Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2013.07.06.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»


MÉDIA


TENASIA
Forrás: http://memo-rain.ning.com/profiles/blogs/06-jul-13-10asia-rain-to-be-discharged-from-military-as-scheduled
(http://tenasia.hankyung.com/archives/63454 - ez az eredeti forrás már nem található meg a neten)

Rain to be Discharged from Military as Scheduled



Rain will be discharged from the military as originally scheduled on July 10, despite an ongoing investigation into several celebrity soldiers that includes the singer-actor.

A PR official with Korea’s Ministry of National Defense told TenAsia over the phone on Friday, “We have judged that Jung Ji-hoon (Rain’s real name) did not do anything that is worthy of facing disciplinary action so we he will be discharged on the 10th.”

The official then went onto explain, “Interim findings have shown that he did not leave his place of duty without permission and he went straight to sleep after finishing dinner with higher officials.”

The ministry will conclude its investigation by next week instead of today for a more thorough inspection into other soldiers, the official added.

Since last week, the ministry has been investigating into Rain and other celebrities under the Defense Media Agency (DMA), the Korean military’s PR unit.

The DMA came under fire after major broadcaster SBS’s current affairs program “In-depth 21” showed a group of DMA soldiers engaging in a slew of acts prohibited for those serving in the military, including using mobile phones, not wearing their uniforms, and drinking alcohol after taking part in concert for soldiers.

Several singers including Rain, Se7en, Sangchu of Mighty Mouth, Rain, KCM, Gyeonwoo of M Signal, and Kim Gyeong-hyun of The Cross, took part in the concert.

Two of them, identified only as singers, were even spotted going into decadent establishments under the name of ‘massage parlors.’

All eyes will be turned to the next move that Rain makes after he is discharged from the military. He faced disciplinary action earlier this year after being found to have gone on unauthorized leaves to meet his actress girlfriend Kim Tae-hee, and the public is in anger over the illicit conduct of DMA soldiers.

Reporter. Jessica Kim
source :10asia


Magyar fordítás
Fordította: Harudo11

Rain az ütemtervnek megfelelően fogja elhagyni a hadsereget

Rain az eredeti ütemezés szerint fogja elhagyni a hadsereget július 10-én, annak ellenére, hogy vizsgálat folyik több híresség-katona, köztük az énekes-színész ügyében.

Korea Hadügyminisztériumának PR-tisztviselője pénteken telefonon elmondta a TenAsiának: "Megítélésünk szerint Jung Ji-hoon (Rain valódi neve) nem követett el semmit, ami fegyelmi eljárást igényelne, ezért le fog szerelni a seregből 10-én."

A tisztviselő további magyarázata: "A jelenlegi vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy nem hagyta el a szolgálati helyét engedély nélkül, és egyenesen aludni ment a magasabb tisztviselőkkel töltött vacsora után."

A Minisztérium a mai befejezés helyett jövő héten fogja lezárni a vizsgálatot, hogy alaposabban ki tudja vizsgálni a többi katona ügyét, mondta a tisztviselő.

A múlt hét óta folyik a vizsgálat Rain és a többi Defense Media Agency (DMA) koreai katonai egységnél szolgáló híresség ügyében.

A DMA az SBS aktuális eseményekkel foglalkozó "In-depth 21" című műsorának sugárzása után került tűz alá, amely bemutatott egy csoport DMA katonát egy sor olyan cselekménnyel, amelyek tiltottak a hadseregben szolgálók számára, köztük a mobiltelefonok használata, az egyenruha mellőzése, a katonák alkoholfogyasztása a koncert után.

Több énekes, köztük Rain, Se7en, Sangchu a Mighty Mouthból, Rain, KCM, Gyeonwoo az M Signalból és Kim Gyeong-hyun a The Crossból vett részt a koncerten.

Kettőjüket közülük, akiket csak énekesként neveztek meg, kiszúrtak egy kétes "masszázsszalon" névre hallgató létesítmény meglátogatása során is.
Minden szem azt figyeli, hogy mi lesz Rain következő megmozdulása a hadseregből való leszerelése után. Ő már részesült egy fegyelmi eljárásban korábban az év során, miután engedély nélküli találkozón vett részt a színész barátnőjével, Kim Tae-hee-vel, és a DMA katonáinak jogellenes magatartása magára vonta a közvélemény haragját.





































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése