Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2014.12.27.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»


FORGATÁS

DIAMOND LOVER

1.
A képek forrása a feliratokon












2.
Forrás: source http://yl.2500sz.com/ylpd/mx/ndxw/2014-12-27/2543126_8.shtml



《克拉恋人》来苏取景 Rain唐嫣罗晋现身李公堤
《克拉恋人》来苏取景 Rain唐嫣罗晋现身李公堤2014-12-27 14:13:00

自动播放:5秒 15秒 30秒 手动播放 支持 ← → 键翻页
rain在拍夜戏

  剧中,罗晋出演的妇科男医生雷弈明是个真性情的北京爷们,外表是个花花公子但内心是个名副其实的暖男。除罗晋外,该剧另一位备受关注的 男主角,则是韩流领军人物——Rain。服完兵役全面复出的长腿Rain欧巴,在拍完韩剧《对我而言,可爱的她》后,将自己的下一部荧屏作交给了中国制造 的《克拉恋人》。他在剧中饰演克拉钻石公司老板萧亮,将和罗晋上演真爱争夺战……“整容”、“复仇”、“商战”,加上跌宕起伏的剧情,让《克拉恋人》赚足 眼球。该剧除在苏州、上海拍摄外,剧组接下来还将远赴韩国、比利时取景。(文/王可 图片由爆料粉丝、咖咖奥提供)

(责编:yan)


3.
CREDIT 李烨彤W WEIBO
Forrás: http://weibo.com/2490664691/BCKBcedym?type=like#_rnd1420859069898
 









REKLÁM  

MENtholatum


Credit 曼秀雷敦中国官方微博  WEIBO




MÉDIA


A TC Candler független filmkritikusai évről évre kiválasztják az év legvonzóbb arcait.  Ezévi döntésük alapján Rain ismét közéjük tartozik, "A 2014. év 100 legvonzóbb arca" listán a 78. helyen láthatjuk.



The 100 Most Handsome Faces of 2014 


A legvonzóbb arcok sorában 2013-ban a 46. helyen találjuk.



The 100 Most Handsome Faces of 2013 























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése