Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.02.13.

««« Előző nap



FELTÖLTÉS ALATT


MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


A folyamatosan érkező fotók szerint Rain és Kim Tae-hee ezt a napot is vásárlással töltötte, sok kép készült róluk a South Coast Plazaban, Los Angelesben. A friss házaspárnak talán ezek voltak az első közös "shoppingolós" időtöltései, és az is meglehet, hogy Rain ajándékokkal kedveskedett feleségének, hiszen másnap Valentine-napot ünnepeltek. A képeket nézve viszont senki nem tudta megállni mosolygás nélkül ezt az új szerepet, mellyel Rain láthatóan örömmel és nagy igyekezettel vetette bele magát a házasélet apró örömeibe és talán nehézségeibe, mert egy idő után őt is a kávézóban láthattuk a velük lévő férfi társaságában :)





Paul林保羅
http://www.weibo.com/linhongyuan?from=hissimilar_home&refer_flag=10

South Coast偶遇rain哥 #Rain# 2美国·South Coast Plaza costa mesa CA








Rain Vietnam Fanpage FB








https://www.youtube.com/watch?v=ZeqRJma_aaw


http://www.wowkorea.jp/news/enter/2017/0213/10183757.html


Bár ezek a statisztikák nem sokat érnek és elég manipulatívnak is tűnnek, minden változatukban azt mutatják, hogy Rain folyamatosan az első vagy első helyek egyikén van Kínában a koreai férfi sztárok népszerűségi listáján, függetlenül attól, hogy éppen van-e bármiféle aktuális tevékenysége az országban. Ez a Baidu kimutatása a február 6-12. közötti időszakról:


Credit: 百度百科明星团 Weibo (via ih@sunnypeony twitter)
https://twitter.com/sunnypeony/status/831207454989971460



HERALD POP
http://entertain.naver.com/now/read?oid=112&aid=0002893275




비 측 “‘그래미 어워드’ 관람 맞다…금주 내 입국 예정”

기사입력2017.02.13 오후 1:47


 

 사진 : 본사 DB


[헤럴드POP=노윤정 기자] 비가 ‘제59회 그래미 어워드’를 관람했다.

비 소속사 레인컴퍼니 관계자는 13일 헤럴드POP과의 통화에서 “비가 ‘그래미 어워드’에 방문했다”며 “김태희와 함께 갔는지는 확인하지 못했다. 개인적인 일정”이라고 전했다. 비는 현재 아내 김태희와 미국에 머물고 있다.

이어 “두 사람은 이번 주 내 입국할 예정이다”고 덧붙였다.

김태희와 비는 지난 1월 19일 서울 가회동 성당에서 결혼식을 올리며 부부의 연을 맺었다.

popnews@heraldcorp.com


WOW! KOREA
http://www.wowkorea.jp/news/enter/2017/0213/10183757.html





Rain(ピ)、グラミー賞を会場で観賞…事務所側「スケジュールではなく個人的な招待」



拡大写真
Rain(ピ)は13日、自身のInstagramに同日午前(日本時間)に開かれた「第59回グラミー賞」に出席した記念写真を掲載した。


韓国歌手Rain(ピ、34)が「第59回グラミー賞」を現場で観賞した。

 Rain(ピ)は13日、自身のInstagramに同日午前(日本時間)に開かれた「第59回グラミー賞」に出席した記念写真を掲載した。

 これに関して所属事務所は「Rainはスケジュールでグラミー賞の会場に行ったのではない。個人的に招待されたと聞いている」と明らかにした。

 Rainは最近、結婚で多くの関心を受けている。今回の米国行きには妻で女優キム・テヒ(36)も同行したことが分かった。
2017年2月13日14時0分配信 (C)WoW!Korea












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése