Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.07.07.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»



DIAMOND LOVER


TRAILER - RAIN VERSION


[Rain (Bi)비 TV]150707 '克拉恋人Diamond Lover' Rain總裁遇愛記片花 Trailer Rain version
http://www.youtube.com/watch?v=rewciStazsI


















































Credit @爱奇艺电视剧 weibo


































EGYÉB ESEMÉNY


Rain az Ananti nevű golfklubban járt Alex társaságában. Nem tudni, hogy pusztán szórakozni mentek, vagy esetleg valami promóciós tartalma is volt-e az látogatásnak. A hely viszont a közös fotó kapcsán teljes ismertetőt tett fel a szolgáltatásairól. 





아난티 클럽서울 방문
더운 여름이였지만, 이곳 아난티의 여름은 시원~
클럽하우스는 우주 최고~!
옷을 갈아입고 펜트하우스 공사진행 사항에 대해 체크를 해보니
8월말이면 샘플하우스 오픈이 가능하다고~~
실제로 받아보는 책자와 흡사하다해서 더욱 더 기대가 된다
이날은 퍼팅장에서 이벤트를 진행
단 한번의 기회는 무엇일까??
롱퍼트을 성공하면 보시다시피 발렌타인 작은것과 양말셋 중에서 선택
짧은 펏은 볼빅 1알!!
양말도 없어서 빵꾸난거 신고다니는걸 어떻게 아셨지?
하지만 대실패....
9홀끝나고 이런 이벤트가 있으니 재미있었다.
뙤약볕에도 경기과직원들이 이런 이벤트를 열어주니 고마울따름.
이날은 차가 많이 막혀서 그런가? 2부에는 사람들이 북적북적
오우~~~ 이건 그냥 무료다.
아난티는 다른곳에 비해 이런 이벤트나 회원대상 프로그램이 좋아서 선호한다
수영장 오픈!!!
기본적으로 이정도의 물놀이기구는 아난티에서 준비되어있고...
수영장 주변에 있는 카바나. 총4채이며 사전예약제..
수영장 이용시 이곳 PDR을 이용하면 더더욱 편하고 럭셔리하게 이용할 수 있다.
워~~~~ㄹ드 스타 정지훈님과 사려깊고 매너좋은 알렉스님
중간에 있는 사람은 더 멋진 사람이라서 일부러 얼굴을 가렸음.
뛰어들고 싶은 날씨였지만, 참고 참고 또 참음




































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése