Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.08.07.

««« Előző nap




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Az Endless August forgatásán dolgozott Sanghajban. A Weibo-üzenetében megkönnyezte a rajongók ajándékait, hogy örömében-e vagy kétségbeesésében, azt nem írta oda. De már ott volt a mai finomságok halmaza.






RAIN WEIBO


RAIN-JIHOON

ㅠ ㅠ thanks to my fans 









WEIBO


A képen Rüdiger C. Hollweg, a sanghaji Grand Kempinski Hotel vezérigazgatója és Rain látható.

Credit: 星空225
说好的Rain和我们Kempinsky总经理的合影[酷][酷][酷] 2上海·兰园小区







RAINBAR CHINA


#Rain郑智薰回来吧大叔##八月未央Rain郑智薰##RAIN-JIHOON##回来吧大叔# 云亲应援接力-来自Rain吧的上海云亲和福建、湖南省的9位云亲们通过Rain吧管理组负责云亲的沟通自费应援,今天顺利送出了“迎七夕”的第二批应援物[心]法国进口依云矿泉水、巴黎水、新西兰进口阳光金奇异果、A级鹰嘴芒果,冬枣和圣女果、A级泰国金柚、农心辛拉面、宗家府韩国泡菜、乐芝牛粒酪香奶酪、GODIVA比利时进口巧克力一盒(七夕礼物[玫瑰]),更有给@RAIN-JIHOON 偶巴精心准备并清洗干净的拍摄现场应援毛巾,祝愿八月未央拍摄一切顺利!顺祝七夕快乐[下雨]感谢代表Rain吧中国云无私奉献、默默付出人力及财力的云亲们!Rain欧巴在中国有了大家如此有组织、有序的贴心关怀,会更加的开心和幸福[浮云]







MENTHOLATUM



Credit: 曼秀雷敦中国官方微博

#里约奥运# 游泳赛事迎来第一波激战!曼秀雷敦男士与你见证中国游泳健儿水力全开,全速爆发!特别提示:熬夜观战,别忘了用激活保湿水凝霜,让肌肤一起感受澎湃水力!



























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése