az én könyörgésem süket fülekre talál, a rajongóim csak küldik az ajándékaikat, nem úgy, mint a tieid. 
23. Rain: Az én rajongóim megteszik, amit mondok nekik. (felharsanó nevetés) 
24. Rain: Az elődeim, mint Park Hyo Shin mindennél többet jelentenek nekem a világon, még ha a sors úgy is hozza, hogy soha többet nem találkozunk a katonaság után (kirobbanó nevetés) Hamarosan neked ajándékozom a napszemüvegemet. 

 Translation credit: 화니 http://rain-cloud.co..._08042315290109



Szerző és fordító: Harudo11
Forrás: http://www.soompi.com/forums/topic/346-rain-%EB%B9%84-bi-official-thread/page__st__25820







4 megjegyzés:

  1. Köszi a fordítást és egyáltalán minden fordítást és hírt ezen a blogon. Annyira fantasztikus ez a blog! Ezt a beszélgetést amúgy fájó szívvel olvastam, annyira magányos...

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a biztató támogatást!

    Amúgy fordítás közben a blog írója is érzett valami sajgást a mellkasában... különösen amiatt a szelídség miatt, amellyel Rain beszél erről a néhány nem túl emberbarát élményről. Bízom abban, hogy az elmondottakon túl nem részesült sokkal több gonoszkodásban.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon köszönöm ezeket a fordításokat, és ezt az oldalt különösen kedvelem!
    kérlek folytasd-árassz el minket -Rain tisztelő-szerető olvasókat- sok ismeretanyaggal.
    /képzavarban vagyok, ez a rádió adás a 10. évforduló utáni vagy előtti hétről való?/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fordításokat nagy kedvvel készítem, különösen, hogy ilyen kedves visszajelzéseket kapok. Igazán köszönöm! A cím melletti dátumban igyekszem az események valós időpontját feltüntetni, tehát ez a beszélgetés április 9-én volt adásban, még a jubileum előtt.

      Törlés