Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.06.09.

««« Előző nap



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Rain, ahogyan egy rendes cégvezetőhöz illik, elvitte a munkatársait egy "csapatépítő tréningre", amely legalább kétnapos volt. A 10 Club nevű rekreációs központot választották Gapyeong-eupben, amely egy gyönyörű, hegyekkel övezett folyó mentén fekvő, vízisportokra, főként vízisízésre szakosodott hely Szöultól mintegy 60 km-re. A hely üzemeltetői valószínűleg régi ismerősök lehetnek, erre utal a hashtagek között feltűnő "régi emlékek" megjegyzés. Az Instagramon sorra jelentek meg a családias hangulatot sugárzó fotók. Rain beszállt a közös játékokba is, és láthatjuk, hogy az esti grillezésnél a húsok készítését sem engedte át másnak. A kiránduláson részt vett az édesapja is.

A Rain Company székházával szemközti házak "megfigyelőállásaiból" már a csapat indulási készülődéseit is megörökítették.





PRIVATE LIFE



1.
Credit: 비갤러리
http://gall.dcinside.com/board/view/?id=rain&no=403136&page=1

친구 직장이 청담동인데

레인컴퍼니가 바로보인대ㅠㅠㅠㅠㅠㅠ핵부러우ㅓ
오늘자 사진인데
다같이 놀러가나봐
비느는 얼굴안보여도 몸덕에 딱 티가나네
ㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋ
아 비느보고싶다ㅜㅜㅜ♡♡♡♡♡
 






2.
Credit: hans_park Instagram
https://www.instagram.com/p/BGdDV3NgsNH/

텐클럽 #텐클럽수상스키장 #웨이크보드 #수상스키 #플라이피쉬 #디스코팡팡 #핫시트 #바이퍼 #가평수상레저 #비 #정지훈 #오랜만에보는 얼굴들 #댄서 #옛추억 #승민이 #우리아들 #마크툽 #maktoob






3.
Credit: eunvini
https://www.instagram.com/p/BGdhIH3Cq93/


#Rain #thesquall
산 좋고 물 좋고 공기 좋고
다같이 기분 샤~샤~샤💛💚❤️
⛱⛱⛱⛱⛱⛱⛱⛱⛱⛱





4.
Credit: Da Ye Kim style4864 Instagram
https://www.instagram.com/p/BGbakZ6nmet/

비(정지훈)님과 함께😁





5.
Credit: KimGlory dirtynekk Instagram
https://www.instagram.com/p/BGbUrYet-K-/?taken-by=dirtynekk

비#레이니즘#가평#텐클럽#키나랑같음#187#아무튼#잘생겻음#





6.
Credit: ahnjungmini Instagram
https://www.instagram.com/p/BGbVtV_IUo8/?taken-by=ahnjungmini

지훈오빠 담쥬에 또뵈요




7.
Credit: hyunhoppa
https://www.instagram.com/p/BGbUrH1PVlG/

#숫호구 #만두 #가평 #춘천 #텐클럽 #웨이크 #원스키 #땅콩 #바나나 #플라이피쉬 #제트스키 #경리단 #이태원 #압구정 #강남 #역삼 #선릉 #coffee #신사동 #가로수길 #경리단 #tenclub #텐클럽수상스키장 #좋아요 도 좋아요 놀러오시면 더 #좋아요^^ 나 좋아 죽네 #rain #비





8.
Credit hongshi_jabha
https://www.instagram.com/p/BGbZVpnPjpw/?taken-by=hongshi_jabha

#야유




9.
Credit hongshi_jabha
https://www.instagram.com/p/BGbkx_3PjsS/

#야유




10.
Credit: ksinabro Instagram
https://www.instagram.com/p/BGbp3OeqGwG/?taken-by=ksinabro

#산이#San-E#비삼촌#레이니즘#같이놀자요🙌🏻#해치지않아요🙈



11.
Credit: eunvini Instagram
https://www.instagram.com/p/BGb62Q4Cq-y/

#Rain #thesquall
경기도 가평으로 다같이 놀러왔어요
분위기 너무 좋고 신나요!!!!!!!!ㄲ ㅑ!!!!!
👫👬👫👬👫👬👫👬👫👬👫👬







RAIN INSTAGRAM


RAIN♥ rain_oppa
https://www.instagram.com/p/BGacV_QJSup/

마카오 공연오신~ 자단이형~
#엽문

"Brother Ji-Dan who came to Macao concert" Donnie Yen aka Yen Ji-dan  (tr. Elsie ‏@elsie_see)

"Ji-Dan testvér, aki eljött a makaói koncertre" - A képen Donnie Yen/Yen Ji-dan hongkongi színész, rendező és producer, többszörös wushu bajnok látható Rain társaságában.


 






MENTHOLATUM


Új reklámfilm jelent meg.

Credit: _N無限N_ http://weibo.com/p/2304442669fb2aeacb6d2f12f07c74a402eef7














PLEASE COME BACK, MISTER


Rain interjúja a 韓国TVドラマ japán magazinban. A DATV ezen a napon vetíti a Please Come Back, Mister első részét. Az adásokat két alkalommal megismétlik.


Credit  RAIN☆ANGEL
http://blog.goo.ne.jp/terezia/e/5c80e00058d241743268ce7256bd4d08










ENDLESS AUGUST


ALLKPOP
http://www.allkpop.com/article/2016/06/rain-confirmed-to-act-alongside-victoria-in-new-drama




Rain confirmed to act alongside Victoria in new drama

By alim17




Singer-turned-actor Rain is set for a new drama!  And his leading lady is none other than the gorgeous f(x) member, Victoria!

On June 9, his agency, Rain Company, stated that Rain will be in Chinese drama, 'Endless August,' as his next production.  The rep said, "He confirmed recently that he'll be appearing in 'Endless August.'  Given the role of the male lead, he plans to go into filming soon.  He will be working with Victoria who will be the female lead."

This will mark his first comeback to the Chinese smalls screen in a year.  Excited to see these two hot stars working together?

Rain megerősítette, hogy Victoria mellett fog játszani egy új drámában

Az énekesből lett színész Rain új drámára készül! És a főszereplő hölgy nem más, mint a szépséges f(x) tag, Victoria!

Június 9-én az ügynöksége, a Rain Company azt nyilatkozta, hogy Rain benne lesz egy kínai drámában, az 'Endless August'-ban, mivel ez lesz a következő produkciója. A képviselő azt mondta, hogy "Mostanában erősítette meg, hogy szerepelni fog az 'Endless August'-ban. Mivel ő kapta a főszerepet, azt tervezi, hogy hamarosan a forgatásra megy. Együtt fog dolgozni Victoriával, aki a női főszereplő lesz."

Ez jelzi az első visszatérését a kínai tévéképernyőkre egy év elteltével. Izgatottak vagytok, hogy láthatjátok együtt dolgozni ezt a két menő sztárt?



SPORTS DONGA
http://sports.donga.com/3/all/20160608/78563478/3



비, 연말까지 스케줄 교통정리 끝

입력 2016-06-09 06:57:00

가수 겸 연기자 비. 동아닷컴DB

여름 중국 드라마·연말 새 음반 가닥
가수 겸 연기자 비(사진)가 하반기 활동 일정에 대한 ‘교통정리’를 끝냈다.

가수로서 국내 무대 컴백과 중국영화 및 드라마를 놓고 고민해온 비는 여름 중국 드라마에 출연하고 연말쯤 음반을 내기로 가닥을 잡았다.
우선 비는 최근 중국 측에서 캐스팅 이야기가 흘러나왔던 멜로드라마 ‘팔월미앙’ 출연에 마음을 굳혔다. 비는 현지 제작사 측과 세부적인 촬영 일정과 출연 조건 등에 대한 이야기를 나누고 있다. 7월 중국 상하이로 건너가 쑤저우, 캐나다 몬트리올 등을 오가며 약 3개월 동안 드라마 촬영을 진행한다는 계획이다. 상대역은 걸그룹 에프엑스 멤버 빅토리아다.

비 소속사 레인컴퍼니 측은 8일 “대본도 받지 않은 상황에서 먼저 ‘팔월미앙’ 캐스팅 이야기가 흘러나와 혼란스럽기도 했지만, 최근 해당 작품 출연을 긍정적으로 검토하게 됐고, 그와 관련해 논의를 해왔다”고 말했다.

이로써 비는 작년 7∼8월 중국 저장위성TV가 방송한 현지 드라마 ‘다이아몬드 러버’ 이후 1년 만에 다시 현지 드라마에 출연하게 됐다.

비는 ‘팔월미앙’ 출연이 끝나면 곧바로 음반 작업을 마무리해 11월∼12월 중 앨범을 낼 예정이다. 2014년 1월 6집 ‘레인 이펙트’ 이후 약 2년 10개월 만에 나오는 새 음반이다. 애초 비는 작년 ‘다이아몬드 러버’ 촬영을 끝낸 후부터 음반을 준비했지만, 새로운 변신을 보여줄 음악을 만나지 못했고 결국 해를 넘기고 말았다. 그러다 올해 2월 방송한 SBS 드라마 ‘돌아와요 아저씨’에 출연하면서 음반 일정이 더욱 미뤄졌다.

김원겸 기자 gyummy@donga.com



HANCINEMA
http://www.hancinema.net/rain-organizes-his-schedule-for-the-remainder-of-2016-95375.html



Rain organizes his schedule for the remainder of 2016


2016/06/08




Singer and actor Rain has reorganized his schedule for the rest of the year.

He plans on appearing in a Chinese drama this summer and releasing an album at the end of the year.

First, he is starring in a mellow Chinese drama. Discussions are in order and he is going to fly over Shanghai, Suzhou, Montreal in Canada and more in July for the next 3 months. His co-star is Victoria from the girl group f(x).

Rain Company claims that Rain hadn't even been given the script yet when news of his appearance in the drama came out; however, everything has now been put in order.

So, Rain is coming back with another Chinese drama for the first time in a year.

Rain is going to release an album around November or December. This is his first album in 2 years and 10 months. He initially planned to come out with a new album after his first Chinese drama, "Diamond Lover" last year, but he wasn't fully prepared for it and had to wait another year. His appearance in "Please Come Back, Mister" pushed things farther back.

Source : http://sports.donga.com/3/all/20160608/78563478/3

Rain szervezi a menetrendjét 2016 hátralévő részére


Az énekes-színész Rain átütemezte az időbeosztását az év maradék részére. 

Azt tervezi, hogy ezen a nyáron szerepel egy kínai drámában és az év végén megjelentet egy albumot.

Először is főszerepet játszik egy lágy kínai drámában. A tárgyalások már folynak, és júliusban a következő három hónapra át fog repülni Sanghajba, Suzhouba, a kanadai Montreálba. A női főszereplő Victoria lesz az f(x) lánycsapatból.

A Rain Company azt állítja, hogy Rain még meg sem kapta meg a forgatókönyvet, amikor a drámában való szereplésének híre megjelent, habár most már minden rendben van. 

Így tehát Rain elsőként egy újabb kínai drámával tér vissza egy éven belül.

Rain egy albumot fog megjelentetni november vagy december tájékán. Ez az első albuma 2 év 10 hónap elteltével. Eredetileg azt tervezte, hogy egy új albumot ad ki az első kínai drámája, a "Diamond Lover" után tavaly, de nem volt teljesen felkészülve rá, és ezért meg kellett várnia a következő évet. A szereplése a "Please Come Back, Mister"-ben pedig tovább hátráltatta a dolgokat.














































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése