Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.04.16.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»


RAIN-JIHOON WEIBO

Credit: RAIN-JIHOON
Forrás: http://www.weibo.com/u/3962886578#_rnd1429192774359

A nap sűrű teendői között Rain szakított időt arra, hogy köszönetet mondjon a kínai rajongóinak.

"I'm in cma... Thanks to my fans"
(A cma-n vagyok... Köszönöm a rajongóimnak)












INSTAGRAM

(via Scorpiola Bi FB https://www.facebook.com/scorpiolabi.bi/posts/1189264044440834)

A videót 2016.07.09-én osztotta meg a bejegyző, melyet Rain ezen a napon vett fel, hogy kifejezze jókívánságait a hölgy esküvője alkalmából.

Credit:  elly_yu96
https://www.instagram.com/p/BHpR-x5B3pF/?taken-by=elly_yu9

#비 #가수비 #rain #나의결혼식 #결혼축하영상 #신부유경하양#ㅋㅋ #뜻깊은날 #감사했습니다

Chinese Translation翻译 by _N無限N_ weibo
大家好
我是歌手RAIN
今天是个很好的日子
是新娘刘晶荷(音)举行婚礼日
在这里我真诚的祝福你
然后希望两位过的幸福
预祝两位以后的日子总是有好事发生
过的幸福
生下一个健康的宝宝
并且有好的生活
希望两位生活幸福
身体一直健康
谢谢 
Autotranslate:
Hello everyone
I'm a singer rain
Today is a good day
Liu Jing is the bride of the Netherlands (yam) held a wedding day
Here my sincere wishes to you
And then I hope you two have happiness
Wish after two days there's always a good thing to happen
The happiness
Giving birth to a healthy baby
And have a good life
Hope two life happiness
Always healthy body
Thank you.





FELLÉPÉS


CHINA MUSIC AWARDS

Makaón tartották a legrangosabb kínai zenei díjátadót, melyen Rain az egyetlen koreai meghívottként vett részt, fellépőként és az egyik kategória nomináltjaként is. Rain el is hozta az Asian Most Influential Korean Artist (Ázsiára a legnagyobb hatást gyakorló koreai művész) díját. Gratulálunk!


Rain összes szereplése a gálán:


FULL HD 150416 @The 19th China Music Awards + 30Sexy + La Song + Red Carpet
https://www.youtube.com/watch?v=45U4DxdTehE


  

A tudósítás végén láthatjuk, amint Rain nyilatkozik:

http://www.tudou.com/programs/view/prZR2KZT-3E


Betekintés a kulisszák mögé: Rain és Jackie Chan üdvözlik egymást. A felvételt május 8-án tették közzé:



150508 from ratoka on Vimeo.



Az alábbi felvételek Rainről a díj átvételekor készültek. Érdekesség, hogy a fellépése nemsokkal a díj átadása után következett, ezért Rain már nem lett volna ideje átöltözni a fellépőruhába a vörös szőnyegen látható rendkívül elegáns megjelenéséből. Viszont talán úgy gondolta, hogy a fellépőruha mégsem alkalmas a pillanathoz, ezért magára kapta a szmokingját, és ezzel találékonyan át is hidalta ezt a kis szervezési bakit.

Rain비 150416 19th China Music Awards 수상
https://www.youtube.com/watch?v=P2hcS6hTAS4




















Az adást megelőző próba képei:

















































A China Music Awards eseményeinek felvételei:


15-06-16 Rain @ Red Carpet





Fancam:

http://video.weibo.com/show?fid=1034%3A9590e66c75bbe153e9a4ba5089f6d5a6



Bevonulás a vörös szőnyegen. Rain szmokingjára feltűzte a sárga szalagot, mivel Korea ezen a napon emlékezett az egy évvel korábban történt Sewol-tragédiára.
































































































Rain fel is lépett a gálán két szám erejéig, a 30 Sexy-t és a La Songot láthattuk:



















































































































































INSTAGRAM / TWITTER / WEIBO

1.

Koreában ezen a napon tartják a tavalyi Sewol komptragédiára emlékezés napját. Rain is lecserélte a közösségi oldalain a profilképét az emlékezés sárga szalagjára. A szalag alatt lévő kézírásban Rain ismerős vonalait vélem felfedezni.








2.

Rain a nap végeztével a fellépésén viselt cipője fotóját osztotta meg velünk, egy nagy sóhajtás kíséretében. A cipő is, és talán ő is megpihent egy kicsit.

Credit rain_oppa / @29rain 

"ㅎㅎㅎ" (hhh)






MÉDIA

1.
TV REPORT




비, 中 시상식 노란리본 착용…"세월호 1주기 추모"
기사입력 2015-04-17 07:55:53


비, 中 시상식 노란리본 착용

[TV리포트=홍의석 기자] 비(정지훈)이 세월호 참사 1주기를 애도하는 의미로 노란 리본을 달고 중국 시상식에 등장했다.

비는 지난 16일 자신의 웨이보(중국SNS)를 통해 "저는 차이나 뮤직어워드에 있습니다. 팬 여러분 감사합니다"라는 감사의 메시지와 함께 사진을 게재했다.



공개된 사진 속 비는 슈트 패션의 정석을 선보이며 완벽한 비율을 뽐냈다. 또한 세월호 희생자를 추모하는 의미를 담은 노란 리본을 착용해 희생자들을 애도했다. 



그의 훈훈한 외모만큼이나 따뜻한 마음 씀씀이가 보는 이의 마음을 따뜻하게 했다.

한편 비는 지난 16일(한국시간) 마카오 베니시안 코타이 아레나 열린 19회 차이나 '뮤직어워드 CCM (全球华语榜中榜 暨亚洲影响力大典')에서 '아시아 가장 영향력있는 한국가수'를 수상했다.

A cikk angol változata:

2.
HANCINEMA




Rain wears yellow ribbon to China
2015/04/16
 
Rain (Jeong Ji-hoon) paid respects to the 1st anniversary of the Sewol ship accident by going to China with a yellow ribbon.

He posted a picture of Weibo on the 16th, saying, "I am at the Chinese Music Awards. Thank you all my fans".

Rain is wearing a black suit looking handsome. He has a yellow ribbon which means mourning the victims of the Sewol Ship, on his left chest.

Meanwhile, Rain attended the 19th China Music Awards on the 16th.

Source : www.tvreport.co.kr/?c...

Magyar fordítás
Fordította: Harudo11

Rain sárga szalagot viselt Kínában

Rain (Jeong Ji-hoon) kifejezte a részvétét a Sewol hajó balesetének első évfordulóján azzal, hogy Kínába utazva viselte a sárga szalagot.
Közzétett 16-án egy képet a Weibón, azt írva, hogy "A Chinese Music Awards-on vagyok. Köszönöm minden rajongómnak."

Rain fekete öltönyt viselt, amelyben rendkívül elegánsan mutatott. Bal oldalt a mellkasán volt a sárga szalag, amely a Sewol hajó áldozatai iránti gyász kifejezése. 

Mindeközben Rain a China Music Awards-on jelent meg 16-án.

3.
OBS NEWS

Forrás: http://www.obsnews.co.kr/news/articleView.html?idxno=883152

A cikkbe ágyazva egy televíziós tudósítás is található, melyben egy koreai rajongó fordítása szerint ez hangzott el:

OBS news on April 17, 2015

The reporter said,;

"Actually, KTH's father is very satisfied with Rain.

So KTH's father brags(shows off- positive meaning) about Rain to his Golf acquaintances(friends) and plays golf with Rain."

As far as I know, KTH's family usually likes to paly golf.

Looks like KTH's father is proud of Rain. his Golf acquaintances(friends) --> maybe KTH's father has a Golf meeting, his acquaintances(friends) of a Golf meeting"

Forrás: http://forums.soompi.com/en/discussion/2020494/bikim-kimbi-rain-kim-tae-hee/p249

A riporter azt mondta:

"Valóban, KTH édesapja nagyon elégedett Rainnel.

Szóval KTH édesapja büszkélkedett Rainnel a golf-barátai előtt és együtt golfozott Rainnel.


Mint tudjuk, KTH családja szeret golfozni.

Úgy tűnik, hogy KTH édesapja büszke Rainre a golfozó barátai előtt ... talán KTH édesapja tartott egy golf-összejövetelt, egy találkozót a golfozó barátaival."

[김대오 기자의 이슈진단] 김태희 아버지, 비에 대해 굉장히 흡족

기사입력시간 2015.04.16 18:44:02
(beágyazott videó)

[OBS 독특한 연예뉴스 조연수 기자] 김태희·비 커플이 참 예쁘게 만나며 행복해하고 있다고 전해졌다.

OBS ‘독특한 연예뉴스’(연출 윤경철, 작가 윤연선)는 수많은 남성들의 이상형으로 손꼽히는 단아하고 우아한 매력의 한류 스타 이영애와 재색을 겸비한 대표 엄친딸 김태희의 러브 스토리를 살펴봤다.

여신의 마음을 훔치는 게 여간 쉬운 일은 아닌 것 같은데, 무교였던 비는 김태희의 종교인 천주교로 개종해 세례를 받는가 하면, 김태희 가족의 마음에 들기 위해 골프 회동도 자주 한다고 알려졌다.

김대오 기자는 “실제로 김태희의 아버지 같은 경우는 비에 대해서 굉장히 흡족해하고 있다고 한다. 그래서 골프지인들에게 비에 대한 자랑도 하고 비와 함께 골프를 치기도 한다고 한다”고 전했다.

이처럼 멋진 두 남자의 사랑을 한 몸에 받고 있는 이영애, 김태희 두 여신들의 현재와 미래 또한 행복이 가득한데, 어여쁜 쌍둥이를 낳은 이영애는 복잡한 도심을 벗어나 서울 외곽에서 가정을 꾸렸다.

김대오 기자는 이영애의 전원생활에 대해 “(집이) 굉장히 농로도 좁게 들어가야 되고, 이웃들도 거의 뭐 농사짓는 사람들일 정도로 굉장히 전원에 맞게 그렇게 생활을 하고 있다고 한다. 그래서 텃밭도 일구고, 자녀들과 함께 강변이나 그런 곳에서 들풀도 만나고, 이렇게 전원생활을 하고 있다고 한다”고 설명했다.

끝으로 수차례 비와의 결혼설이 보도되는 김태희의 사랑 또한 현재 진행형인데, 김대오 기자는 “간혹 가다 두 사람의 행복한 모습들이 목격담이나 아니면 연예관계자들을 통해서 나오고 있는데, 참 예쁘게 만나고 있고, 비에 대해서 사랑이 큰 만큼 조만간 두 사람이 행복한 웨딩마치를 울리지 않을까 생각이 든다”고 말했다.

(영상=OBS '독특한 연예뉴스', 편집=임정석, 작가=권교영, 내레이션=김용재)



REKLÁM


LAVIVA ICE TEA

Credit LAviva乐维饮冰果茶 weibo









































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése