Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.07.24.

««« Előző nap




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Az Endless August forgatásán dolgozott Sanghajban.





FORGATÁSI BESZÁMOLÓ


Credit: @sunnypeony
https://twitter.com/sunnypeony/status/757124546054860800




"Rain három napja rövidnadrágban jár. Ma kék inget viselt, a többi ugyanaz volt, mint tegnap. Ma nagyon jó formában volt, nem volt duzzadt az arca. Járkálás közben olvasta a forgatókönyvet. Nagyon jókedvű ezekben a napokban. Ma ő kezdeményezte az autogram-osztást a Cloudoknak."







A RainBar China megvendégelte a forgatócsoportot:



Credit Rain吧中国云官博 Weibo


#Rain##八月未央Rain郑智薰##Rain郑智薰回来吧大叔##RAIN-JIHOON# @RAIN-JIHOON 魔都的热浪一浪高过一浪。昨日首现高温红色预警。可是#八月未央#剧组的工作没有丝毫减缓,敬业的Rain oppa 和他的伙伴们依然奋战在酷暑下。这可急坏了Rain吧的云儿们,这时候要是有一杯消暑解渴的绿豆冰饮,那真是碳中送雪啊...BINGO!你猜对了!一大波绿豆冰饮搀扶着巴黎贝甜的小甜心儿们,顶着烈日向拍摄现场集结,沿途闻讯赶来的星爸爸带着冰咖啡和点心紧随其后 生活就是这样,猜中了开头,但不一定能猜中结尾(文末有彩蛋哦!嘿嘿!) 如果你知道了这次清凉冰饮的应援发起人不在上海而是远在广东会不会觉得有一丝意外;如果你知道两个潮汕女孩儿大老远的从家乡专程赶来,只为亲自送一碗绿豆汤给我们的Rain宝和与他共事的伙伴,会不会觉得有些感动;如果你知道两个上海姑娘为了协助潮汕的云亲完成应援心愿,顶着40度高温,翻越了半个上海,护送应援物赶到现场,会不会被她们的义气所动容;如果你知道这群可爱的妹子们怎么也不愿透露自己的ID,只想低调的完成这次应援,是不是也像官博我一样想为她们鼓掌! 然而,这个故事并没有这样结束。随着拍摄的进行气温越来越高,在现场拍戏的Rain欧巴也牵挂着一旁守候的云,欧巴实在心疼云儿们,怕大家中暑,于是趁着剧组休息的时间主动过来打招呼“问候”大家,表达感谢,好让大家心满意足的告别。这就是雨和云的故事,我们的故事,每时每刻都在发生,无论在严寒的冬夜里还是在盛夏的艳阳中,因为有雨在,因为有云在,所以感动常在。彩蛋报道:告诉大家一个小秘密,在应援结束后,其中一个潮汕女孩儿才告诉我们应援的当天是她的生日,她还特意亲手给OPPA做了爱心饼干,本想用这种默默守护欧巴的方式为自己庆生,没有任何奢望,却没想到欧巴给了她一个一生难忘的惊喜。爱,因为彼此相惜相知才珍贵。八月义无价,云彩爱未央。再次感谢每一位捐款和付出的云亲,我们下次应援再见![微笑]








MTV ASIA MUSIC GALA


A Rain Company közzétette az esemény részleteit.

http://raincompany.co.kr/board_detail.php?bType=8&bSeq=924
 

 





MTV亚洲金曲大赏2016 (MTV Asia Music Gala 2016)

일자 및 시간 : 2016.07.28 19:00 - Red Carpet : 16:30
장소 : 深圳湾体育中心春茧 (Shenzhen Bay Sports Center)


생중계 (On Air) : QQ Live MTV Asia Music Gala 2016 - 2016.07.28 20:00부터 생중계 시작

http://v.qq.com/x/cover/iptuz8dc7od3odh.html?vid=n0020o6h7k7&__...





A hivatalos Cloud oldalán pedig közzétették Rain repülőjáratainak indulását egy kéréssel kiegészítve:



[항공편 이동안내] MTV Asia Music Gala 2016 참석  RAINCOMPANY
안녕하세요 구름여러분,

오는 7월28일 MTV 아시아 뮤직 갈라 행사 참석이 확정되면서, 정지훈씨 이동 항공편을 구름팬여러분께 안내해 드릴려고 합니다.

16/7/28 KE827 인천-심천 08:50 -11:35
16/7/29 MU5334 심천-홍교 09:30-11:55

현재 정지훈씨는 중국 상해에서 '팔월미앙' 이라는 드라마 촬영으로 9월 말까지 계실 예정입니다.
추후, 연말에는 국내 앨범컴백을 목표로 준비하여, 국내에서 여러분께 인사드릴 예정입니다.
여러분의 많은 관심과 응원 부탁드립니다. 감사합니다.


Hi Clouds,

Confirming attendance in July 28 MTV Asia Music Gala event, Rain's fight schedule is provided below:

16/7/28 KE827 Incheon - Shenzhen 08:50 to 11:35
16/7/29 MU5334 Shenzhen-Hongqiao 09:30 to 11:55

Currently, Rain will be staying in Shanghai China until the end of September for Chinese drama "August miang" shooting.
We request oversea fans' cooperation not to disclose drama-related shooting images or video to SNS.

Rain is aiming for a comeback as a singer around the end of the year.
We appreciate your believing and waiting.

Rain Company



Üdv Cloudok,

Megerősítve Rain részvételét július 28-án az MTV Asia Music Gala eseményen, Rain repülőjáratait az alábbiakban ismertetjük:

16/7/28 KE827 Incheon - Shenzhen 08:50 to 11:35
16/7/29 MU5334 Shenzhen-Hongqiao 09:30 to 11:55

Jelenleg Rain Sanghajban, Kínában marad szeptember végéig, amíg be nem fejeződik az "August miang" kínai dráma forgatása. Kérjük a külföldi rajongók együttműködését abban, hogy ne tegyenek közzé a drámával kapcsolatos fotókat vagy videókat a közösségi felületeken.

Rain törekszik az énekesi visszatérésére még az év vége előtt.
Nagyra értékeljük a hiteteket és a várakozásotokat.

Rain Company

































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése