Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.06.04.






MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Megérkezett Makaóba, ahol a Cotai Arenában tartotta a The Squall turné koncertjét. Az új Parisian előtti Eiffel-torony másolaton hatalmas, világító RAIN felirat ünnepelte az eseményt, melyen számos híresség is részt vett.





PRIVATE LIFE



Állítólag ezen a rettenetesen kidekorált képen Rain is látható Makaó repülőterén.



Credit: hkshiningcloud
https://www.instagram.com/p/BGN9ubMKQcE/

😂😅GOOD SHOW tonight🙌🏼💦💦💦 👀🌧👀10:38am☝🏼️ #TheSquall #Concert in #Macau #20160604 #RainConcert #비 #RAIN #JungJiHoon #정지훈 #bi #raincompany #raintour2016 #thecloud #HongKongCloud








RAIN WEIBO


Rain megosztotta a fellépéséhez készült előzetest.


RAIN-JIHOON
http://weibo.com/u/3962886578?nick=RAIN-JIHOON&is_all=1#_rnd1465940678490

see u soon! 大家等一下见!
@澳门威尼斯人
#威尼斯人娱乐播报#《回来吧大叔》李海俊,《浪漫满屋》李英宰,《露水红颜》徐承勋,@RAIN-JIHOON 本周六晚8点驾临@澳门威尼斯人 金光综艺馆带来The Squall2016王者归来#Rain亚洲巡回演唱会澳门站#,他会再度上演撕衣热舞吗?全城拭目以待!门票正在热卖O网页链接 L秒拍视频

VIDEO






THE SQUALL WORLD TOUR - MACAO, CHINA
COTAI ARENA


A koncert fotói és videói a következő oldalakon láthatók.




BACKSTAGE


1.
蘇志威Soboss Facebook
https://www.facebook.com/sobosssoboss/posts/602104326630508

上次錯過了Rain 在香港嘅演唱會,所以禽晚到澳門金光綜藝館嘅演唱會欣賞,Rain 不愧為韓國嘅舞王,一個精彩嘅演出! 



 

 




2.
Credit: donnieyenofficial
https://www.instagram.com/p/BGO2twtvO84/?taken-by=donnieyenofficial

It's going to RAIN tonight!😊 #donnieyen #甄子丹 #concert#macau#ali#muhammadali#boxing#greatest @rain_oppa #rain_oppa


 




3.
Credit: sweetcil
https://www.instagram.com/p/BGO1-3XMi8n/?taken-by=sweetcil

Guess where we are? With amazing singer and performer RAIN!!!! #wow #rain #rainthesquall #macau #venetian @donnieyenofficial @numberonepr wooohoooo!!! 👏🏼👏🏼👏🏼👏🏼🎉🎉🎉








4.
Credit: sweetcil
https://www.instagram.com/p/BGPSdcKMixA/?taken-by=sweetcil

RAIN tonight! #rain #donnieyen #甄子丹 #cissywang #汪詩詩 #rainthesquall #concert #kpop #korean #macau #venetian @donnieyenofficial @rain_oppa @numberonepr #thesqualltour


(A képen Donnie Yen hongkongi színész, rendező, producer és wushu bajnok
és felesége látható Rainnel)



5.
Credit: numberonepr
https://www.instagram.com/p/BGO7E7alogQ/

A world class combination with world famous Donnie Yen and wife Cissy and internationally known Rain! 🎉🎉🌟🌟 #donnieyen #cissywang #sweet #甄子丹 #汪詩詩 #macau #rain #concert #happy #saturday #happysaturday @bulletfilmsofficial #numberonepr @donnieyenofficial @sweetcil @rain_oppa #rainthesquall #backstage #macau

Video




6.
Credit: cathy.leungyuyan
https://www.instagram.com/p/BGPWYikppb8/?taken-by=cathy.leungyuyan

本周心跳得最快的一刻!
(Dress by @amenpapa)
#rain #concert #macau #cathyleung #Korean #kpop #superstar #amenpapa #dotdress






7.
Credit: tinyaub
https://www.instagram.com/p/BGO45KiNa2I/

Hyung saranghae, great show! #Rain #JungJiHoon #정지훈 #😍









RAIN INSTAGRAM


RAIN♥ rain_oppa
https://www.instagram.com/p/BGPOtnLpSoj/

Thx... Macau
#thesqualltour#inmacau#family







RAIN TWITTER


RAIN @29rain
https://twitter.com/29rain/status/739119974946471936


Kínai idő szerint: 11:41




TUDÓSÍTÁSOK:



01.
Credit: 魔方全媒
https://www.youtube.com/watch?v=v2NbSYHeQww


02.
香港01
https://www.youtube.com/watch?v=DvyEEEV6YrY


03.
OL.MINGPAO.COM SHOWBIZ
http://ol.mingpao.com/php/showbiz3.php?nodeid=1465049861168&subcate=latest&issue=20160604




Rain澳門開騷勁舞曬肌 (22:32)
文章日期:2016年6月04日
Video


韓流天王Rain今晚於澳門威尼斯人金光綜藝館舉行《The Squall 2016王者歸來Rain亞洲巡迴演唱會》,吸引「宇宙最強」甄子丹與太太汪詩詩前來睇騷,甄子丹還將與Rain的合照放上Instagram分享。 Rain出場穿著一身白色貼身裝及戴上黑超,粉絲即時尖叫不停。Rain在台上大叫:「Are you ready? 」又不時拉下黑超向鏡頭放電,及邊唱歌邊用廣東話大叫「好!好!」期間他除下外套露出手臂肌,粉絲再瘋狂大叫。唱完多首歌後,他跟粉絲打招呼說:「大家 好,我是Rain,好耐無見,多謝大家來到令全場爆滿。」
(即時娛樂)


04.
HK.ON.CC
http://hk.on.cc/hk/bkn/cnt/entertainment/20160604/bkn-20160604230706263-0604_00862_001.html


澳門開騷摸胸晒肌 Rain跳到成頭汗
06月04日(六) 23:07
  
Video

【on.cc東網專訊】 韓國巨星Rain於澳門威尼斯人舉辦演唱會,藝人甄子丹與太太汪詩詩、蘇志威與太太劉小慧均有到場欣賞,蘇志威到場時更引來一群粉絲集郵。

演唱會於晚上八時半開騷,Rain一出場就唱出成名曲《It's Raining》,未幾又將外套拉鍊拉開露出內裏的背心;而一向唔吝嗇晒肌嘅佢,更撕爛衫晒胸肌益街坊,全場粉絲自然尖叫不停!

Rain以韓文感謝各地粉絲前來支持,並透露今年會出唱片及拍攝電視劇。期間,親民的他除走落台與粉絲握手外,演唱會尾聲時,又走到台前拿起粉絲的手機玩自拍,十分識做。

另現場還播出了Rain的舊照,不過卻未見有童年照。

最 強娛樂APP《東網巨星》,不時推出最新最好玩娛樂節目,除了早前推出的特備節目《發哥有Say》、《黎明話你知》外,每個禮拜都仲有好多其他精彩娛樂節 目。如果鍾意韓風嘅,集中介紹最新韓劇、韓片同韓國最新歌曲嘅《韓劇榜》,同埋Highlight每周韓星訪港精彩片段,以及報道韓國演藝圈最新動態嘅 《韓風吹》絕對啱晒你。仲諗咩呀!快啲Download啦!
最強娛樂APP「東網巨星」下載連結:
http://on.cc/redirect/entertainment 



05.
BASTILLE POST
http://www.bastillepost.com/hongkong/4-%E5%A8%9B%E5%9C%88%E4%BA%8B/1185749-rain%EF%BC%9A%E5%A5%B3%E5%8F%8B%E4%B8%8D%E5%8F%8A%E5%AE%B6%E4%BA%BA%E9%87%8D%E8%A6%81?r=w


Rain:女友不及家人重要
2016年06月05日 (10:08 AM)

Video:
Credit: Bastille Macau
https://www.youtube.com/watch?v=ShgBqazTMzA

韓國舞王Rain昨晚上在澳門開騷,Rain大晒廣東話及國語,又頻頻單眼及送飛吻冧觀眾,但表現卻較香港站錫身,只得一次撕衫露肉的機會,幸仍獲全場觀眾尖叫打氣!

Rain又分享人生觀,指生命中最重要的人是家人,女友或男友排第二,第三位則是上司,未知女友金泰希作何感想?

「宇宙最強」甄子丹偕太太汪詩詩及女兒、蘇智威及太太劉小慧專程捧場





PLEASE COME BACK, MISTER


DATV
https://datv.jp/present/394/

A sorozat promóciójának részeként a három, Rain által dedikált képet ajándékoznak a nézőknek.





























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése