Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

Friends FM - Sebességvágy 2. adás (2012.05.13.)



A Sebességvágy Rain és KCM (Kang Chang Mo) önálló műsora, melyet a Friends FM katonai adója sugároz Korea-szerte, sőt az interneten online is meghallgatható a világ bármely részén. 
Rainnek már volt korábban is műsorvezetői tapasztalata (bár nem rádiós), tehát nem mondható teljesen kezdőnek. Mégis már itt, a második adásban a sok-sok viccelődés között szerzett egy kis tréfás tanulságot is: hogy véletlenül sem dolgozhat "hozott anyagból", mert a hallgatók (többnyire persze a rajongótábor lánytagjai, akik ezeket a műsorokat is követik) bizony kívülről tudják a történeteit. Tehát nincs ismétlési lehetőség, mindig újdonságokkal kell szórakoztatni a nagyérdeműt. 
Raint érezhetően kicsit megbántja a hozzászólás szemtelensége, de mint rutinos szórakoztatóipari öreg róka, gyorsan túl is teszi magát rajta. Hiszen a közönségnek mindig igaza van, még akkor is, ha éppen nincs.




(Sajnos az adás hat részre darabolt feltöltése eltűnt a netről, így az alábbiakban jelzett szakaszolások már nem érvényesek.)
 
-->
[Part1]


- 0:55
Rain & KCM: Itt Rain és KCM Sebességvágya!

Rain: Nemcsak az orgonák illata, hanem az én samponom finom illata is betölti levegőt, hát miért ne próbálnánk megőrizni barátságos légkörét a műsorunknak?

01:10 - 02:18
KCM: A virágillaton kívül milyen illatot kedvelsz legjobban?
Rain: Szeretem az izzadságszagot. (nevetés)
KCM: Gyakran vágyakozom a laktanyánk szaga után, mikor kimegyek és későn éjjel érek vissza. (nevetés) 
Rain: A laktanyánknak van egy különös illata, ami eszembe juttatja a nagybátyámat a gyermekkoromból. (nevetés) Ennek a helynek a szaga elég ahhoz, hogy teljesen kiüssön, úgyhogy mindig befújom magam parfümmel, és minden nap kimosom az egyenruhámat, hogy ne vegye át ezt a szagot.
KCM: Már hosszú ideje áthatja ez a szag ezt a helyet, úgyhogy azt hiszem, nehéz lesz legyőzni.
02:19 - 03:43
- Elmondják, hogy Lee Dae Hwa zenekritikus és Kim Jae Wook PR katona lesznek a vendégek a műsor második részében, és ismertetik a különböző területeken elérhető frekvenciákat. -

Rain & KCM:
Kérjük maradjon az FM 96.7 frekvencián Szöulban, Chuncheonban, Pocheonban és Cheowonban, FM 101.1 Wonjuban, Yeojuban és Yangpyungban, FM 89.5 Baengnyeong-doban, FM 92.5 Sokchoban, Gangreungban, Yangyangban és Goseongban, FM 93.3 Gangwonban, Kirinben és Sangnamban, FM 103.0 Hwacheongunban, FM 101.5 Yangkuban és Injeben, FM 100.1 Daejeonban, Gyeryongban és Nhonsanban és FM 94.1 Cheju-doban.

KCM: Kérjük, küldje el sztoriját, dalkívánságait a rádiócsatornához az SMS #0967 (₩ 50) számra vagy Twitterre (@speeding967).

Rain: A weboldal megnyitása egy kicsit késik a felújítása miatt, de mihelyt végeznek a munkálatokkal, tájékoztatunk mindenkit.
Az üzeneteket beküldők között apró ajándékokat fogunk kisorsolni! 
KCM: Katonai adó logójával díszített minirádiókat, ajándékutalványokat, vitamin szetteket stb. fogunk kisorsolni.

03:49 - 04:42
Rain: A DC Galéria, az egyik rajongói klubom, nagyon finom svédasztalos ételeket készített nekünk ebédre, így ma nagyon kellemes étkezésünk volt. Gyönyörű kenyeret is hoztak nekünk és mindenféle ennivalókat. Köszönjük szépen!

KCM: Közösen ettük meg a rengeteg finomságot. Köszönjük!


Rain: Bár úgy gondolom, nem kellene több ilyen csomagot küldeniük, mert egyrészt nem szeretném ezzel terhelni őket, továbbá felszedtem pár kilót és éppen fogyókúrázom.

KCM: Én is fogyókúrázom.

Rain: Hol van a hatkockás hasizmom?

KCM: Talán elbújt a hasadban! (nevetés). De nemsokára újraépülnek az izmaid.

Rain: Különben is csak folyamatosan akarok beszélni. (nevetés)

KCM: Rain nagyon jó szónok.



05:14 - 06:09
Rain: Nagyra értékelem a finom ételeket, de addig, míg van mit ennünk, olyanokat kellene fogyasztani, ami segít a fogyásban.

KCM: Amikor ráléptem a mérlegre, teljesen sokkot kaptam.

Rain: (Rain belevágott KCM szavába, így nem mondhatta el amit akart) (nevetés)
Maradt még mondanivalód?

KCM: Nem. Tudod mennyire kedvellek, Rain. (nevetés)

Rain: Kérlek csak kövesd a vezetésemet. (nevetés)


- Hallgatók hozzászólásai -

08:16 - 8:34
Rain: Egy órát edzettem az adás előtt és most úgy érzem, mintha már egy éve ezt csinálnám. Pedig csak egy napja kezdtem.

KCM: Éppen ezt próbáltam neked elmondani.

Rain: Gyerünk tovább. (nevetés) 

- Hallgatók hozzászólásai -

08:34 – 08:36
Rain: A katonák is tovább alhatnak minden szombaton és vasárnap. A seregnél is ötnapos munkahét van, mint minden egyéb munkahelyen.

08:50 - 09:07
KCM: Egy hallgató hozzászólása: "Van egy módja annak, hogyan leckéztesd meg Raint. Anyám hallgatja a műsort."

Rain: Apám is hallgatja. (nevetés)

KCM & Rain: Üdvözöljük, anyuka!

09:29 - 10:25
KCM: Egy hallgató hozzászólása: "Nehéz az adást fogni innen Pusanból. Úgyhogy nem tudom hallgatni a műsort."

Rain: Van egy megoldás, gyere minden szombaton Szöulba. (nevetés)

KCM: De az R2 applikációval az okostelefonodon is hallgathatod, illetve az az Astral Candy internetes rádión.


10:57
Rain: Most miért térsz el a tárgytól? (Rain kijavítja KCM rossz kiejtését) (nevetés)
[Part2]
- Lee Dae Hwa, zenekritikus-

00:26 - 03:03
Rain: Lee Dae Hwa-nak jobb hangja van, mint a legtöbb színésznek, mint Lee Byung Heon-nak, Han Suck Gyu-nak és Choi Min Soo-nak. A hangja megnyugtat engem.

Lee Dae Hwa: Ne mondd ezt. Kinézetben nem tudok velük versenyezni.

Rain: Kérlek, ne aggódj. Telefonon csak eléred őket. (nevetés)

Rain: Lee Dae Hwa nagyon sármos a mosolygó szemeivel.

Lee Dae Hwa: De már ráncosodom a szemem környékén.

Rain: Amikor egy férfi elkezd öregedni, a legvonzóbb tulajdonsága az lesz, hogy megjelennek a szeme sarkában a ráncok.

Én mindig lencse nélküli nagykeretes szemüveget hordok, hogy ne lássák ezeket a vonalakat az arcomon a női alkalmazottak. (nevetés)

KCM: De nem mutatnak valami nagy érdeklődést irántunk.

Rain: Nem törődök azzal, hogy mások mit gondolnak.

03:16 - 03:52
KCM: Lee Dae Hwa, jól áll neked a kalapod.

Lee Dae Hwa: Nem tetszett a hajam, miután reggel megmostam, ezért úgy gondoltam, hogy eltakarom egy kalappal.

Rain: Sokkal jobban nézel ki, mint mi. A mi hajunkat nagyon rövidre kell vágni, ami túl rövid ahhoz, hogy bárhogy alakítsuk (nevetés).

- Lee Dae Hwa bemutatja az énekes-dalszerző IU-t, IVY-t, akinek gyönyörű hangja van és kiemelkedő tehetsége, a Kean popegyüttest, akik nagy tehetségük van az elektronikus zongorás rockhoz, és 'Rufus Wainwright'-ot, akinek már rengeteg rajongója van. -


[Part3]

03:17 - 04:11
Rain: Keannek sem könnyű a dolga, emlékszem, milyen nehéz volt nekem is, amikor elkezdtek komolyra fordulni a dolgaim.

09:45 –
KCM: Jövő hétfőn kezdődik a menetgyakorlatunk és az őrjárat-képzésünk. 
Rain: Szorgalmasan kell gyakorlatoznunk.

Azzal fejezték be a beszélgetést, hogy megígérték, újra találkoznak.

11:06 -

- A hallgatók hozzászólásai -

12:49 -
Rain: Azt mondták, hogy a 11 órakor a legjobb ebédelni, de nem tudom miért.

KCM: A biológiai ritmus miatt?


[Part4]

~2:09
Beszélgetés "Kim Jae Wook" őrvezetővel a filmekről


Kim Jae Wook: Ezt a stúdiót láthatóan betöltitek ti ketten.

Rain: De nem úgy gondolod, hogy csak élettelen tárgyak lennénk? (nevetés)

Rain: Az adás előtt nem engedhettem meg magamnak, hogy egy pillanatra is lazítsan az összpontosításomon, mivel tudtam, hogy egy nagyon világos elme, Kim Je Wook lesz a vendégünk, így elmentem kocogni.

KCM: Amíg ti ketten kocogtatok, Jung Ji Hoon őrvezető még az álmomban is feltűnt, és ajándékot adott nekem. (nevetés)

Rain: Azzal a kiegészítéssel kell élnem, hogy nagyon kellemes lett a hangulat, igaz?

Kim Jae Wook & KCM: Jól gondolod. (nevetés)

Rain: Minden szombaton és vasárnap látnunk kell egymást, amíg le nem szerelünk.

KCM: Meg tudjuk csinálni.

Rain: (KCM-nek) Kérlek ne szólj közbe míg más beszél, csak tedd amit mondanak, megjegyzések nélkül.

KCM: Az anyám hallgatja a műsort. (nevetés)

Rain: Ó, anyuka, üdvözlöm?

Rain: Az apám is hallgatja az adást. (nevetés)

KCM: Az anyák erősebbek, mint az apák. Ezt ugye tudod? (nevetés)

Rain: Rendben. (nevetés)

02:10 - 02:54
Rain: Hallgató #8686 "Mi lenne ha csinálnátok egy bandát ti hárman?"

Rain & KCM & Kim Jae Wook: Jó ötlet!

Rain: De akkor én leszek a menedzseretek.

KCM: Én a sofőrötök akarok lenni.

Rain: KCM lenne adná a vokált miközben gitározik, és Kim Jae Wook lenne a szólista.

KCM: Rain táncolhatna.

Rain: De KCM, neked kellene a bőröndjeinket vinni.

02:56 - 08:30

- Beszélgetés egy filmről -

"Sunny" (koreai mozifilm), rendezője Kang Yeong Cheol: Több mint ötmillióan látták már a filmet. A filmzene nagyon jól illeszkedik a film hangulatához. Rain elmesélte, hogy ez a film a gyermekkorára emlékezteti, amikor görkorcsolyázás közben ezt a filmzenét hallgatták.

KCM szereti a fantáziafilmeket.

Rain mind a kettőjüknek ajánlotta, hogy sürgősen nézzék meg ezt a filmet. A mozi megpengette Rain érzelmi húrjait.
Mindhárman tényleg szeretik a filmeket.

Rain: Használhatunk kitalált neveket?

KCM: Kim Chi Man, Rain: Roller Jung és Kim Jae Wook: Wooks. (nevetés)


[Part5]

01:30 - 04:06
Rain: Kérem, hívjanak a Season terület 'Roller Jung'-jának. (nevetés)

KCM: Az iskolás éveim alatt benne voltam egy zenekarban és még sportoltam is.

Rain: Én csatlakoztam egy színjátszó csoporthoz. Akkoriban volt egy barátnőm, aki idősebb volt nálam. Erről majd később mesélek.

04:30 - 09:30
Rain: Az idő ma olyan gyorsan halad.

KCM: Továbbra is keményen kell dolgoznunk.

Rain: Mi volt a legemlékezetesebb dolog, ami az iskolás éveitek alatt történt veletek?

KCM: Középiskolás koromban harmadik lettem a kerületi súlylökő versenyen. (nevetés)

Kim Jae Wook: Én 200 m-en a selejtezőben kiestem.

Rain: Én akkoriban nagyon népszerű voltam a lányok között. (semmi reagálás)

Kim Jae Wook: Miután Rain csatlakozott a műsorhoz, a hangulat határozottan jó irányba változott.

Rain: Ha a legjobbak akarunk lenni, szükségünk van a változásra.


10:24 –
Kim Jae Wook: Hallgató #1876: "Már halálosan unom Rain említett sztoriját hallgatni, ne hagyjátok neki, hogy újra elmondja."
(a történetet az idősebb barátnőjéről a középiskolában)

Rain: Azt hiszem, ő az a lány, aki mindig a bejárati ajtóban állt akkoriban.

KCM: Nem, a hallgató azt akarja, hogy ne mondd el ezt a sztorit, mert az már olyan öreg, mint Ádám.

Rain: Ez az első alkalom, hogy ezt a témát itt felhoztam. Rendben van, ha ragaszkodsz hozzá. Bár a nyelvembe kell harapnom ahhoz, hogy ki ne mondjam, mit gondolok erről.

KCM & Kim Jae Wook: Ne mondd, hogy komolyan vetted.

Rain: Lehet, hogy a rangidősök megvernek a műsor után, ha ezt tovább folytatom. (nevetés) Az idő eltelt, míg beszélgettünk.

KCM: Az idő olyan gyorsan elszáll.

Rain & KCM: Találkozunk a jövő héten.


12:05
Kim Jae Wook: A Sebességvágy találó név!






 Forrás:
Fordította: Rain Cloudagota
Szerző: Harudo11

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése