Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

Anyák napján - elanyátlanodva (2012.04.05./05.06.)




Az Mnet japán televízió adásában (MnetxK☆女性自身) április 5-én Rainről beszélgettek.

Nálunk éppen az édesanyák napját ünnepeljük, ezért álljon itt ma ez a kis riport. Sokunkkal együtt sajnos már Rain sincs abban a helyzetben, hogy együtt lehessen édesanyjával, és ismerjük azokat a szomorú körülményeket is, ahogyan elvesztette őt. Bár fordítás híján most nem értjük (fordításnak örülnénk), hogy a bejátszásban mit mond, de a szavakon túli megnyilvánulásai pontosan érzékeltetik azt az erős köteléket, ami örökre megmarad anya és gyermeke között.

Csak az okoz hiányérzetet, hogy - csudába a viselkedési normákkal meg a nyilvánossággal - miért nincs ott valaki, aki egyszerűen átölelné ezt a fiút - mert erre anyaként a blog szerzője valahogy elementáris késztetést érez. És ezzel biztosan nincs egyedül.




Nő (műsorvezető): Mikor Rain az édesanyjáról beszélt, könnyek szöktek a szemébe. A sztárok életében a családjuk nagyon fontos szerepet játszik.


Férfi (műsorvezető): Mikor koreai színészekkel készítek interjút, különösen érzem, hogy nagyon törődnek az édesanyjukkal. Ez Japánban amolyan anyakomplexus-féle nemszeretem dolog lenne, de  nem így van Koreában, ott ki tudják fejezni az édesanyjuknak, hogy mennyire szeretik őt, és azt is, hogy mennyire szereti az édesanyjuk őket. (Ezzel nagyon ritkán találkozhatunk Japánban.) Még soha nem láttam a valóságban, de hallottam, hogy amikor együtt vannak az édesanyjukkal, akkor az édesanyjuk habozás nélkül megeteti őket, közvetlenül a szájukba téve a kimcsis rizst, éppen úgy, ahogy a TV-drámákban látjuk.


Nő: Ez a szeretet jele.


Férfi: "Hagyd abba, anya" - ez lenne a fiúk reakciója Japánban. Szerintem jó látni, hogy tudnak így enni.


Nő: Rain története elgondolkodtatott bennünket, hogy a mostanra elért sikerét nem a körülötte lévő emberek teremtették meg. Azért van most ezen a szinten, mert dolgozott, mint egy őrült.


Férfi: Meglepő, de nem nagyon ismeretes Japánban, hogy Rain egy fiúkból álló idol-csapatban debütált. Bár a debütálás után a csoport később feloszlott. Ami azt jelenti, hogy Rain megtapasztalta a mélységeket, és a karrierjét ez a tény visszadobta a tervezőasztalra. Azt gondolom, hogy azokban az időkben sokkal nagyobb bajokkal küzdött, mint amennyire mi azt el tudjuk képzelni.


Nő: Hogy miért, azt bemutatjuk ebben az epizódban, hogy bármennyire nehéz dolgok is történtek vele, zokszó nélkül viselte azokat.


Férfi: Ha arra gondolok, hogy ezekből a tapasztalatokból születtek azok a tökéletes táncelőadások, az elképesztő!


Nő: Ezzel én is egyetértek.





Forrás: 12-04-05 Mnet JP - MnetxK☆女性自身_Talk about Rain 
http://www.soompi.com/forums/topic/346-rain-%eb%b9%84-bi-official-thread/page__view__findpost__p__17727492 2012.05.06.

Szerző: Harudo11


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése