Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: CSALÁD ÉS GYERMEKKOR




0000_00_00-00001



Jung Ji-hoon 1982. június 25-én született a dél-koreai Seosanban. A család Seoulba költözött, ahol Ji-hoon a város nyugati részén, az alsóbb osztályok lakta Shinchon nevű, zegzugos utcákból álló negyedben nőtt fel. Egy testvére van, a nála három évvel fiatalabb húga, Hana. Gyermekkorának korai, nem túl sokáig tartó, felhőtlenebb időszakáról nem sokat tudhatunk. Az Interneten látható fotók egy harmonikus, gyermekszerető család képét őrzik.


 
0000_00_0000002

0000_00_00-00003

0000_00_00-00004




A világhálón keringő számtalan fotó között, amelyekről azt állítják, hogy Rain gyermekkori képei, egy sor valótlan is található. Sok rajongó készített olyan képpárokat, amelyeken a felnőtt Rainéhez hasonló arckifejezésű, nagyon bájos kisgyerekek láthatók, van köztük gyerekszínész is, a többségük pedig egyszerűen a neten talált portré, azonban a további megosztások, utánközlések az erre vonatkozó információkat már nem tartalmazzák. Tehát a régi képek között nagy a tévedés lehetősége, így meglehet, hogy mi magunk is áldozatául esünk a téves közlésnek. Ebben az esetben elnézést kérünk olvasóinktól, és természetesen Raintől is.


0000_00_00-00009

0000_00_00-00010
0000_00_00-00011




A szülőkről és a család többi tagjáról is nagyon kevés információnk van, a későbbiekben esetlegesen felbukkanó részletekkel folyamatosan igyekszünk majd kiegészíteni ezt a bejegyzést.



0000_00_00-00012



Rain egyszer említette, hogy kisgyermekként "inkább az apja fia volt". A katonai szolgálata alatt az egyik rádióműsorban két adalékkal szolgált a család apai ágáról:

"Gyerekkoromban a néhai nagyapám tulajdonában lévő Seosan-vidéki birtokra jártam kempingezni, ahol sok kukoricát ettem, és ahol volt egy nagy víztározó a birtokon belül. De a térséget lakóövezetté fejlesztették, ezért a tározó teljesen eltűnt. A nagyapámnak sok tulajdona volt a seosani régióban, de az összes vagyonát jótékonysági célra adományozta, semmilyen örökséget nem hagyott az apámra. (nevet)" [1] [Az angol fordítás nem szó szerinti, hanem összefoglalás.]

"Az apám eredetileg Seosanból származik, de mindig haenami tájszólásban beszél, amikor a haenami barátaival találkozik. Annak ellenére, hogy a tájnyelvet fiatalkorában sajátította el, az nem könnyen felejthető. Azt hiszem, hogy ugyanez másokról is elmondható." [2]

Tudjuk, hogy a Ji-hoonnak vannak nagynénjei és nagybátyjai, unokatestvérei. Bizonyos, hogy édesapjának van egy fiútestvére. Hogy ő is hasonlóan járt-e az apai örökséggel, arról nincsenek híreink.













Az apa, Jung Ki-chun végül vállalkozó lett, pékséget vagy kávézót (vagy talán a kettő kombinációját, egyes fordítások szerint pedig malmot) üzemeltetett.

Bizonyára saját élettapasztalatainak következtében a fiának egy megbízható jövedelemmel járó foglalkozást képzelt el, leginkább valami állami tisztviselő-félét. Ezért igyekezett szigorral tanulásra szorítani a fiát.

Ám amikor világossá vált, hogy nem tudja eltéríteni Ji-hoont az elhivatottságától, akkor meglepően jó szülői eszközökkel védte a nem túl biztonságos közegben mozgó fiút a rá váró veszélyektől.



0000_00_00-00013


A pragmatikus gondolkozású apa elgondolásaival szemben Ji-hoon törekvései mélyebb megértésre találtak az édesanyja részéről, aki támogatta a művészi pályához való vonzódását. Rain későbbi elmondása szerint tőle örökölte a stílusérzékét és a divat iránti érdeklődését, valamint a vágyat, hogy divattervező lehessen.

"Az édesanyám nagyon elegáns volt.  A gondolkodásmódja az enyémhez hasonlított. Fiatalosan gondolkodott. Emiatt, vagy más okból az Ewha Női Egyetem környékén lévő üzletekbe járt ruhákat vásárolni. Szerette a divatot. Úgy látszik, hogy e tekintetben az anyámra ütök. Szeretem viselni a ruhákat. Ebben az értelemben nagyon hasonlóak vagyunk. Teljesen úgy is nézek ki, mint az édesanyám." [3]







Rain az első saját honlapjára írt egy bemutatkozást 2002-ben, ez a gyermekkori történet onnan származik:

"Gyerekkoromban a Hongik Egyetem közelében laktunk. ... A húgom három évvel fiatalabb nálam (én 1982-ben születtem, a valódi nevem Jung Ji-hoon), és őszintén szólva nem álltunk nagyon közel egymáshoz akkoriban. Mindketten hallgatagok vagyunk, és alig szóltunk egymáshoz két-három mondatnál többet egész nap. Azt beszélték rólam, hogy gyerekként szerettem lelépni anélkül, hogy bárkinek szóltam volna. Egy esetre halványan emlékszem is. Az egyik elmenetelemre, amikor négy éves voltam. A szüleim együtt értek haza a munkából, és sehol sem találtak engem. Így aztán bejelentették a rendőrségen az eltűnésemet, és majdnem megőrültek, miközben mindenfelé kerestek és még mindig nem találtak rám. Egy nap telt el, amíg a szüleim kaptak egy telefonhívást. Azt mondták, hogy megtaláltak Ganghwa-dóban. Volt egy buszmegálló a lakhelyünk előtt, és azt hiszem, hogy busszal mentem el onnan. Ganghwa-dóban meglátták a csuklópántomon a telefonszámunkat, így felhívták a családomat. Bár nem emlékszem tisztán, de van egy halvány emlékem egy hölgyről, aki segített felszállnom a buszra." [4]


A kis Ji-hoon kalandjai azonban ezzel éppen csak megkezdődtek...






_________________________________________________________
KREDITEK:


[1]
Friends FM Sebességvágy című adás, 2012.07.08, angolra fordította: Hwani

[2]
Friends FM Sebességvágy című adás, 2012.07.14., angolra fordított: Hwani

[3]
The Star Human Drama, Rain, SBS, 2003.
12.19., angolra fordította: prlttr


[4]
Rain bemutatkozása az első honlapján, 2002, angolra fordította: Raina

0000_00_00_00001 - 00013
Internet































                                                                          

    


 




                                 



2 comments:

ququcs said...

Nagyon jó ez az oldal. Köszönet érte.

Anonymous said...

Újraolvasva is csak összeszorul az ember szíve, milyen nehéz volt a gyerekkora...Kata58