Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.05.31.

««« Előző nap





MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Ha a képet rögtön a közös étkezés alatt töltötték fel, akkor Rain ma találkozott a barátaival, de ez természetesen nem biztos, hogy éppen ezen a napon történt.






PRIVATE LIFE


A fotó Kim Jae-wook színész társaságában mutatja Raint, aki a katonatársa volt. Kim Jae-wook nagyon szépen beszélt arról a támogatásról, amelyet Raintől kapott a seregben.


Credit: jaeuck.kim
https://www.instagram.com/p/BGEuO7fLPJz/?taken-by=jaeuck.kim

Sushi baby






PLEASE COME BACK, MISTER


Credit: DATV Japan
http://datv.jp/p000789/

「帰ってきて ダーリン!」主演のRAIN(ピ)に
独占インタビュー!日本初放送
放送日:
7月9日(土)21:00~
再放送日:
7月12日(火)18:30~
7月31日(日)6:00~
放送回数:
全1回
日本語字幕版
提供元:
©DATV



DATV https://www.youtube.com/watch?v=HqDHZIoqBQI





MENTHOLATUM


Credit _N無限N_ weibo
https://www.youtube.com/watch?v=Ur2XJ92F7iE








































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése