Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.06.12.

««« Előző nap   



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Nincs információ.

Azonban egészen fantasztikus, hogy még éjszaka is a cég székházához tud vetődni valaki. És ha már arra járt, meg is írja, hogy embereket látott bent, akik ittak, Rain pedig éjjel 2-kor távozott. Persze meglehet, hogy éppen céges bulit tartottak, miért is ne. De akár próbálhattak is, vagy éppen ötletelhettek a további terveiken, hiszen Rain rendszeresen éjszaka dolgozik - ám úgy tűnik, hogy ezek a lehetőségek fel sem merültek az éjszakai tudósítóban.

Ami viszont a legvalószínűbb, hogy ezen a napon érkezett vissza a társaság a céges kirándulásról, és talán a levezetés nyúlott az éjszakába.



PRIVATE LIFE

Credit: DC (via raincloudhk)

 






RAIN WEIBO


1.
A bejegyzés egy új mikroblog-alkalmazás használatáról tudósít.

RAIN JIHOON
http://weibo.com/3962886578/DzUAWw3iu?from=page_1004063962886578_profile&wvr=6&mod=weibotime&type=comment#_rnd1465811238514 

就喜欢简单高效!我在用@Weico微博客户端,智能夜间模式、个性定制阅读环境、还有离线模式节省流量!想体验更好?戳链接下载Weico 4:OWeico-最具人气的微博客户端
















2.
Rain most a kínai rajongókkal is megosztotta az applikációval készített, korábban az IG-ra feltett vicces fotóját.


RAIN JIHOON
http://weibo.com/3962886578/DzUCe1AgS?from=page_1004063962886578_profile&wvr=6&mod=weibotime&type=comment#_rnd1465810679571

分享图片


























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése